Murafölde - 2025. június 22., Vasárnap
#Páka #Sport presszó #főzőverseny

A Sport Presszó rendezvénye összehozta a közösséget Pákán +Galéria

A Sport Presszó rendezvénye összehozta a közösséget Pákán +Galéria

Rekord számú, 12 csapat nevezett a főzőversenyre Fotó: Zalakocka

Mondhatni történelmi jelentőségű eseményen vettünk részt szombaton Pákán, hiszen a helyi közösségi élet szervezésében aktív szerepet játszó Sport Presszó által szervezett főzőversenyre rekord számú, 12 csapat nevezett idén.

A helyi és környékbeli főzni szerető társaságok változatos, ötletes étkekkel rukkoltak elő, ezeket szakmai zsűri értékelte Németh Csaba plébános segítségével. 

Az eredményhirdetésen minden résztvevő társaság oklevélben részesült, a legjobbnak ítélt ételek készítői pedig ajándékcsomagot kaptak. A főzőversenyt a helyi Blue Lagoon csapata nyerte, a bográcsban készített hamburger mindent vitt, de több különdíjat is odaítélt a zsűri.

Az eseményen Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője is részt vett és gratulált a szervezőknek a nagyszámú érdeklődőt vonzó rendezvényhez, a főzőcsapatoknak pedig a remek ételekhez. Mint mondta: öröm, hogy a községben nem csak hivatalos ünnepek jönnek össze a közösség tagjai, hanem egy ilyen programon is, ahol a szórakozásé, a beszélgetésé, a közösségi élményé a főszerep.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2025. november 11., Kedd

Elkezdődött az Öveges-programsorozat Pákán +Képgaléria

A tudós születésének 130. évfordulója mellett idén ünnepli az iskola fennállásának 45 évfordulóját, illetve azt is, hogy 25 éve viseli az intézmény Öveges József nevét.


A környék legnagyobb jégpályáján korcsolyázhatunk Zalakaroson

Óriási jégpályát építenek, ami közel 800 négyzetméteren terül majd el, vagyis 35x23 méteren korcsolyázhatnak az érdeklődők.


Megalakult a Karácsonyfa Gazdakör – összefogás a hazai fenyőtermesztőkért

A Karácsonyfa Gazdakör megalakulása új fejezetet nyithat a hazai fenyőtermesztésben: célja, hogy egységes hangot adjon az ágazatnak, támogassa a termelők versenyképességét, valamint elősegítse a fenntartható, minőségi karácsonyfa-előállítást Magyarországo


2025. november 08., Szombat

Kincses Vármegyék - Murakeresztúron is!

A háromalkalmas rendezvénysorozat célja, hogy közelebb hozza a gyerekekhez a helyi kincseket, és kreatív, élményalapú módon ismertesse meg velük Murakeresztúr értékeit.


2025. november 07., Péntek

A fenyőtermelő gazdák érdekeit is szolgálja a megújult út

Az elmúlt években több bel- és külterületi út is megújult Nemespátrón, ami jelentősen javította a lakosság közlekedési komfortját, valamint a helyi gazdaság működését.


2025. november 06., Csütörtök

Van még ilyen? Igen, Tófejen!

Kérik Tófej és a környékbeli települések lakóit, hogy aki tud, csatlakozzon a kezdeményezéshez, és segítse a gyerekeket.


Öveges évforduló – programsorozat Pákán

Az Öveges Héten új Öveges-ajándéktárgyak is elérhetőek lesznek, amelyek beszerezhetők lesznek az Öveges-házban és az egyes helyszíneken.


2025. november 05., Szerda

Amikor az eső visz, de a támogatás visszahoz – Pat 8 millióból állítja helyre a szolgálati lakást!

Az elmúlt négy évben mintegy 10 milliárd forint jutott a dél-zalai kistelepülések fejlesztésére és az ott élők életminőségének javítására.


Becsehelyen meglépték: új rendelet védi a helyi önazonosságot

Az új szabályozás elővásárlási jogot biztosít az önkormányzatnak, a szomszédos ingatlanok tulajdonosainak, valamint a becsehelyi állandó lakosoknak a község belterületén található ingatlanok értékesítésekor.


2025. november 04., Kedd

Süteménnyel az állatokért Zalakaroson

Az idei sütivásárra összesen 15 kedves jótevő ajánlott fel süteményt a cél érdekében, melyeket adományokért cserébe lehetett megkóstolni. 


2025. október 29., Szerda

A szépkorúakat köszöntötték Gutorföldén

Szépkorúnak lenni azt jelenti, hogy az ember gazdag tapasztalattal, bölcsességgel, sokszor humorral, büszkén éli az életét.


2025. október 28., Kedd

Pályázati lehetőség a letenyei fiataloknak

Letenye önkormányzata kiírta a 2026-os Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot.


Elment Lilike, a semjénházi gólya

Több mint másfél évtizeden át élt együtt az emberrel, mégis megmaradt vadmadárnak.


2025. október 27., Hétfő

A falu szépkorú lakóit köszöntötték Murakeresztúron

A településről sokan részt vettek az eseményen, az idősek nagyon szeretik ezt a napot.


Az időseket köszöntötték Molnáriban +Képgaléria

Cseresnyés Péter: A kormány megbecsüli és támogatja az időseket.


2025. október 25., Szombat

Tormafölde: még a miniszter is eljött +Képgaléria

Nagy István agrárminiszter részvételével adták át az új termelői piacot és kilátót Tormaföldén.

+