Magyarországon 186 település van, ahol 2024-ben nem történt bűncselekmény (Forrás és fotó: Facebook/Rendészeti Államtitkárság)
Akár szigetország is lehetnénk! - írja a Rendészeti Államtitkárság friss posztban a közösségi oldalán. Hazánkban 186 olyan település van, ahol tavaly egyetlen bűncselekmény sem történt, vagyis ismeretlen volt a bűn.
A települések 5,9%-a viselhetné a makulátlan jelzőt. A 11 vármegyét érintő lista legszeplőtelenebb címét Baranya bírja (42), a dobogó második fokára Zala került (33), Borsod-Abaúj-Zemplén a harmadik (27) lett. Lehet mazsolázni, hova költöznének! - zárták a tájékoztatást.
A híd faszerkezete elkorhadt, aminek következtében baleset- és életveszélyessé vált rajta a gyalogos közlekedés.
Kultúráját, szokásait és hagyományait ma is aktívan ápolja a közösség Fűzvölgyön.
Továbbra is töretlen népszerűségnek örvendenek a bunkerlátogatások Lovásziban.
Az évforduló alkalmából aktív és nyugalmazott olajipari szakemberek gyűltek össze nemrég a településen.
Az országgyűlési képviselő segített.
A Mura Térsége Önkéntes Tűzoltó Egyesület és Fúvószenekar első ízben rendezte meg rendezvényét Letenyén.
Az ötvenhatos szabadságharc sebesült túlélője, Födő-Vargek Lajos mesélt kalandjairól.
Új gyártósorokkal bővült a Budai Wood Kft. becsehelyi üzeme.
Megkezdődhet a Kőszikla-szurdok lépcsőjének modernizálása.
Letenyén is áll a májusfa.
Nagy Gábor, a Zalaerdő munkatársa a Szentpéterföldei-tó északi felén végez madárgyűrűzést.
A már hagyományos eseményről Németh Csaba plébános tájékoztatott.
Támfal helyreállítására van szükség a településen, erre nyert az önkormányzat támogatást.
Eszteregnyén korszerű pihenő- és vendégfogadó teret alakítanak ki.
Programajánló a hosszú hétvégére.