Murafölde - 2026. április 06., Hétfő
#Magyar Péter #Tisza #fenyegetés #polgármesterek

Fenyegető levelet küldött a polgármestereknek Magyar Péter

Fenyegető levelet küldött a polgármestereknek Magyar Péter

Forrás: Magyar Nemzet

Újabb szintet lépett Magyar Péter kampánystratégiája: a TISZA Párt elnöke most közvetlenül a településvezetőket vette célba. Várfalvi Tibor, Nagyrécse polgármestere is megkapta azt a levelet, amelyben Magyar már előre bűncselekményekkel vádolja meg a polgármestereket, és „teljes körű kivizsgálást” helyez kilátásba az általa vizionált kormányváltás után.

Nem mindennapi küldeményt talált a postájában Várfalvi Tibor, Nagyrécse első embere. Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke névre szóló üzenetben fordult a polgármesterekhez, ám a levél hangvétele messze áll a demokratikus párbeszédtől. A dokumentum – amelyet szerkesztőségünk is megismert – félreérthetetlen ultimátumot intéz a helyi vezetők felé.

Magyar Péter a levélben kijelenti:

„Azok a polgármesterek (...), akik bármilyen módon részt vesznek az országosan vagy helyben szervezett választási csalásokban, a törvény előtt fognak ezért felelni.”

A szöveg külön kitér arra is, hogy a TISZA-kormány nem kíván partneri viszonyt ápolni azokkal a vezetőkkel, akik szerintük megsértik a „demokratikus játékszabályokat”. Ez a megfogalmazás sokak szerint burkolt fenyegetés: aki nem a TISZA szájíze szerint vezeti a települését a választási időszakban, az feketelistára kerülhet.

Dokumentálják a „jogsértéseket”

A levélben a pártelnök közli, hogy minden általuk jogsértőnek ítélt cselekményt – legyen szó a választók befolyásolásáról vagy a közfoglalkoztatottak helyzetéről – módszeresen dokumentálnak. Magyar ígérete szerint a választásokat követően kezdeményezni fogják ezek teljes körű kivizsgálását és a felelősség megállapítását.

A nagyércsei polgármesterhez is eljutott sorok szerint Magyar Péter már tényként kezeli saját győzelmét („A TISZA ezt a választást meg fogja nyerni”), és ebből a vélt hatalmi pozícióból osztja ki a feladatokat a jelenleg regnáló, legitim módon megválasztott településvezetőknek.

Politikai nyomásgyakorlás vagy félelemkeltés?

Szakértők szerint az ilyen típusú levelek alkalmasak a helyi közösségek és vezetőik megfélemlítésére. Miközben a levél a „választások tisztaságáról” beszél, maga a dokumentum gyakorol politikai nyomást a polgármesterekre, bűnözőként kezelve őket még azelőtt, hogy bármilyen eljárás indult volna.

Várfalvi Tibor természetesen, nem hagyta válasz nélkül a miniszterelnöki ambíciókat dédelgető pártelnök szavait, válaszlevelét változtatás nélkül közöljük (Magyar Péter levelét a galériában tanulmányozhatják):

Tisztelt Elnök úr!

Megkaptam a levelét, abban megfogalmazott fenyegetését határozottan visszautasítom! Őszintén szólva nem tartom helyesnek és korrektnek sem annak tartalmát, sem a hangvételét. A települések vezetőit nem előre megfogalmazott politikai ítéletekkel, burkolt figyelmeztetésekkel és jövőbeli együttműködések feltételekhez kötésével kell megszólítani. A polgármesterek nem politikai alárendeltek, hanem a saját közösségükért felelősséget viselő, megválasztott vezetők.

Számomra Nagyrécse és az itt élők érdeke az első. A törvények betartása, a választások tisztasága és az emberek szabad döntése nálunk eddig is alapelv volt, és ezután is az marad. Éppen ezért nem tartom szerencsésnek azt a hangnemet, amely előre eredményt hirdet, majd ehhez kapcsolva a településvezetők jövőbeli megítéléséről beszél. Az ország jövőjét és a közös munkát nem ilyen üzenetekre, hanem kölcsönös tiszteletre és bizalomra kell építeni.

A helyi közösségek vezetői partnerek, nem pedig olyan szereplők, akiket politikai oldalról minősíteni vagy figyelmeztetni szükséges. Bízom benne, hogy a közéleti párbeszédben a jövőben a tisztelet hangja erősebb lesz a fenyegetés érzeténél.

Nagyrécse, 2026. április 3.

Tisztelettel:

Várfalvi Tibor

polgármester

Nagyrécse Község Önkormányzata

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2026. április 15., Szerda

Újudvaron indul el az idei Minden ízében Zala

A rendezvénysorozat célja a zalai termelők és termékek népszerűsítése.


2026. április 14., Kedd

Kilencvenedik születésnapját ünnepelte Szmodics Ferencné Sandon

Az ünnepeltet a település képviselői is köszöntötték.


2026. április 12., Vasárnap

A dél-zalai polgármester is voksolt

Leadta szavazatát Vida László, Letenye polgármestere felesége társaságában.


2026. április 10., Péntek

Feszül a kampány: egyre több vád és felvétel kerül napvilágra

Felvételek és helyi beszámolók szerint vitatott kampánytevékenységre került sor a minap Zalakomárban, ahol a Tisza Párt képviselőjelöltje, Lovkó Csaba és aktivistái keveredtek gyanúba.


2026. április 09., Csütörtök

Marad a bank Letenyén!

Nincs bezárás, nincs veszély – csupán egy elhamarkodott, felelőtlen bejegyzés látott napvilágot.


2026. április 07., Kedd

Ma is aktív a 90 éves tornyiszentmiklósi szőlősgazda

Szeret a szőlővel, gyümölcsfákkal  foglalkozni, ápolja a kapcsolatot a hegyi gazdákkal, ápolja a barátságot, részt vesz a hegyi és kulturális, közösségi rendezvényeken.


2026. április 05., Vasárnap

Már várja a látogatókat Dél-Zala tündérkertje

Érdemes ellátogatni a budafai arborétumba, ahol közel 50 hektáros területen kerülhetünk közelebb a természethez.


2026. április 04., Szombat

Kevés arany minősítés született

Nemrégiben rendezték meg a hagyományos borversenyt Gutorföldén, az idei alkalomra összesen 31 borminta érkezett.


2026. április 03., Péntek

Dél-zalai temetőfejlesztés

Molnáriban, Kistolmácson, Zajkon és Petriventén valósult meg temetőfejlesztés a Versenyképes Járások Programban, a konzorcium települései bruttó 16,6 millió forint pályázati támogatást nyertek el.


2026. április 02., Csütörtök

A Fidesz frakcióvezetője kampányolt Dél-Zalában

Kocsis Máté Cseresnyés Péterrel több településen is felkereste a választókat, átadták Orbán Viktor miniszterelnök levelét, és elmondták, miért a Fidesz a biztos választás.

+