(A kép forrása: Facebook)
A Tallahassee Memorial Kórház újszülött intenzív osztályán a dolgozók minden ünnep alkalmával igyekeznek kitenni magukért.
A floridai klinikán a nővérek feladatuknak érzik, hogy a lehető legkülönlegesebbé tegyék az ünnepeket, mosolyt csalva ezzel az aggódó szülők arcára. Már hagyománynak számít, hogy halloween alkalmával cuki jelmezeket kapnak az intenzív ápolásra szoruló csecsemők, akikről idén is készült pár aranyos felvétel. Az osztályt ellepték a mesehősök, Bébi Yoda, Olaf a Jégvarázsból, vagy éppen Némó és Szenilla is beköltözött az osztályra egy rövid időre.
A végeredmény félelmetesen aranyos!
(Forrás: hirado.hu)
Az írás kitér arra is, hogy a magyar választások legitimitásának megkérdőjelezése szerinte nem indokolt, hiszen a kormányfőt korábban is demokratikus választásokon erősítették meg.
A tárgyalásokon szó lesz többek között az energiapolitikáról, a gazdasági együttműködésről, a migrációról, valamint a nemzetközi biztonsági kérdésekről is.
J. D. Vance két napra, április 7-től 8-ig Magyarországra látogat, hogy támogatásáról biztosítsa az országgyűlési választásra készülő Orbán Viktor miniszterelnököt.
Meglepőek az incidenst valamilyen úton-módon az oroszokra kenő, megengedő, elnéző nyilatkozatok.
Súlyos vádak a Tisza Párt kampányfinanszírozása körül.
A szomorú hírt családja osztotta meg a sztár Facebook-profilján.
Feszült tárgyalások az olaj és az uniós hitel körül.
Az ukrán elnök gyakorlatilag beismerte: miatta nem kapunk olajat a Barátság-vezetéken.
A központ létrehozását európai irányelvekből fakadó kötelezettségek indokolhatják.
A zárt ajtók mögötti paktumok eredménye lehet, hogy Volodimir Zelenszkij leállította a Barátság kőolajvezetéket. Dőreség lenne azt hinni, hogy az ukrán elnök magától lenne ilyen bátor, hogy nem számolva a következményekkel felrúgja az államközi megállapod
Hangsúlyozta, hogy egy ország elnöke nem beszélhet ilyen módon egy másik állam miniszterelnökéről.