Érkezők a Heathrow-n még a nyáron (Fotó: AFP/DANIEL LEAL-OLIVAS)
Október 4-től teszt nélkül léphetnek be Angliába azok, akik mindkét oltást megkapták, és nem vörös, vagyis nem magas járványkockázatú országból érkeznek - adja hírül az MTI. Egy későbbi októberi időponttól az angliai érkezés után sem kell PCR-tesztnek alávetniük magukat az említett utazóknak, hanem elég lesz egy sokkal olcsóbb gyorstesztet elvégezniük. Ha ez pozitívnak bizonyul, akkor el kell végeztetni egy PCR-tesztet, de a jelenlegi szabályozástól eltérően ez ingyenes lesz.
Október 4-től emellett megszűnik a zöld és a sárga járványkockázati besorolás, mely utóbbiba jelenleg Magyarország is tartozik, és csak a vörös kategória marad meg. A vörös kategórián kívüli országokból így egyszerűbben lehet majd beutazásni.
A tesztenyhítés azokra vonatkozik majd, akik az utazás időpontja előtt legalább két héttel megkapták az oltás második adagját is. Az Európai Unióból érkezőktől olyan vakcinát fogadnak el a belépésnél, amelyet az EMA engedélyezett.
Az előírások enyhítése egyelőre csak Angliára vonatkozik, az Egyesült Királyság többi országának - Skócia, Wales, Észak-Írország - kormányai saját hatáskörükben döntenek arról, hogy követik-e az angliai módosításokat.
(Forrás: travelo.hu)
Fontos, hogy az építkezések alatt a gyógytó látogathatósága folyamatosan biztosított maradjon.
Talán magyarabb, mint sokan... Annyi mocskot kaptunk a Pride hetén, hogy jó látni egy videót, amiben azt halljuk: Magyarország csodálatos és vendégszerető.
Cirka 28 órányi utazás végén dokkolhatott az űrkapszula.
Magyar idő szerint 8:31-kor útnak indul a második magyar űrhajós.
A világ tegnap este óta nem olyan, mint előtte volt – egyes vélemények szerint sokkal biztonságosabbá vált Trump elnök döntésének köszönhetően.
Politikai kampány vagy vizuális élmény?
Szeptemberben Nagykanizsán is beszámolna az űrutazásról Ferencz Orsolya.
Elvtársai is láthatták a Tisza Párt elnökének valódi énjét.
Megelőző céllal indult a katonai csapás; a konfliktus akár ki is szélesedhet, de a gazdasági hatásokat biztosan megérzi az egész világ.
Állítólag egy diák az elkövető, aki öngyilkos lett.