(Fotó: Zalakocka)
A szépkorúakat köszöntötték Murarátkán. Adventi hangulatban, ünnepi műsorral és meglepetéssel is készültek a szervezők.
Gyergyák Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd emléklapokat adtak át az arra érdemeseknek. Köszönetet mondtak áldozatos munkájáért Pál Józsefnének, a helyi plébániai Karitász csoport vezetőjének, a település korábbi polgármesterének, kinek önkéntes segítő tevékenységét nemrégiben Karitász Hungarica díjjal ismerték el. Mellette emléklapot kapott Födő-Vargek Lajos, 1956-os „pesti srác”, akit a Magyar Nemzetőrség századosává neveztek ki.
Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője is részt vett az eseményen. A politikus a gratuláció mellett köszöntőjében a rendezvény vendégeihez szólva arról beszélt, hogy az idősek olyan tudás birtokában vannak, amit nem lehet tanulni, csak az életévek tapasztalatai során megszerezni.
A képviselő szerint az ilyen rendezvények értelme, hogy az idősebbek lássák, szükség van rájuk, hogy továbbadják a tudást, a régi értékeket, ahogy ez évszázadokon át is történt. Ennek eredménye, hogy ma is magyarul beszélünk, ismerjük Szent Istvánt, mert az a gyökér, ami táplál, az az alap, amire építkezik a mindennapunk, az a közös hitbéli és kulturális örökségünk.
A ritka ragadozó esélyt kaphat a felépülésre és a szabad ég alá való visszatérésre.
Az egy hétig tartó szimpóziumon hazai és külföldi alkotók dolgozhattak közösen, munkáikat a zárónapon kiállítás keretében mutatták be.
12 csapat nevezett a gyalogos kalandokra, kerékpáros felfedező útra és raftos evezésre alapozott játékos természetismereti versenyre.
A szakemberek több helyszínen ismerkedtek a fenyő, a tölgy és a bükk felújítási munkálataival.
A közönség már szavazott – most rajtad a sor, hogy kipróbáld, miért lett ez az év kedvence!
Az egyházközség újonnan megválasztott képviselői is esküt tettek a szentmise keretében.
A Zalaerdő Zrt. közzétette a módosított júliusi menetrendet.
Elkezdődhet az ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum Zala vármegyei területének komplex természetvédelmi fejlesztése.
Kétnyelvű utcanévtáblákat avattak Petriventén.
Letenyén rendezték meg a FÉNY Napját, azaz Fogyatékkal élők nyílt napját az elmúlt héten.
A főzőversenyt a helyi Blue Lagoon csapata nyerte, a bográcsban készített hamburger mindent vitt, de több különdíjat is odaítélt a zsűri.