Murafölde - 2025. június 14., Szombat
#Muraszemenye #50 év #ünnep #Napköziotthonos Óvoda #Cseresnyés Péter #évzáró

50 éves az óvoda Muraszemenyén

50 éves az óvoda Muraszemenyén

Az évfordulós ünnepségre műsorral is készültek az ovisok (Fotó: Zalakocka)

Fél évszázados jubileumát ünnepelte a héten a Muraszemenyei Napköziotthonos Óvoda. Ünnepséget szerveztek az alkalomra, illetve ekkor tartották az évzárót és elköszöntek azoktól a gyerekektől, akik szeptemberben már az iskolát kezdik.

Az ünnepségen Szőcs-Lukács Emese intézményvezető köszöntötte a gyerekeket, szülőket, nagyszülőket és a vendégeket. Az ovisok műsorral készültek, illetve az ünnepségen többeknek köszönetet mondtak, akik bármilyen formában segítették az intézményt, az óvodai programokat, hozzájárultak ahhoz, hogy az óvoda ma is élő, lüktető, szeretettel teli hely legyen.

Részt vett az eseményen Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője is, aki arról beszélt, hogy egy ilyen évfordulót érdemes kihasználni arra, hogy az elmúlt évtizedek történéseit felelevenítsék. Majd Wass Albert gondolatait idézve az örökséghez, szülőföldhöz való ragaszkodásról szólt, mely már óvodás korban elkezdődik, mikor rácsodálkozunk a világra. Ehhez az is kell, hogy a családon, barátokon kívül a nevelő intézmény is olyan élményt, lehetőséget nyújtson, mely ezt a ragaszkodást kapaszkodóként megadja. 

- Muraszemenyén ez a ragaszkodás megvan - tette hozzá. - Ezt láttam akkor, mikor az óvoda megújításáról, fejlesztéséről egyeztettünk az óvoda dolgozóival és a település vezetőivel. Ez a megújítás megtörtént és bízzunk benne, hogy újabb szépítő beruházások valósulnak meg. Ahhoz, hogy egy település meg tudja tartani a fiatalokat, kell az óvoda, iskola, közösségi tér.  

Az 50 éves évfordulón szobrot is avattak, mely szintén egy szülő, Majoros Richárd kőfaragó és társa, Csávás Csaba munkája. Emellett a fejlődés szimbólumaként fát is ültettek az intézmény előtt, valamint kiállítás is nyílt. 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2025. július 18., Péntek

Zalában találkoztak a Szentlászló nevű települések +Képgaléria

A találkozónak Pusztaszentlászló már harmadik alkalommal volt házigazdája. 


2025. július 16., Szerda

Színes kavalkád a surdi falunapon + Képgaléria

A dél-zalai településen is volt mit ünnepelni.


2025. július 14., Hétfő

UAZ-osok, ha találkoznak +Képgaléria

Új rekord is született a rendezvényen.


2025. július 11., Péntek

Sérült rétisast sikerült megmentenie a hivatásos vadásznak

A ritka ragadozó esélyt kaphat a felépülésre és a szabad ég alá való visszatérésre.


2025. július 10., Csütörtök

Művésztelep Tófejen +Képgaléria

Az egy hétig tartó szimpóziumon hazai és külföldi alkotók dolgozhattak közösen, munkáikat a zárónapon kiállítás keretében mutatták be.


2025. július 07., Hétfő

Vízimuri Kerkaszentkirályon

12 csapat nevezett a gyalogos kalandokra, kerékpáros felfedező útra és raftos evezésre alapozott játékos természetismereti versenyre.


2025. július 05., Szombat

Az Országos Erdészeti Egyesület Zalában tartotta szakmai programját

A szakemberek több helyszínen ismerkedtek a fenyő, a tölgy és a bükk felújítási munkálataival.


2025. július 04., Péntek

A Mura mentén két keréken – az Év Kerékpárútja 2025-ben +VIDEÓ

A közönség már szavazott – most rajtad a sor, hogy kipróbáld, miért lett ez az év kedvence!


2025. július 03., Csütörtök

A plébánia ünnepe Pákán

Az egyházközség újonnan megválasztott képviselői is esküt tettek a szentmise keretében. 


2025. június 29., Vasárnap

Felújítási munkák kezdődnek a Csömödér–Kistolmács erdei vasúti szakaszon

A Zalaerdő Zrt. közzétette a módosított júliusi menetrendet.

+