Képünk illusztráció Forrás: Pexels
Súlyos tűzeset rázta meg Dél-Zalát: a Bacónaki-hegyen egy kétgyermekes édesanya otthona vált lakhatatlanná. A tragédiára Kovács Tamás nagybakónaki és Várfalvi Tibor nagyrécsei polgármesterek irányították rá a figyelmet, posztjaikban az édesanya és a gyerekek támogatására biztatták az embereket. Nagyon gyorsan széles körű segítő akció bontakozott ki.
A tűz következtében az édesanya és két gyermeke – egy 5 éves kisfiú és egy 12 éves kislány – egyik napról a másikra maradt fedél nélkül. A család jelenleg sürgősen albérletet keres Nagybakónakon vagy a környéken, ahol együtt maradhatnak, miközben próbálnak talpra állni a történtek után.
Kovács Tamás polgármester közösségi oldalán azt írta: minden felajánlás számít, lakhatási lehetőség, pénzbeli támogatás vagy akár ruhák is nagy segítséget jelenthetnek a nehéz helyzetbe került család számára.
A kezdeményezéshez csatlakozott Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője is, aki szintén arra kérte a lakosságot, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák az édesanyát és gyermekeit. Mint fogalmazott, Dél-Zalában mindig erős volt az összefogás, és most ismét megmutatkozhat a közösség ereje.
A család támogatására adománygyűjtés is indult, amelyhez Ruff Róbertné számlaszámán (10400717-83495455-53531000) keresztül lehet hozzájárulni. A kezdeményezők hangsúlyozzák: minden segítség – legyen az anyagi támogatás, használható ruházat vagy lakhatási lehetőség – közvetlenül hozzájárulhat ahhoz, hogy a család minél hamarabb újra biztonságos körülmények közé kerüljön.
A rendezvénysorozat célja a zalai termelők és termékek népszerűsítése.
Az ünnepeltet a település képviselői is köszöntötték.
Leadta szavazatát Vida László, Letenye polgármestere felesége társaságában.
Felvételek és helyi beszámolók szerint vitatott kampánytevékenységre került sor a minap Zalakomárban, ahol a Tisza Párt képviselőjelöltje, Lovkó Csaba és aktivistái keveredtek gyanúba.
Nincs bezárás, nincs veszély – csupán egy elhamarkodott, felelőtlen bejegyzés látott napvilágot.
Szeret a szőlővel, gyümölcsfákkal foglalkozni, ápolja a kapcsolatot a hegyi gazdákkal, ápolja a barátságot, részt vesz a hegyi és kulturális, közösségi rendezvényeken.
Miközben a levél a „választások tisztaságáról” beszél, maga a dokumentum gyakorol politikai nyomást a polgármesterekre, bűnözőként kezelve őket még azelőtt, hogy bármilyen eljárás indult volna.
Érdemes ellátogatni a budafai arborétumba, ahol közel 50 hektáros területen kerülhetünk közelebb a természethez.
Nemrégiben rendezték meg a hagyományos borversenyt Gutorföldén, az idei alkalomra összesen 31 borminta érkezett.
Molnáriban, Kistolmácson, Zajkon és Petriventén valósult meg temetőfejlesztés a Versenyképes Járások Programban, a konzorcium települései bruttó 16,6 millió forint pályázati támogatást nyertek el.