Romos épület Petrinjában (Fotó MTI/AP/-, a kép forrása: Origo)
A hétfői után újabb földrengés rázta meg kedden Horvátországot. A 6,3-as erősségű földrengésben legkevesebb heten meghaltak, köztük egy gyermek, huszonhatan pedig megsérültek. Az epicentrum Petrinja település közelében volt, ott több épület is összedőlt, nem kizárt, hogy vannak még emberek a romok alatt.
Juhász Árpád geológus elmondta, az alapvető ok, ami kiváltja a földrengést a térségben, hogy „Afrika mint kontinens észak felé nyomul”.
Hozzátette, ez egy régóta tartó folyamat. A térségben található kisebb-nagyobb kőzetlemez darabok alkotják az úgynevezett Adria-lemezt.
„Ez a lemez bukik közvetlenül Európa alá. Ennek az alábukásnak a során egy térrövidülés következik be, amitől kőzetekben feszültség halmozódik fel. Majd egy ponton a kőzetek nem bírják el a nyomást, így eltörnek egy sávban” – magyarázta.
A horvátországi földrengést Magyarország számos pontján, így Nagykanizsán is érzékelték az emberek.
(Forrás: M1/Euronews)
A Mercosur-egyezmény aláírása és a támogatáspolitika megváltoztatása ellen tüntet többezer termelő Strasbourgban.
A Béketanács célja a tartós béke megteremtése, elsősorban a Közel-Keleten, de hosszabb távon globális konfliktusok kezelésére is új megközelítést kínálna.
Mit tapasztalnak ma a kelet-európai munkavállalók Nyugaton?
Tartálykocsi borult lángba az A1-es autópályán.
Hivatalos levélben köszönte meg Orbán Viktor miniszterelnöknek Donald Trump amerikai elnök a jövőbeni magyarországi látogatásról szóló meghívást.
A magyar statisztikát összevetve a német, francia és svéd adatokat, pontosan kirajzolódik az, amit a nyugat-európai emberek a saját bőrükön éreznek, mégpedig hogy egyre élhetetlenebb és veszélyesebb lett az országuk a tömeges illegális migráció megjelenés
Ez már nem vicc! És hiába vádolják a lila ködben úszó tiszások hazugsággal az Orbán-kormányt ennek kapcsán: nagyon nem az...
Mobiltilalom után közösségimédia-stop? Ausztráliában meglépték, Franciaországban már tervezik.
Ez a nagy különbség: a miniszterelnök a vele együtt gondolkodókkal formálja az EU-t, szemben Magyar Péterrel, akit csupán az izgat, hogy a családba tartozzon.
A demonstráció komoly közlekedési fennakadásokat okoz, miközben az uniós intézményekben éppen csúcstalálkozót tartanak az állam- és kormányfők.
Egységes elektronikus útdíjfizetés jön szomszédunknál.