Elment Lilike, a semjénházi gólya

Lilike hozzánőtt a Dunai-házaspár lelkéhez - de nemcsak az övékéhez Forrás: Facebook

Szomorú hírt osztott meg Dunai István és felesége, Katika Semjénházáról a Telelő gólyák-gólyateltetés FB-csoportban: elpusztult Lilike, az egyik legrégebben Magyarországon telelő gólya, aki 2009 óta volt a gondozásukban. A madár, amely gyakorlatilag családtaggá vált, természetes halállal pusztult el idős kora miatt. A házaspár a héten mindkét kedvencét eltemette – nemrég kutyájuk is elment, most pedig egymás mellett nyugszanak a házuk udvarán.

Lilike sorsa 2009-ben fonódott össze a Dunai családéval, amikor István egy sérült gólyát talált Semjénházán. A madarat a Fenékpusztai Madárgyűrűző Állomáson gyógyították meg, de vonulni már nem tudott. A gólya azonban különleges módon visszatért megmentőihez, és attól kezdve minden ősszel és télen náluk töltötte az időt.

Bár emberhez szokott, Lilike soha nem veszítette el vadmadár-természetét. Csak a Dunai házaspárhoz közeledett, másoktól távolságot tartott, és minden tavasszal visszatért Molnáriba, a megszokott fészkéhez. Ott költött, felnevelte fiókáit, majd az elvonulásuk után újra Semjénházán bukkant fel.

A név és a legenda

Lilike – aki később kiderült, hogy valójában hím gólya volt – a névadás előtt kapta női nevét, és a család már nem akarta megváltoztatni.
Tizenöt év alatt több mint hatvan fiókát repített, és valószínűleg ennél is többet, hiszen már 2009 előtt is költött.
A becslések szerint akár a 90-es évek végén kelhetett ki, vagyis több mint 25 évesen érhette el a természetes életkor végét – ami a vadon élő gólyák között rendkívüli ritkaság.

Szertartásai és szokásai voltak

Lilike nemcsak a hűségéről, hanem különös szokásairól is ismert volt.
– Ragaszkodott az "etetős" ruhához – mesélte korábban Dunai István.
Ha nem a megszokott öltözékben közelítettek hozzá, bizalmatlan volt. Minden mozdulata, minden hangja külön jellemre vallott.

Az utolsó napok

Az utóbbi napokban már érezni lehetett, hogy baj van. Lilike keveset evett, és csendes lett. Mielőtt elment volna, még egyszer körbejárta a portát, mintha búcsút venne.
Egy közeli mezőn találták meg, gyűrűje alapján azonosították.
Halála természetes volt, a hosszú élet és az idő múlása végül legyőzte a madarat, aki több mint másfél évtizedig volt a zalai madármentés szimbóluma.

Egy madár, aki embereket nevelt

Lilike története több volt, mint egy madár megmentése. Egy kapcsolat az ember és a természet között, amelyben a tisztelet, a türelem és az önzetlenség játszotta a főszerepet.
A Dunai házaspár példája megmutatta, mit jelent az, amikor valaki valóban felelősséget vállal egy élőlényért – nemcsak napokra vagy hónapokra, hanem egy egész életre.

„Nyugodj békében, Lilike”

Lilike már nem jár körbe a semjénházi portán, de története sokak szívében megmarad. A Dunai család számára ő nemcsak egy madár volt, hanem társ, családtag és barát, aki évekig emlékeztette őket – és mindannyiunkat – arra, hogy az igazi gondoskodás nem ismer fajt, határt vagy időt.

Nyugodj békében, Lilike – és köszönet azoknak, akik ennyi éven át otthont, meleget és szeretetet adtak neked.