A fotón Kása Ádám polgármester és Vágó Judit, a postapont munkatársa (Fotó: Zalakocka)
Március végén újranyitott a posta Pákán. A postapartneri pont hétfőtől péntekig, 8 órától 12-ig várja az ügyfeleket.
- Pákán is megszűnt a posta tavaly ősszel, próbáltuk megmenteni, de ettől a Magyar Posta elzárkózott, ennek egyik magyarázata az volt, hogy település lélekszáma 1500 fő alatt van – tájékoztatott Kása Ádám polgármester.
- Nagy volt a visszhangja a bezárásnak a faluban és a környéken – mondta –, valamit tenni kellett, hiszen valóban szükség van itt erre a szolgáltatásra – folytatta. - Tájékozódtunk és kiderült, hogy postapartneri pontot vállalkozó, vagy önkormányzat nyithat. Végül több hónapos egyeztetés után az a megoldás született, hogy Pákán az önkormányzat nyitja meg a postát.
Jövő héttől használható.
Egyben turistaszállóként is működik.
Kilencedik alkalommal hirdették meg Kistolmácson a tojásfa díszítést.
A napokban elkészült a város Fő terén a húsvéti dekoráció, s itt leplezték le szombaton a vármegye legnagyobb hímes tojását is.
Kálóczi Mátyás a mai napig megbecsült tagja a galamboki közösségnek.
Minden évben valami újabb díszítő elemmel igyekeznek bővíteni az előző évi dekorációt.
A hét 5 napján vehető igénybe a szolgáltatás.
A közelmúltban több településen is tartottak borbírálatot Dél-Zalában.
Lehet mazsolázni, hova költöznének!
Április 17-től újra várja a vendégeket a Zalakarosi Fürdő kültéri gyógyvizes medencéje