Az idősek napján a műsorban felléptek a helyi óvodások (Fotó: Zalakocka)
A község szépkorú lakóinak szerveztek ünnepséget Pákán nemrég. Az ünnepségen elsőként Kása Ádám polgármester szólt.
- Ma egy olyan napra gyűltünk össze, amely különleges alkalmat ad számunkra, hogy kifejezzük tiszteletünket és hálánkat mindazok felé, akik sokat tettek közösségünkért és családjainkért – fogalmazott. - Az idősek napja mindig arra emlékeztet bennünket, hogy mennyire fontos a tisztelet és megbecsülés a mindennapokban, és hogy életük minden egyes pillanata értékes és inspiráló. Ma mi, a fiatalabb generációk, lehetőséget kapunk arra, hogy megköszönjük mindazt a szeretetet, bölcsességet és tapasztalatot, amit tőlük kaptunk és kapunk. Az Önök történetei, élettapasztalatai mindannyiunk számára értékesek.
Köszöntötte az egybegyűlteket Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője is. A műsorban felléptek a helyi óvodások és iskolások, majd a Szent Péter és Pál templom kórusa énekelt adventi énekeket. A vacsora előtt a pohárköszöntőt Bata Hajnalka, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke mondta, majd Németh Csaba plébános meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját és elmondta az asztali áldást. A jó hangulatú vacsorát követően idén elsőként a szabadtéri színpadnál felállított közösségi adventi koszorúnál gyűltek össze beszélgetni idősek és fiatalok.
A rendezvénysorozat célja a zalai termelők és termékek népszerűsítése.
Az ünnepeltet a település képviselői is köszöntötték.
Leadta szavazatát Vida László, Letenye polgármestere felesége társaságában.
Felvételek és helyi beszámolók szerint vitatott kampánytevékenységre került sor a minap Zalakomárban, ahol a Tisza Párt képviselőjelöltje, Lovkó Csaba és aktivistái keveredtek gyanúba.
Nincs bezárás, nincs veszély – csupán egy elhamarkodott, felelőtlen bejegyzés látott napvilágot.
Szeret a szőlővel, gyümölcsfákkal foglalkozni, ápolja a kapcsolatot a hegyi gazdákkal, ápolja a barátságot, részt vesz a hegyi és kulturális, közösségi rendezvényeken.
Miközben a levél a „választások tisztaságáról” beszél, maga a dokumentum gyakorol politikai nyomást a polgármesterekre, bűnözőként kezelve őket még azelőtt, hogy bármilyen eljárás indult volna.
Érdemes ellátogatni a budafai arborétumba, ahol közel 50 hektáros területen kerülhetünk közelebb a természethez.
Nemrégiben rendezték meg a hagyományos borversenyt Gutorföldén, az idei alkalomra összesen 31 borminta érkezett.
Molnáriban, Kistolmácson, Zajkon és Petriventén valósult meg temetőfejlesztés a Versenyképes Járások Programban, a konzorcium települései bruttó 16,6 millió forint pályázati támogatást nyertek el.