Murafölde - 2025. február 17., Hétfő
#Letenye #Vida László #polgármester #önkormányzat

Letenye új önkormányzatának eredményei – stabilizálták a pénzügyi helyzetet

Letenye új önkormányzatának eredményei – stabilizálták a pénzügyi helyzetet

Vida László, Letenye polgármestere (Fotó: Zalakocka)


Vida László, Letenye polgármestere a 2024 októberében felállt új önkormányzat eredményeit ismertette nemrégiben. 

– Nem szeretnék az 2024. október 1-je előtti időszakról beszélni, de úgy gondolom, mindenki láthatta és tapasztalhatta Letenye sorvadását az elmúlt tíz évben – kezdte. – Az előző városvezetés az elmúlt 5 évben több, mint 1 milliárd forint értékben adott és fizetett vissza kamatostul nyertes, előre finanszírozott pályázati összegeket. A kifizetett kamatokból és egyéb, a pályázatokhoz kapcsolódó több százmillió forintból számtalan fejlesztést lehetett volna megvalósítani. Ebből városunknak jelentős kára származott.

Közel 100 fő egész napos társadalmi munkájának köszönhetően sikerült rendbe tenni a strand és kemping környezetét (Fotó: Zalakocka)

Majd a tavaly október óta eltelt időszak előrelépéseiről szólt. 

– Az év utolsó 3 hónapjában annyit tudtunk tenni, hogy a megkötött szerződések nagy részét felülvizsgáltuk, és az önkormányzat számára előnyteleneket újragondoltuk, s új, előnyösebb szerződéseket kötöttünk, viszont nem értünk még a megoldandó feladatok feléig sem – magyarázta. – Újraindítottuk a közfoglalkoztatást városunkban, melyet törvénysértések miatt felfüggesztettek 2024 tavaszán. Külön engedéllyel 7 fő foglalkoztatására kaptunk lehetőséget. A hóeltakarításra kötött szerződéseket felülvizsgáltuk és a város számára jobb feltételekkel újrakötöttük. Ezekkel az intézkedésekkel már megtakarításokat értünk el a költségvetésünkben, stabilabbá tettük a pénzügyi helyzetünket.

– Jól látható eredményeket sikerült elérni a közterületek karbantartásával és a köztisztasággal kapcsolatban. Társadalmi munkát szerveztünk a strand és kemping területére, mely nemcsak az önkéntes munkáról, hanem a közösségépítésről és az összefogásról is szólt. Közel 100 fő egész napos társadalmi munkájának köszönhetően sikerült rendbe tenni a strand és kemping környezetét. Decemberben sikerült a városban igazi karácsonyi hangulatot varázsolni, amelyben nagy szerepet vállaltak a helyi vállalkozók és baráti társaságok.  Ezúton is hálásan köszönöm a munkájukat és támogatásukat, melyet önzetlenül, elismerést nem várva, a városért, az itt előkért tették – fogalmazott Vida László.

Még érdekes lehet ...


2026. szeptember 13., Vasárnap

2026. szeptember 12., Szombat

Szüreti forgatag lesz Becsehelyen – a 4S Street is színpadra lép

Koncertek, felvonulás, borházak várnak az érdeklődőkre a Becsehelyi szüreti napokon.


2026. szeptember 11., Péntek

Egymilliárd forint, megszámlálhatatlan terv: vajon mire lesz elég a zalai mintaprogram?

A galamboki tó helyreállításához is innét remélnek forrást.


Magasban is helytállnának: alpintechnikát tanultak a bázakerettyei önkéntes tűzoltók

Újabb speciális mentési ismeretekkel bővítették tudásukat a Bázakerettyei Tűzoltó és Speciális Mentő Egyesület tagjai.


2026. szeptember 10., Csütörtök

Nagykanizsa és Letenye kimaradt – Lovkó Csaba mégis azt ünnepli, hogy „megcsinálták”

Csak négy település került be Zala03-as választókerületből a Szent István programba.


2026. szeptember 09., Szerda

Megújult a nagybakónaki önkormányzat épülete

A közel tízmillió forintos beruházás keretében kívül-belül kifestették az épületet, korszerűsítették a tárgyalót és a mosdókat, valamint több helyen kicserélték a nyílászárókat is.


2026. szeptember 08., Kedd

2026. szeptember 07., Hétfő

Nagyot szólt az Eszter-Feszt +Képgaléria

A nagy érdeklődés ismét megmutatta, hogy egy kis település rendezvénye is képes messziről érkező közönséget megszólítani.


Nagyrécsén választottak: 30 szavazaton múlt

Szegedi-Vajda Mónika lett Nagyrécse polgármestere.


2026. szeptember 06., Vasárnap

2026. szeptember 04., Péntek

Söjtöri édesanya lett Magyarország Mézkirálynője

A háromgyermekes édesanya korábban 11 évig dolgozott az egészségügyben, gyermekápolási területen. Munkáját idén júliusban hagyta abba, azóta főállású őstermelőként folytatja.


Négy település közös rézsűvágó gépe állt munkába Nagyrécsén

A távvezérlésű gépet elsősorban meredek rézsűk, árokpartok és más, hagyományos eszközökkel nehezen megközelíthető területek kaszálására használhatják.


2026. szeptember 03., Csütörtök

Főzőverseny, koncertek és tűzijáték: szombaton jön az Eszter-Feszt

Egész délutános, ingyenes családi és szórakoztató programokkal várják szeptember 5-én, szombaton az érdeklődőket Eszteregnyén.

+