Murafölde - 2025. június 03., Kedd
#Murakeresztúr #Mesterségek Fesztiválja #hagyomány #megújulás

Mesterségek ünnepe Murakeresztúron

Mesterségek ünnepe Murakeresztúron

A fesztiválon volt agyagozás, lehetett kerámia poharat készíteni, de a csipkeverés fortélyait is elsajátíthatták az érdeklődők (Fotó: Gergely Szilárd)

A múlt hétvégén rendezték meg Murakeresztúron a Mesterségek Fesztiválját. A rendezvényen találkozott a hagyomány és a megújulás - tudtuk meg Polgár Róbert polgármestertől.

A településen régi, híres magyar mesterségekkel, kézműves foglalkozásokkal ismerkedhettek meg a látogatók, a vállalkozó kedvűek pedig próbára is tehették ügyességüket.

Az eseményen volt kovács- és kosárfonó bemutató, agyagozás, kerámia pohár készítés, de a csipkeverés fortélyait is elsajátíthatták. A nap folyamán emellett népi játékokkal, koncerttel, finom süteményekkel, vásári forgataggal, gólyalábas maskarásokkal várták a látogatókat.

A rendezvény megnyitóján Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte a megjelenteket. 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2026. január 22., Csütörtök

Leégett egy család háza Gutorföldén – nagy a baj, segítségre van szükség!

Cseresnyés Péter is összefogásra, a család támogatására buzdít.


A minőségi kikapcsolódás garantált a Zalakarosi Fürdőben

Az év meghatározó célkitűzése, hogy Zalakaros még inkább négyévszakos, családbarát, élményekre épülő úti célként legyen jelen a hazai és nemzetközi térképen.


2026. január 21., Szerda

Figyelem! Ezeken a területeken ne nagyon mászkálj pénteken, ha jót akarsz magadnak...

Társasvadászat miatt lezárások lesznek Dél-Zalában a hét utolsó munkanapján.


2026. január 20., Kedd

Elkészült egy újabb zalai térség életét megváltoztató szennyvízberuházás!

Szennyvízelvezető hálózat épült ki, mely mintegy 2700 ember életét könnyíti meg.


2026. január 18., Vasárnap

Január végén egyházközségi bál lesz Pákán

Az egyházközségi bál tombolájának főnyereménye idén is igazán különleges: 2 éjszaka, 2 fő részére, félpanziós ellátással Kőszegen, a patinás Arany Strucc Szálloda és Étteremben.


2026. január 17., Szombat

Itt van Dél-Zala legmagasabb hóembere

A hóember magassága miatt a felső részek kialakításához létrát kellett használni, hogy biztonságosan elérjék a tetejét.


2026. január 14., Szerda

A Donnál elesettekre emlékeztek a Mura mentén

Tizenhárom helyszínen gyúlt mécses január 12-én.


Indulnak az idei bunkertúrák

Január 17-én, szombaton tartják az elsőt, amely magába foglalja a légoltalmi pince és a Vasfüggöny Múzeum látogatását idegenvezetéssel.


2026. január 12., Hétfő

Ismét Zalában volt a leghidegebb: újabb hidegrekord dőlt meg Murakeresztúron

A hivatalos adatok alapján mínusz 21,7 Celsius-fokot mértek a dél-zalai településen, ami az idei tél eddigi leghidegebb értéke. A hidegrekordról a HungaroMet a közösségi oldalán is beszámolt.


2026. január 11., Vasárnap

Csodás látvány a lovászi bunkerben - Ez történt 2018-ban

Jánosi Zsuzsanna, Lovászi polgármestere osztott meg fotókat a Lovászi Bunker 2018-as állapotáról a légópince közösségi oldalán.


2026. január 09., Péntek

Megkapta a vörös riasztást a délnyugati országrész!

Hamarosan ónos eső, extrém hideg és hófúvás nehezíti a közlekedést a meteorológusok szerint.


2026. január 07., Szerda

Aktualitások a letenyei egészségügyi központban

A járóbeteg szakellátás január 1-jétől változott az intézményben.


Hajnalban indult a hóeltakarítás, voltak gondok Dél-Zalában

Annyi hó esett, hogy a hulladékgyűjtő teherautók nem tudtak elindulni.

+