Forrás: Facebook/Nagyrécse az otthonunk
A Versenyképes Járások Program keretében négy település – Nagyrécse, Újudvar, Sormás és Nagybakónak – közös fejlesztéseként egy korszerű, távirányítású rézsűvágó gép állt munkába. A beruházás célja az árokpartok, rézsűk és más, nehezen megközelíthető területek karbantartásának biztonságosabbá és hatékonyabbá tétele.
A gép beszerzése már megtörtént, a használatban érintett önkormányzati dolgozók pedig szakmai tájékoztatáson és gyakorlati bemutatón vettek részt, ahol megismerkedhettek az eszköz biztonságos üzemeltetésével és működésével. Az eseményen a települések polgármesterei is jelen voltak, akik első alkalommal láthatták munka közben az új berendezést.
A távirányítású rézsűvágó jelentős előrelépést jelent a közterület-fenntartásban: nemcsak hatékonyabb munkavégzést tesz lehetővé, hanem csökkenti a baleseti kockázatokat is azokon a területeken, ahol a hagyományos gépek használata nehézkes vagy veszélyes.
A közös beszerzés jó példája annak, hogy az önkormányzatok együttműködésével korszerű, költséghatékony megoldások születhetnek, amelyek hosszú távon szolgálják a települések biztonságát és élhetőségét.
Ezeket az ügyeket is el lehet intézni.
A nagy érdeklődés ismét megmutatta, hogy egy kis település rendezvénye is képes messziről érkező közönséget megszólítani.
Szegedi-Vajda Mónika lett Nagyrécse polgármestere.
Három település, közös cél
A háromgyermekes édesanya korábban 11 évig dolgozott az egészségügyben, gyermekápolási területen. Munkáját idén júliusban hagyta abba, azóta főállású őstermelőként folytatja.
A távvezérlésű gépet elsősorban meredek rézsűk, árokpartok és más, hagyományos eszközökkel nehezen megközelíthető területek kaszálására használhatják.
Egész délutános, ingyenes családi és szórakoztató programokkal várják szeptember 5-én, szombaton az érdeklődőket Eszteregnyén.
A forrás a Vörcsöki erdészháztól mintegy 350–400 méterre fekszik.
Egész napos történelmi és kulturális program várja a látogatókat.
Jó helyre érkezett a támogatás
A program egyik legizgalmasabb része a hagyományos murai aranymosás bemutatása volt
A háromnapos CROTOUR kerékpártúrát augusztus 28. és 30. között rendezték meg a Mura mentén
A Magyar Péter által a végletekig felkorbácsolt indulat mára a legkisebb településekre is eljutott. A politikai ellenfél sokak szemében már nem egy másként gondolkodó ember, akivel vitatkozni lehet, hanem olyan ellenség, akit meg kell alázni, el kell hall
A nyár utolsó hétvégéje egyben az utolsó alkalom is arra, hogy a vendégek még egyszer megmártózzanak a medencékben, pihenjenek a strandon, és fürdőzéssel búcsúztassák az idei szezont.
A magánmúzeum igazi különlegessége a legendás magyar márka szinte teljes típusválasztéka.
Szentmisét és kenyérszentelést is tartottak