A megújult hivatal előtt Cseresnyés Péter (balról), Laskai Béla polgármester és Bene Csaba (Fotó: Gergely Szilárd)
Az óvoda, az orvosi rendelő és az Inkey kastély után a közös önkormányzati hivatal épülete is megújult a dél-zalai településen. Az energetikai modernizáción átesett épület ünnepélyes avatását csütörtökön tartották.
Mint azt Laskai Béla polgármester elmondta: az önkormányzat sikerrel pályázott a TOP Plusz keret forrására, így 50,1 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyertek.
- Az energiahatékonyságot célzó beruházás keretében kicserélték a külső nyílászárókat, napelemes rendszer került kialakításra, megvalósult a külső és belső akadálymentesítést, valamint a világítási rendszert is sikerült modernizálni - sorolta Laskai Béla polgármester, aki hozzátette: az energetikai korszerűsítés eredményeként csökkennek a működtetés költségei, s nem utolsó sorban a hivatalban dolgozók is kedvezőbb körülmények között végezhetik munkájukat. - A projekt továbbá hozzájárul a környezeti fenntarthatósághoz is, hiszen a korszerűsítés által az épület CO2 kibocsátása is csökken - hangsúlyozta a település vezetője.
Az avatáson részt vett Bene Csaba, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke is, aki üdvözölte a beruházást. Mint mondta: manapság egyre fontosabb, hogy ésszerűen használjuk fel az energiát, éppen ezért a takarékosságot célzó megoldásokba érdemes pénzt fektetni. Az alelnök egyúttal arra is emlékeztetett, hogy az elnyert támogatás elvileg uniós forrásból lett finanszírozva, ám a tényleges pénzt a magyar kormány előlegezte meg.
Energetikai modernizáción esett át az épület (Fotó: Gergely Szilárd)
Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az Orbán-kormányok az elmúlt 10 évben nagy hangsúlyt fektettek a vidék fejlesztésére. A rendelkezésre álló források egy részét ráadásul a vármegyei közgyűlésekhez delegálta a kormány, hiszen helyben sokkal pontosabban tudják, hogy milyen fejlesztésre van szüksége egy-egy településnek.
- Ez a mostani beruházás is beleillik azok sorába, melyek már korábban megvalósultak Nagyrécsén, hiszen az elmúlt időszakban a közintézmények mellett a közlekedési infrastruktúra is megújult a településen - mondta a képviselő, aki jelezte: ez utóbbiakhoz a Magyar Falu Program és a Belügyminisztérium által kiírt pályázatokat tudta felhasználni az önkormányzat. - Jómagam gratulálok az önkormányzatnak, hogy az elmúlt időszakban sikerült jól felhasználni a forrásokat, melynek összege eléri immár a több száz millió forintot - fogalmazott Cseresnyés Péter.
Nézze meg a hangulatos képeket a közösségi ünnepről!
A fejlesztés a Magyar Falu Program támogatásával valósulhatott meg.
A falunap nemcsak a helyieknek és a Nagybakónakról elszármazottaknak adott lehetőséget a találkozásra, hanem a környékbeli látogatók számára is tartalmas kikapcsolódást kínált.
Saját forrásból finanszírozott fejlesztésekkel igyekszik elviselhetőbbé tenni a nyári hőséget a határ menti kisváros önkormányzata.
A jégfüge nemcsak különleges növekedésével hívta fel magára a figyelmet, hanem kiváló fagytűrésével, korai érésével és bő termőképességével is kiemelkedik a fügefajták közül.
Petriventén a mai naptól elindultak a Fénykereszt felállításának földmunkái, a hosszú előkészítést pedig egy közel kétmillió forintos, önkéntes gyűjtés tette lehetővé.
A Bázakerettyei Strandfürdő játékos bejelentése szerint július 11-én egy barátságos UFO-lény bukkanhat fel a strandon, s aki lefotózza magát vele, értékes nyereményekért versenyezhet.
A szervezők célja, hogy a falunap ne csupán találkozási pont legyen a helyiek és az elszármazottak számára, hanem egy olyan közösségi élmény is, amely a környék látogatóit is bevonzza.
Cseresnyés Péter közreműködésével mintegy 30 millió forintos forrásból sikerült felújítani az épületet, korszerűsíteni a belső tereket és teljesen lecserélni a korábbi berendezéseket. Az eredmény egy modern, igényes falusi kisbolt lett.
A szervezők a családokra is gondoltak: a délután folyamán népi játszótér, kézműves vásár, pónilovaglás, holland hajfonás, légvár, egészségsátor, tűzoltóbemutató és arcfestés várta a látogatókat.
A rendezvény ismét bebizonyította, hogy az összetartozás és a hagyományok ápolása továbbra is meghatározó érték a dél-zalai települések életében.
Szeretnék megmenteni a közel háromszáz éves nagybakónaki templomot.