A bölcsődei szobában Tóth Friderika kisgyermeknevelő és Jánosi Zsuzsanna polgármester (balról jobbra) Fotó: Zalakocka
Október 1-től működik már a mini bölcsőde Lovásziban. A helyi önkormányzat ezzel is segíti a családokat. A kicsiknek az óvoda épületében alakítottak ki csoportszobát.
A mini bölcsőde nyitásáról Jánosi Zsuzsanna, Lovászi polgármestere elmondta, hogy négy kisgyermekkel indították el a bölcsődét, de nyolc gyermek befogadására alkalmas a hely.
– Lakossági igényként merült fel Lovásziban a kisgyermekes szülők részéről, hogy szükség lenne bölcsődére – magyarázta Jánosi Zsuzsanna. – Olyan időszakban vagyunk, mikor több kisgyermek is született a településen, illetve több is várható, idén összesen 10 aprósággal bővül a lélekszám. Az intézmény nyitott, nem csak helyieket, hanem környékbeli gyerekeket is szívesen fogadunk. A gyermekek felügyeletét szakképzett nevelők végzik – mondta a polgármester.
A bölcsődét is a települési társulás tartja fenn, viszont Lovászi biztosította a fedezetet a mini bölcsőde működtetése feltételeinek megteremtéséhez.
Lovásziban ezzel működik bölcsőde, óvoda és általános iskola is.
A háromalkalmas rendezvénysorozat célja, hogy közelebb hozza a gyerekekhez a helyi kincseket, és kreatív, élményalapú módon ismertesse meg velük Murakeresztúr értékeit.
Az elmúlt években több bel- és külterületi út is megújult Nemespátrón, ami jelentősen javította a lakosság közlekedési komfortját, valamint a helyi gazdaság működését.
Kérik Tófej és a környékbeli települések lakóit, hogy aki tud, csatlakozzon a kezdeményezéshez, és segítse a gyerekeket.
Az Öveges Héten új Öveges-ajándéktárgyak is elérhetőek lesznek, amelyek beszerezhetők lesznek az Öveges-házban és az egyes helyszíneken.
Az elmúlt négy évben mintegy 10 milliárd forint jutott a dél-zalai kistelepülések fejlesztésére és az ott élők életminőségének javítására.
Az új szabályozás elővásárlási jogot biztosít az önkormányzatnak, a szomszédos ingatlanok tulajdonosainak, valamint a becsehelyi állandó lakosoknak a község belterületén található ingatlanok értékesítésekor.
Az idei sütivásárra összesen 15 kedves jótevő ajánlott fel süteményt a cél érdekében, melyeket adományokért cserébe lehetett megkóstolni.
Szépkorúnak lenni azt jelenti, hogy az ember gazdag tapasztalattal, bölcsességgel, sokszor humorral, büszkén éli az életét.
Letenye önkormányzata kiírta a 2026-os Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot.
Több mint másfél évtizeden át élt együtt az emberrel, mégis megmaradt vadmadárnak.
A településről sokan részt vettek az eseményen, az idősek nagyon szeretik ezt a napot.
Cseresnyés Péter: A kormány megbecsüli és támogatja az időseket.
Nagy István agrárminiszter részvételével adták át az új termelői piacot és kilátót Tormaföldén.
Ezt kínálja a következő napokra Dél-Zala!