A borsfai ovisok is felléptek a jubileum alkalmából szervezett eseményen (Fotó: Gergely Szilárd)
Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a borsfai Kisvuk Óvoda. A jeles alkalmat szombaton egy nagyszabású rendezvénnyel tették emlékezetessé.
Az eseményen Jetztin István polgármester üdvözölte az óvoda egykori és jelenlegi dolgozóit, valamint az önkormányzati konyha munkatársait, mivel – ahogy külön kiemelte – az óvoda és a konyha annak idején együtt kezdte meg működését. A polgármester szerint az intézmény jelenleg virágkorát éli, négy pedagógussal és két dajkával működik és teljes kapacitással, két vegyes csoportban 45 gyermeket fogad.
Az óvoda elmúlt ötven évének történetét Takácsné Vittmann Erika intézményvezető ismertette, majd köszöntötte azokat a munkatársakat, akik hosszú évtizedeken át dolgoztak az óvodában. Az igazgatónő emlékplakettet adott át Baksa Józsefnének, aki hosszú éveken keresztül az állandóságot jelentette az intézményben, továbbá elismerésben részesültek azok a volt munkatársak – Nemes Istvánné, Csecselics Istvánné és Tóth Jánosné –, akik szintén hosszú éveken át dolgoztak az óvodában.
Takácsné Vittmann Erika beszélt az intézmény jelenlegi helyzetéről is, hangsúlyozva, hogy céljuk a magas színvonalú nevelés és oktatás biztosítása a hozzájuk járó gyermekek számára. Az óvoda háromszor nyerte el a Zöld óvoda címet, mivel kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra.
Az ünnepségen Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője is köszöntőt mondott. A politikus hangsúlyozta, hogy a közösséghez való tartozás érzését, az identitástudatot és a kulturális örökség megélését már gyermekkorban el kell kezdeni.
A dél-zalai településen is volt mit ünnepelni.
Új rekord is született a rendezvényen.
A ritka ragadozó esélyt kaphat a felépülésre és a szabad ég alá való visszatérésre.
Az egy hétig tartó szimpóziumon hazai és külföldi alkotók dolgozhattak közösen, munkáikat a zárónapon kiállítás keretében mutatták be.
12 csapat nevezett a gyalogos kalandokra, kerékpáros felfedező útra és raftos evezésre alapozott játékos természetismereti versenyre.
A szakemberek több helyszínen ismerkedtek a fenyő, a tölgy és a bükk felújítási munkálataival.
A közönség már szavazott – most rajtad a sor, hogy kipróbáld, miért lett ez az év kedvence!
Az egyházközség újonnan megválasztott képviselői is esküt tettek a szentmise keretében.
A Zalaerdő Zrt. közzétette a módosított júliusi menetrendet.
Elkezdődhet az ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum Zala vármegyei területének komplex természetvédelmi fejlesztése.
Kétnyelvű utcanévtáblákat avattak Petriventén.