Panoráma - 2021. december 09., Csütörtök
#koronavírus #COVID-19 #omikron-variáns #WHO

Megnyugtató a WHO álláspontja az omikronnal kapcsolatban

Megnyugtató a WHO álláspontja az omikronnal kapcsolatban

Illusztráció (A kép forrása: DNA India)

Nincs ok kételkedni abban, hogy a jelenleg rendelkezésre álló vakcinák védelmet nyújtanak a Covid-19 súlyos szövődményeinek kialakulása ellen az omikron variáns esetében is – mondta el Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti igazgatója az AFP francia hírügynökség szerda hajnalban megjelent interjújában.

Nagyon hatékony oltóanyagok állnak rendelkezésünkre, amelyek bizonyították erejüket az eddigi összes variánssal szemben, ami a súlyos megbetegedést és kórházba kerülést illeti, és semmi okunk azt gondolni, hogy ez most máshogy lesz” – fogalmazott Ryan.

A variáns eddigi viselkedése nem utal arra, hogy az eddigi változatoknál súlyosabb betegséget tudna okozni, Afrikában egyes helyeken enyhébb tünetekről számoltak be – folytatta a WHO-igazgató, hozzátéve, hogy az omikron variáns esetében még csak a vizsgálatok kezdeti szakasza tart, és óvatosan kell elemezni az adatokat.

A Bloomberg News kedden dél-afrikai kutatókra hivatkozva arról írt, hogy a Pfizer/BioNTech-vakcina részleges védelmet nyújt az omikron variánssal szemben, amit emlékeztető oltásokkal erősíteni lehet.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2025. március 10., Hétfő

Március 10., a székely szabadság napja

Az emléknap történelmi háttere 1854. március 10-ére nyúlik vissza.


2025. február 12., Szerda

Megint mozgott a föld Horvátországban

Károkról egyelőre nem érkezett bejelentés


2024. szeptember 16., Hétfő

Ausztriában eddig három halálos áldozatot követelt az árvíz

A szomszédos országban hétfőn is jelentős mennyiségű csapadékra számítanak, ami várhatóan tovább nehezíti az árvíz sújtotta területek helyzetét.


2024. szeptember 05., Csütörtök

Bledben tárgyalt a képviselő

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is tagja volt annak a Szijjártó Péter vezette küldöttségnek, amely a szlovéniai Bledben tárgyalt.


2024. augusztus 13., Kedd

Földrengés volt Horvátországban

Több magyarországi településen is érezték a földmozgást.


2024. július 14., Vasárnap

Rálőttek Donald Trump volt amerikai elnökre szombati kampánygyűlésén

Lövöldözés volt Donald Trump pennsylvaniai nagygyűlésén.


2023. június 21., Szerda

Magyar katonai helikopter tragédiája Horvátországban

Kötelességteljesítés közben hősi halált haltak magyar katonák - számolt be a szomorú hírről a Honvédelmi Minisztérium közösségi oldalán.


2023. február 23., Csütörtök

Szinte porzik a csatorna a velencei gondolák alatt

Lehetetlenné vált a gondolák, vízitaxik, mentőhajók közlekedése.


2023. február 19., Vasárnap

Vannak csodák!

Egy napig küzdöttek Ali életéért a magyarok, most örömteli hírek érkeztek róla.


2023. február 14., Kedd

Újabb közepes erősségű földrengés volt Romániában (videóval)

Szemtanúk, illetve a nézők által beküldött videófelvételek tanúsága szerint Zsilvásárhelyen kémények dőltek le, a lehulló téglák pedig autókat rongáltak meg.

+