Fotó: Zalai Földrajzi Társaság
Az idei évben is folytatja a régi hagyományait a Zalai Földrajzi Társaság: immár 16. alkalommal rendezik meg a Hód Napja természetjáró akadályversenyt az egykori Zala vármegye diákjai számára a nemzeti összetartozás jegyében Iklódbördőce önkormányzatával közösen.
Idén a szokottnál korábbi időpontban kerül sor a programra, május 18-án, hétfőn. A helyszín az eddigiekhez hasonlóan a Kerka-mente Naturpark – Hód tanösvény, Iklódbördőce határában. A korábbi időpont oka, hogy a győzteseket idén is szeretnék elvinni a Zalai Földrajzi Társaság tanulmányútjára, ami ezúttal egy különlegesen látványos természeti jelenséghez, a Karavankák nárciszvirágzásához, illetve annak időpontjához kapcsolódik.
A szervezők célja továbbra is ugyanaz: a zalai és a szlovéniai magyar általános és középiskolás diákok ismerjék meg Zala vármegye természeti, kultúrtörténeti értékeit, és szép természeti környezetben összemérjék tudásukat, ügyességüket. A versenyre a szomszédos megyékből (főként az egykori zalai településekről) is várják a csapatokat.
Valentine Georgia Lesley Balassa Kornél polgármester előtt tette le az esküt, amelynek révén hivatalosan is magyar állampolgárrá vált.
A Minden ízében Zala rendezvénysorozat célja a zalai termelők és termékek népszerűsítése.
A rendezvénysorozat célja a zalai termelők és termékek népszerűsítése.
Az ünnepeltet a település képviselői is köszöntötték.
Leadta szavazatát Vida László, Letenye polgármestere felesége társaságában.
Felvételek és helyi beszámolók szerint vitatott kampánytevékenységre került sor a minap Zalakomárban, ahol a Tisza Párt képviselőjelöltje, Lovkó Csaba és aktivistái keveredtek gyanúba.
Nincs bezárás, nincs veszély – csupán egy elhamarkodott, felelőtlen bejegyzés látott napvilágot.
Szeret a szőlővel, gyümölcsfákkal foglalkozni, ápolja a kapcsolatot a hegyi gazdákkal, ápolja a barátságot, részt vesz a hegyi és kulturális, közösségi rendezvényeken.
Miközben a levél a „választások tisztaságáról” beszél, maga a dokumentum gyakorol politikai nyomást a polgármesterekre, bűnözőként kezelve őket még azelőtt, hogy bármilyen eljárás indult volna.
Érdemes ellátogatni a budafai arborétumba, ahol közel 50 hektáros területen kerülhetünk közelebb a természethez.