Májusfaállítás Eszteregnyén

Fotó: Földvári Ádám

Csütörtök este májusfát állítottak Eszteregnyén, ahol a helyiek közösen elevenítették fel a tavaszköszöntő népszokást. A közösségi esemény nemcsak ünnep, hanem annak bizonyítéka is, hogy a májusfaállítás hagyománya ma is él a vidéki településeken.

Számos zalai településen évről évre összegyűlnek a lakók, hogy április utolsó napján vagy május elseje előestéjén felállítsák a feldíszített fát. A szokás szerint a fiatal férfiak választanak ki egy sudár fát – gyakran nyárfát, nyírfát vagy fenyőt –, amelyet szalagokkal, színes díszekkel ékesítenek, majd közösen állítanak fel a falu központjában vagy egy-egy lányos ház udvarán. Ezt a hagyományt elevenítették fel (mint ahogy teszik azt évek óta) csütörtök este Eszteregnyén, a futballpályánál. 

Több évszázados hagyomány

A májusfaállítás hagyománya Közép-Európa-szerte ismert, gyökerei egészen a középkorig nyúlnak vissza, sőt egyes kutatások szerint még korábbi, pogány tavaszünnepekhez kapcsolódik. A fa a természet újjászületését, a termékenységet és az élet megújulását jelképezi.

Magyarországon a szokás különösen a Dunántúlon és a nyugati országrészben volt elterjedt. A májusfa gyakran udvarlási szimbólumként is szolgált: a legények annak a lánynak állították, akinek udvarolni szerettek volna. A feldíszített fa így egyszerre volt közösségi és személyes jelentéssel bíró gesztus.

Közösségi élmény ma is

A hagyomány mára Eszteregnyén is közösségi eseménnyé formálódott. A májusfaállítás nemcsak a fiatalok feladata, hanem a falu apraja-nagyja részt vesz benne. Az eseményt gyakran beszélgetések, közös időtöltés, olykor zenés mulatság kíséri.

Bár a modern életforma sok helyen háttérbe szorította a népszokásokat, a májusfaállítás több magyar faluban ma is élő hagyomány. Igaz, sok településen már inkább szervezett formában, önkormányzatok vagy civil közösségek bevonásával valósul meg, nem pedig spontán udvarlási gesztusként, mint a régi időkben.

Mennyire gyakori ma?

Országos szinten a májusfaállítás visszaszorulóban van, különösen a városi környezetben. Ugyanakkor a kisebb településeken – főként Nyugat- és Dél-Dunántúlon – továbbra is viszonylag gyakori. Sok helyen turisztikai vagy közösségépítő céllal is fenntartják, hiszen látványos és hagyományőrző eseményről van szó.

Eszteregnye példája azt mutatja, hogy ahol van közösségi igény és szervezőerő, ott ezek a több évszázados szokások ma is képesek megmaradni – és új tartalommal megtöltve tovább élni a 21. században is.