Murafölde - 2025. február 21., Péntek
#Dobri #hagyomány #hagyományőrzés #disznóvágás

Hagyományőrző disznóvágás Dobriban – Közösség és tradíció egy asztalnál

Hagyományőrző disznóvágás Dobriban – Közösség és tradíció egy asztalnál

A jókedvű csapat és a kevésbé vidám "főszereplő" (Forrás: Dobri Község Önkormányzata)

Dobri Község Önkormányzata negyedik alkalommal rendezte meg a falusi disznóvágást, amely nemcsak a hagyományok megőrzéséről, hanem a közösség összetartásáról is szólt.

A reggel forralt borral és pálinkával indult, majd a résztvevők egy több mint 2 mázsás sertés feldolgozásába kezdtek, amelyet a Murapart Mg. Kft. ajánlott fel.

A falubeli asszonyok, Imre Károlyné, Ilike szakácsnő vezetésével, klasszikus disznótoros fogásokat készítettek: hurkát, kolbászt, toros káposztát, tepertős pogácsát és kemencében sült húsokat, amelyeket a 90 fős vendégsereg jó étvággyal fogyasztott.

Lógár Zoltán polgármester kiemelte, hogy ma már senki sem tart disznót a faluban, ezért is fontosak az ilyen és ehhez hasonló események. A rendezvény egyik meglepetése egy Dobri címerével díszített torta volt, amelyet Csák Csaba vállalkozó készíttetett.

A programon Bata Hajnalka, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke, valamint Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is részt vett, akik hangsúlyozták, mennyire fontosak az ilyen közösségépítő események egy kis faluban is.

 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2026. szeptember 13., Vasárnap

2026. szeptember 12., Szombat

Szüreti forgatag lesz Becsehelyen – a 4S Street is színpadra lép

Koncertek, felvonulás, borházak várnak az érdeklődőkre a Becsehelyi szüreti napokon.


2026. szeptember 11., Péntek

Egymilliárd forint, megszámlálhatatlan terv: vajon mire lesz elég a zalai mintaprogram?

A galamboki tó helyreállításához is innét remélnek forrást.


Magasban is helytállnának: alpintechnikát tanultak a bázakerettyei önkéntes tűzoltók

Újabb speciális mentési ismeretekkel bővítették tudásukat a Bázakerettyei Tűzoltó és Speciális Mentő Egyesület tagjai.


2026. szeptember 10., Csütörtök

Nagykanizsa és Letenye kimaradt – Lovkó Csaba mégis azt ünnepli, hogy „megcsinálták”

Csak négy település került be Zala03-as választókerületből a Szent István programba.


2026. szeptember 09., Szerda

Megújult a nagybakónaki önkormányzat épülete

A közel tízmillió forintos beruházás keretében kívül-belül kifestették az épületet, korszerűsítették a tárgyalót és a mosdókat, valamint több helyen kicserélték a nyílászárókat is.


2026. szeptember 08., Kedd

2026. szeptember 07., Hétfő

Nagyot szólt az Eszter-Feszt +Képgaléria

A nagy érdeklődés ismét megmutatta, hogy egy kis település rendezvénye is képes messziről érkező közönséget megszólítani.


Nagyrécsén választottak: 30 szavazaton múlt

Szegedi-Vajda Mónika lett Nagyrécse polgármestere.


2026. szeptember 06., Vasárnap

2026. szeptember 04., Péntek

Söjtöri édesanya lett Magyarország Mézkirálynője

A háromgyermekes édesanya korábban 11 évig dolgozott az egészségügyben, gyermekápolási területen. Munkáját idén júliusban hagyta abba, azóta főállású őstermelőként folytatja.


Négy település közös rézsűvágó gépe állt munkába Nagyrécsén

A távvezérlésű gépet elsősorban meredek rézsűk, árokpartok és más, hagyományos eszközökkel nehezen megközelíthető területek kaszálására használhatják.


2026. szeptember 03., Csütörtök

Főzőverseny, koncertek és tűzijáték: szombaton jön az Eszter-Feszt

Egész délutános, ingyenes családi és szórakoztató programokkal várják szeptember 5-én, szombaton az érdeklődőket Eszteregnyén.

+