Panoráma - 2020. augusztus 06., Csütörtök
#robbanás #detonáció #Bejrút #Libanon #katasztrófa

Folyamatosan dolgoznak a mentőegységek Bejrútban

Folyamatosan dolgoznak a mentőegységek Bejrútban

Libanoni katonák túlélőket keresnek a romok alatt (A kép forrása: https://www.foxnews.com/)

Folyamatosan dolgoznak a mentőegységek Bejrútban, miután a libanoni fővárost hatalmas robbanás rázta meg kedden. A több mint 2700 tonna ammónium-nitrát tárolására használt kikötői raktár helyén, ahol a detonáció történt, egy több mint 120 méter széles kráter maradt.

A nemzetközi sajtó eddig 130 áldozatról és 5000 sérültről ír, de a számok feltehetően tovább nőnek, hiszen több százan eltűntek – sokan valószínűleg a romok alá szorultak. Két robbanás is történt, a másodiknak akkora ereje volt, hogy még a Libanontól mintegy 230 kilométerre fekvő Cipruson is észlelték.

A robbanások okát még mindig nem tudni biztosan. Az elsőt valószínűleg petárdaraktárban keletkezett tűz okozta, a második pedig azért lett rendkívüli erejű, mert nagyon nagy mennyiségű, 2700 tonnányi ammónium-nitrát robbant be, amelyet hat éve kobozott el, és azóta egy kikötői raktárban tárolt a vámhivatal.

A baleset helyszínén hatalmas károk keletkeztek: az autók a levegőbe repültek, az épületek megrongálódtak, sokak otthona lakhatatlanná vált. A libanoni kormány szerdán kéthetes szükségállapotot hirdetett ki.

A detonációban megsérült a magyar követség épülete is, azonban magyar sérültekről nem tud a Külgazdasági és Külügyminisztérium. A követség épületében álmennyezetek szakadtak le és ablakok törtek be, ahogy több munkatársuk lakásán is, közölte Menczer Tamás államtitkár. Mint fogalmazott, kollégái jól vannak, és készek arra, hogy szükség esetén segítsék a kint élő magyar állampolgárokat.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán telefonon egyeztetett Charbel Vahba libanoni külügyminiszterrel, és jelezte neki, hogy a magyar kormány 1 millió eurót küld gyorssegélyként a Maronita Katolikus Egyháznak, hogy segíteni tudjanak a rászoruló családoknak.

A felajánlást elsősorban egészségügyi támogatásra költik, miután a libanoni egészségügyi rendszer képtelen kezelni a helyzetet, erről már Azbej Tristan beszélt. A Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára hozzátette: óriási probléma is, hogy legalább negyedmillió ember elveszítette az otthonát, így őket el kell helyezni.

Bejrút romokban (A kép forrása: https://www.foxnews.com/)

A humanitárius katasztrófa után hatalmas összefogás indult a helyiek megsegítésére. Több ország is mentőegységeket és adományokat küld Bejrútba. Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) a robbanás helyszínén együtt dolgozik az állami szervekkel és a partnerekkel, hogy a lehető leggyorsabban segítséget nyújthasson a bajba jutott gyerekeknek és családjaiknak, valamint az értük dolgozó túlterhelt egészségügyi személyzetnek.

A szervezet ivóvizet juttatott el a kikötői dolgozóknak, a helyi partnerek segítségével elkezdődött a traumatizált gyerekek pszichológiai ellátása, valamint a kikötőben maradt, még használható gyógyszerek kimentése. Közleményükben kitértek arra is, hogy a koronavírus amúgy is hatalmas terhelés alatt tartotta a helyi egészségügyi rendszert, az orvosok, ápolók fáradtak, a kórházak túlterheltek, az ország gazdasága a robbanás előtt is rossz állapotban volt.

Az UNICEF Magyarország is megkezdte az adománygyűjtést a vészhelyzeti segítségnyújtásra. A szervezet munkáját a következő weboldalon lehet támogatni: www.unicef.hu/segitek.

Oroszország egy mobilkórházat telepít Libanonba, ezt tegnap jelentette be a rendkívüli helyzetek minisztériuma Moszkvában. A tárca közleménye szerint öt repülőgépet inítanak a helyszínre, fedélzetükön egészségügyi szakemberekkel, sürgősségi szolgálatok munkatársaival, mentőkutyákkal valamint humanitárius segéllyel.

A koronavírus-járvány elleni védekezésben kulcsszerepet játszó orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) a Mikrob intézet egy koronavírus-fertőzés diagnosztizálására alkalmas laboratóriumát küldi a helyszínre, annak személyzetével együtt. A Covid-19-helyzetre való tekintettel az összes orosz szakembert védőfelszereléssel látják el. A műveletben mintegy 150 ember vesz részt.

A libanoni hatóságok kérésére az Európai Unió (EU) aktiválta polgári védelmi mechanizmusát, amelynek keretében több mint száz magasan képzett tűzoltót küld az országba a szükséges felszerelésekkel, közölte Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos szerdán.

A tűzoltásban járatos szakemberek mellett az Európai Unió a városi környezetben kutatásra és mentésre kiképzett keresőkutyákat is a helyszínre küld az életben marad, romok alatt rekedt emberek felkutatására. Az uniós segítségnyújtás keretében hamarosan Bejrútba érkező személyi és eszközállományához ez idáig Hollandia, Görögország és Csehország, valamint Franciaország, Lengyelország és Németország erősítette meg hozzájárulását.

Az EU továbbá Libanon rendelkezésére bocsátotta Kopernikusz nevű térképészeti műholdrendszerét, hogy támogassa a mentésben és kárelhárításon dolgozó hatóságokat. Az unió vészhelyzeti reagálási koordinációs központja a nap 24 órájában kapcsolatban áll a közel-keleti ország illetékeseivel és kész további segítséget nyújtani a felvetődő szükségletek kielégítésére.

Csehország speciális mentőcsapatot küld Bejrútba, amely segíteni fog a keddi robbanás által összedöntött vagy megrongált épületek romjainak átkutatásában - jelentette be Jan Hamácek belügyminiszter szerda reggel a Twitteren.

Csehország is mentőcsapatokat és tízmillió korona (135 millió forint) értékű humanitárius segélyt küld Libanonnak. Az USAR nevű 36 tagú csapatban mintegy 30 tűzoltó, orvos, statikus és néhány kinológus is van, akik kutyákkal kutatják át a romokat. Izrael szintén felajánlotta a segítségét Libanonnak, a köztül lévő háborús feszültség ellenére is.

Az izraeli hadsereg szóvivője arab nyelvű Twitter-üzenetben már kedd este humanitárius segítséget ajánlott, amelyhez az országok közti feszültség ellenére a politikai vezetők és több kórház igazgatója is csatlakozott.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök felkérte a nemzetbiztonsági tanács vezetőjét, hogy tárgyaljon Nikolaj Mladenovval, az ENSZ közel-keleti békefolyamatért felelős különleges koordinátorával az izraeli segítség ügyében.

„Osztozunk a libanoni nép fájdalmában a katasztrófa idején, és segítő kezet nyújtunk”, írta Reuven Rivlin államelnök héber, arab és angol nyelvű Twitter-üzenetében kedd éjjel.

(A kép forrása: https://news.sky.com/)

Izraeli részről elsőként, már kedd este, közvetlenül a robbanást követően a Beni Ganz vezette védelmi minisztérium és a Gabi Askenázi vezette külügyminisztérium ajánlotta fel a libanoni kormánynak orvosi felszerelés Libanonba küldését és sérültek izraeli fogadását.

Izrael mintegy másfél évvel ezelőtt csatlakozott az ENSZ-nek ahhoz a szervezetéhez, amely lehetővé teszi az ország számára, hogy olyan országokat is segítsen, amelyeket nem háborús katasztrófa sújtott, még akkor is, ha ellenséges viszonyban áll velük.

A támogatás függ a fogadó ország jóváhagyásától, de a közvetítők, például Franciaország, Németország, Nagy-Britannia és az ENSZ UNIFIL békefenntartó egységének bevonása befolyásolhatja a döntést. A bejrúti robbanás esetében Izrael fő előnye a Libanonhoz való földrajzi közelsége és gyors elérhetősége.

Izrael és Libanon között nincs békemegállapodás, és a hetvenes évek vége óta több ízben háborúhoz vezetett viszályuk, az izraeli hadseregnek elsősorban a Libanonban állomásozó Palesztinai Felszabadítási Szervezet egységeivel, majd az Iránból támogatott síita Hezbollah fegyvereseivel kialakult fegyveres konfliktusai miatt.

Az elmúlt napokban is kiéleződött a viszály a Hezbollahhal, miután Damaszkuszban mintegy két héttel ezelőtt egy légicsapásban megölték a síita szervezet egyik harcosát. A Hezbollah bosszút esküdött, és egy hete egy osztaga behatolt Izrael területére a libanoni határnál fekvő, vitatott hovatartozású Seba ültetvényeknél, majd visszavonult, miután az izraeli hadsereg tüzet nyitott. A Hezbollah tagadta részvételét az incidensben.  Hétfőn az izraeli hadsereg a szíriai határnál megölt négy határsértőt, akik pokolgépet próbáltak elhelyezni.

 (Forrás: MTI)

Még érdekes lehet ...


2025. november 29., Szombat

INNOGREEN ZALA: málna a napelemek alatt, energia a konténerekben

Zalaegerszegen épül az agrárenergetikai jövő.


2025. november 27., Csütörtök

Európa nyíltan a háborúra készül, Horvátországban már soroznak

Az EP-képviselők azt is szeretnék, hogy az EU-n belül a NATO-gyakorlatok mintájára a gyorsreagáló erők három nap alatt, válsághelyzetben akár 24 órán belül átléphessék a belső határokat.


2025. november 26., Szerda

Szoktál a TEMU-ról rendelni? Már nem sokáig fogsz...

Drágulhatnak az apró külföldi rendeléseink: 2026-ra előrehozza az EU az olcsó csomagok vámmentességének eltörlését.


2025. november 19., Szerda

Emlékmű a nemzetőröknek +Képgaléria

A Varászló-Nemesdéd-Inke-Iharosberény-Berzence-Udvarhely védvonal fontos állomása volt a berényi nemzetőrtábor. Itt küzdöttek honvédek, nemzetőrök és népfelkelők ezrei a védvonalban a magyar szabadságért és a magyar hazáért.


2025. november 12., Szerda

Magyar–szlovén barátság: újabb fejlesztési források a határ menti közösségek megerősítésére +Képgaléria

Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője is elkísérte a külügyminisztert szlovéniai útjára.


2025. november 10., Hétfő

Csak a hazai balos médiumoknak savanyú a szőlő

Még a nyugat-európai nem baráti hírközlők többsége is óriási diplomáciai sikerként értékeli Orbán Viktor és Donald Trump találkozóját.


2025. november 07., Péntek

FRISSÍTVE! Trump: Orbán remek vezető – amerikai–magyar csúcstalálkozó Washingtonban +VIDEÓK

Orbán Viktor szerint a cél most egy új magyar–amerikai aranykor megteremtése, és a két ország közötti együttműködés elmélyítése.


2025. október 06., Hétfő

Magyarkanizsai győzelem a 18. Nemzeti Vágtán

Nagykanizsa testvérvárosa, Rozs Anna Júlia versenyzője Vajkkal hódította meg Szilvásváradot.


2025. október 02., Csütörtök

Orbán Viktor: Ketrecharc EU-s módra

A kormányfő bejelentette: aláírásgyűjtés indulhat Magyarországon Brüsszel háborús tervei ellen.


Elhunyt Jane Goodall – Nagykanizsa is búcsúzik

Benke Dániel, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója Facebook-posztban emlékezett meg a természetvédelem ikonjáról.


2025. szeptember 29., Hétfő

A magyar termelőknek is jó lesz

Horvátországban új zöldség-gyümölcs logisztikai központ épül a magyar határ közelében.

+