Murafölde - 2025. október 07., Kedd
#Nagyrécse #szüreti felvonulás #hagyományőrzés

Szüreti felvonulást tartottak, őrizték a hagyományokat

Szüreti felvonulást tartottak, őrizték a hagyományokat

Az óvodások látványos műsora mindenkit elvarázsolt (Fotó: Németh Botond)

Nagyrécsén szombaton az Inkey-kastély parkolójából indult a szüreti felvonulás. A önkormányzat ingyenesen látogatható rendezvényén a felvonulók a település utcáit járták végig. A megállóknál pedig a Tündérkert óvoda és az általános iskola fiataljai adtak műsort, de fellépett a Szellőrózsa népdalkör is.

Az eseményen megjelent Bata Hajnalka, a vármegyei közgyűlés alelnöke és Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője is. Várfalvi Tibor polgármester helyzetjelentéséből kiderült: szép számban gyűltek össze a nagyrécseiek, hogy közösen ünnepeljék a szüretet és őrizzék hagyományaikat.

Az esemény során a helyiek és a vendégek együtt vonultak végig a település utcáin traktorokkal, motorokkal és egyéb négykerekű eszközökkel. A felvonulás után az Inkey-kastély udvarán folytatódott a program, ahol a Cika Pincészet boraival és helyi finomságokkal várták a résztvevőket. Az asszonyok ízletes lángost és sós stanglit készítettek, miközben az őszi dekorációs verseny díjazottjait is kihirdették. Nagyrécse utcái a lakosságnak köszönhetően őszi díszbe öltöztek, színesítve a településképet.

A napot a Téboly Banda zenés műsora zárta, így a fesztivál igazi közösségi élménnyé vált. Ez a nap ismét megmutatta, hogy a hagyományaink ápolása erősíti közösségünket, és értéket ad a jövőnek is.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2025. november 08., Szombat

Kincses Vármegyék - Murakeresztúron is!

A háromalkalmas rendezvénysorozat célja, hogy közelebb hozza a gyerekekhez a helyi kincseket, és kreatív, élményalapú módon ismertesse meg velük Murakeresztúr értékeit.


2025. november 07., Péntek

A fenyőtermelő gazdák érdekeit is szolgálja a megújult út

Az elmúlt években több bel- és külterületi út is megújult Nemespátrón, ami jelentősen javította a lakosság közlekedési komfortját, valamint a helyi gazdaság működését.


2025. november 06., Csütörtök

Van még ilyen? Igen, Tófejen!

Kérik Tófej és a környékbeli települések lakóit, hogy aki tud, csatlakozzon a kezdeményezéshez, és segítse a gyerekeket.


Öveges évforduló – programsorozat Pákán

Az Öveges Héten új Öveges-ajándéktárgyak is elérhetőek lesznek, amelyek beszerezhetők lesznek az Öveges-házban és az egyes helyszíneken.


2025. november 05., Szerda

Amikor az eső visz, de a támogatás visszahoz – Pat 8 millióból állítja helyre a szolgálati lakást!

Az elmúlt négy évben mintegy 10 milliárd forint jutott a dél-zalai kistelepülések fejlesztésére és az ott élők életminőségének javítására.


Becsehelyen meglépték: új rendelet védi a helyi önazonosságot

Az új szabályozás elővásárlási jogot biztosít az önkormányzatnak, a szomszédos ingatlanok tulajdonosainak, valamint a becsehelyi állandó lakosoknak a község belterületén található ingatlanok értékesítésekor.


2025. november 04., Kedd

Süteménnyel az állatokért Zalakaroson

Az idei sütivásárra összesen 15 kedves jótevő ajánlott fel süteményt a cél érdekében, melyeket adományokért cserébe lehetett megkóstolni. 


2025. október 29., Szerda

A szépkorúakat köszöntötték Gutorföldén

Szépkorúnak lenni azt jelenti, hogy az ember gazdag tapasztalattal, bölcsességgel, sokszor humorral, büszkén éli az életét.


2025. október 28., Kedd

Pályázati lehetőség a letenyei fiataloknak

Letenye önkormányzata kiírta a 2026-os Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot.


Elment Lilike, a semjénházi gólya

Több mint másfél évtizeden át élt együtt az emberrel, mégis megmaradt vadmadárnak.


2025. október 27., Hétfő

A falu szépkorú lakóit köszöntötték Murakeresztúron

A településről sokan részt vettek az eseményen, az idősek nagyon szeretik ezt a napot.


Az időseket köszöntötték Molnáriban +Képgaléria

Cseresnyés Péter: A kormány megbecsüli és támogatja az időseket.


2025. október 25., Szombat

Tormafölde: még a miniszter is eljött +Képgaléria

Nagy István agrárminiszter részvételével adták át az új termelői piacot és kilátót Tormaföldén.


2025. október 24., Péntek
+