Panoráma - 2021. október 24., Vasárnap
#Hongkong #szolgáltatás #utazás #alvás #életmód #stressz

Érdekes piaci rést fedeztek fel Hongkongban

Érdekes piaci rést fedeztek fel Hongkongban

(Fotó: AP Photo/Kin Cheung)

Ötletes megoldást találtak ki azoknak a hongkongiaknak, akik a rengetek munka miatt kialvatlanok, ugyanakkor szívesen utaznának, ám ezt szabadidő híján nem tudják megtenni. Az ötlet kitalálói összekötötték a kettőt, ugyanis egy szolgáltatás segítségével utazás közben lehet aludni – számolt be az AP News.

Egy 76 kilométeres, ötórás buszútra lehet befizetni. Azokat az embereket célozzák meg, akik a hosszú utazások során könnyebben elalszanak.

Amikor a túrákon gondolkodtunk, láttam egy barátom közösségi médiában tett bejegyezését, miszerint a stresszes munkája miatt nem tud aludni éjszaka. Viszont amikor buszon utazott, akkor könnyen álomba szenderült. Az ő hozzászólása inspirált minket, hogy egy buszos túra keretében biztosítsunk alvási lehetőséget az utasoknak

– mondta az ötletgazda Kenneth Kong, az ulu travel marketing- és üzletfejlesztési vezetője.

A jegyárak személyenként 13 és 51 dollár között mozognak, attól függően, hogy az emeletes busz alsó vagy felső szintjén szeretnének helyet foglalni. A többi között szemfedőt és füldugót is biztosítanak az utasoknak a minél pihentetőbb alvás érdekében.

Dr. Shirley Li, a Hongkongi Egyetem alvásklinikájának vezető kutatója szerint a tömegközlekedési eszközökön elalvásra való hajlam egyfajta kondicionálás.

A hongkongi embereknek nincs elég idejük aludni. Ezért más időpontot kell erre használniuk, amikor például napközben utaznak. Néhány ember hajlamos az alváshoz kötni a tömegközlekedést, ezért könnyebben elalszanak a buszon

– mondta Li.

A vállalkozás kezdeti sikert könyvelhetett el, ugyanis a múlt szombati első „alvó buszos túrára” minden jegy elkelt.

(Forrás: vg.hu)

Még érdekes lehet ...


2026. július 15., Szerda

Mit jelent a Chat Control? Konzervatív lap szerint Brüsszel 2028-ig meghosszabbította a vitatott szabályozást

A konzervatív lap szerint eljárási trükkökkel tartották életben a Chat Control 1.0-t, miközben továbbra is napirenden van a még szigorúbb Chat Control 2.0.


2026. július 11., Szombat

Nemzetközi lapok is a kínos jelenettel foglalkoznak: Magyar Péter benézte a kézfogást

A nemzetközi lap szerint a videó gyorsan bejárta a közösségi médiát, ahol sokan úgy értékelték, hogy Donald Trump nyilvánosan figyelmen kívül hagyta Magyar Pétert.


2026. július 01., Szerda

Ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban? Egyre több a kérdés...

A nyomozás még tart, a tettes ismeretlen, de a háttérben több elmélet is felmerült. Egyes elemzők szerint a robbantás túlmutat egy egyszerű leszámoláson, és az orosz–ukrán titkosszolgálati árnyékháború újabb fejezete lehet.


2026. június 30., Kedd

Magyar Péter nagy sikerként beszélt a megállapodásról, közben újabb korlátozás érte a kárpátaljai magyar iskolákat

A Maszol.ro szerint az új ukrán körlevél ismét kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a 11 pontos megállapodás vállalásai mikor érvényesülnek a kárpátaljai magyarok mindennapjaiban.


Robert Fico odaszúrt Magyar Péternek a V4-csúcson? A legtöbben észre sem vették

A Tűzfal csoport szerint Fico burkoltan Magyar Péternek üzent, amikor felidézte azt az időszakot, „amikor a büntetőjoggal visszaéltek politikai célok miatt”, és embereket ok nélkül börtönöztek be.


2026. június 26., Péntek

Meredeken emelkedik az illegális migráció Szlovéniában, ismét erősítik a határvédelmet

Egyre nagyobb nyomás nehezedik Szlovéniára a balkáni migrációs útvonal miatt. Az idei év első öt hónapjában csaknem 40 százalékkal több illegális határátlépőt fogtak el, mint tavaly ilyenkor.


2026. június 18., Csütörtök

Migrációs paktum: kötelező szabályok, ezekre jobb, ha te is felkészülsz!

Az új szabályok szerint a tagállamoknak hasonló életkörülményeket kell biztosítaniuk a menedékkérők számára, függetlenül attól, hogy melyik országban nyújtják be kérelmüket. Az ellátás magában foglalja a lakhatást, az élelmezést, az egészségügyi és higié


2026. június 04., Csütörtök

Trianon sebe ma is velünk él, de az összetartozás ereje is

A békediktátum nem csupán földrajzi értelemben változtatta meg a Kárpát-medencét. Családokat szakított szét, gazdasági kapcsolatokat tört meg, és évszázadokon át együtt élő közösségeket választott el egymástól.


2026. június 03., Szerda

Ukrajna: a magyar kormány már nem vétóz

Magyar Péter nem sokáig bírt ellenállni a brüsszeli törekvéseknek. Mi jöhet még?


2026. május 29., Péntek

Magyar Péter óriásit blöffölt

Csupán arról egyezett meg von der Leyennel, hogy mit követelnek a támogatásokért cserébe. Szó sincs még utalásról.


Miről mondott le Magyar Péter a nekünk járó támogatásért cserébe?

Von der Leyen a migrációs paktum végrehajtásáról is beszélt, hangsúlyozva, hogy az Európai Unió minden tagállamában hasonló feltételek kialakítására törekednek, és ennek érdekében együtt kívánnak működni a magyar kormánnyal.


2026. május 24., Vasárnap

Zalai zarándokok is részt vettek a csíksomlyói búcsún +Képgaléria

Dr. Székely János püspök, a búcsú ünnepi szónoka szerint a szeretet országát nem lehet gyűlölettel, a jogállamot nem lehet a jog áthágásával építeni.

+