A szervezők a családokra is gondoltak: a délután folyamán népi játszótér, kézműves vásár, pónilovaglás, holland hajfonás, légvár, egészségsátor, tűzoltóbemutató és arcfestés várta a látogatókat.
A rendezvény ismét bebizonyította, hogy az összetartozás és a hagyományok ápolása továbbra is meghatározó érték a dél-zalai települések életében.
Szeretnék megmenteni a közel háromszáz éves nagybakónaki templomot.
A szolgáltató több településen az ivóvíz felelős használatára kéri a lakosságot.
A beruházás elsődleges célja, hogy javítsa a külterületen élő családok életminőségét, valamint könnyebbé és biztonságosabbá tegye a mezőgazdasági területek és ingatlanok megközelítését.
Jelentős mérföldkőhöz érkezett az eszteregnyei AVIUS Kft.: a vállalat hamarosan megkezdi a beköltözést új, több mint 12 ezer négyzetméteres üzemcsarnokába.
A sikerek mögött hosszú évek tudatos fejlesztése áll. A források jelentős része a Mura Program keretében érkezett a térségbe, amelynek miniszteri biztosaként Cseresnyés Péter, a Fidesz korábbi országgyűlési képviselője kulcsszerepet vállalt az aktív turiz
A hétvégi nyitással hivatalosan is kezdetét veszi a 2026-os strandszezon Letenyén. Az előrejelzések szerint a kánikula is megérkezik, így minden adott ahhoz, hogy a nyár első igazán meleg napjait sokan a medencék mellett töltsék.
A nyitásig folyamatosan zajlanak a karbantartási és előkészítési munkálatok, hogy a vendégeket rendezett környezet és biztonságos szolgáltatások várják a szezon kezdetén.
Tervszerűen halad a szentélymennyezet restaurálása.
A programot a Nemespátró Községért Közalapítvány szervezte, amely hagyományosan minden évben nyár elején rendez közösségi kirándulást a lakosság számára.
Szavazz te is a dél-zalai fotós képére a „Településed legszebb pontja” fotópályázaton!
A csaknem 1,4 milliárd forintos beruházás hét határ menti települést kapcsol össze, javítva a helyiek közlekedési lehetőségeit és erősítve a térség turisztikai vonzerejét.
A Szentpéterfölde kör lett az Év Kerékpárútja 2026 egyik győztese.