Panoráma - 2022. július 08., Péntek
#Japán #merénylet #Abe Shinzo

Merényletet követtek el a volt japán miniszterelnök ellen

Merényletet követtek el a volt japán miniszterelnök ellen

Merényletet követtek el Abe Shinzo volt japán miniszterelnök ellen egy választási kampányesemény közben Nara városában – jelentette pénteken a helyi média.

A helyi média szerint a volt kormányfő nem mutatott életjeleket, Macuno Hirokazu, a japán kormány főtitkára pedig később arról tájékoztatott, hogy egyelőre nem tudnak biztosat az állapotáról.

A média korábban a kormányzó Liberális Demokrata Pártra (LDP) hivatkozva arról számolt be, hogy Abe Shinzo a támadás után eszméletlen volt és a nyakán vérzett.

A Kyodo japán hírügynökség szerint Abét hátulról lőtték le. A rendőrség őrizetbe vett egy 40 év körüli férfit, a feltételezett elkövetőt, a hatóságok pedig lefoglaltak egy fegyvert is.

A volt miniszterelnökre délelőtt, helyi idő szerint fél tizenkettő körül lőttek rá Narában. A 67 éves volt kormányfő éppen beszédet mondott a vasárnapi szenátusi választások kampányrendezvényén, amikor lövések dördültek el. Egy az NHK japán közszolgálati televíziónak nyilatkozó szemtanú azt mondta, az első lövést sokan játéknak gondolták, Abe a második lövésnél esett össze, ekkor már szikrát és füstöt is lehetett látni.

Az LDP egyik forrása a japán Jiji hírügynökségnek azt mondta, a volt kormányfő a nyakánál vérzett.

Az NHK és a Kyodo egyaránt arról számolt be, hogy Abét légi úton kórházba szállították, és úgy tűnt, hogy leállt a szíve- és a légzése – ez a Japánban használt kifejezés az életjelek hiányát jelzi, és általában megelőzi a hivatalos halotti bizonyítvány kiadását.

Abe volt Japán leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke. 2006-ban egy évig volt hivatalban, majd 2012-től 2020-ig, amikor egészségügyi okokból lemondásra kényszerült.

Japánban vannak a világ legszigorúbb fegyvertartási törvényei, és a 125 millió lakosú országban rendkívül alacsony az ilyen fegyverek által okozott halálesetek éves száma.

A fegyvertartási engedély megszerzése hosszú és bonyolult folyamat, még a japán állampolgárok számára is, akiknek először egy lövészegyesület ajánlását kell megszerezniük, majd szigorú rendőrségi ellenőrzésen kell átesniük.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2026. február 16., Hétfő

Marco Rubio Budapesten – ismét kiderült, mit gondol a Trump-kormány Orbán Viktorról

Számos kérdésben jutott közös nevezőre Magyarország és az Egyesült Államok.


2026. január 28., Szerda

Botrány: a gyerekeink tányérján már GMO-zöldségek lehetnek

Jelölés nélkül: jönnek a lopakodó génmódosított élelmiszerek az Európai Unióban?


2026. január 27., Kedd

A holokauszt nemzetközi emléknapja – emlékezés és felelősség

A holokauszt során hatmillió zsidó, valamint százezrek – romák, fogyatékkal élők, politikai üldözöttek és más kisebbségek – vesztették életüket pusztán származásuk, hitük vagy meggyőződésük miatt.


2026. január 21., Szerda

A gazdák megelégelték Brüsszel ámokfutását

A Mercosur-egyezmény aláírása és a támogatáspolitika megváltoztatása ellen tüntet többezer termelő Strasbourgban.


2026. január 18., Vasárnap

Trump levélben kérte fel Orbán Viktort: Magyarország alapítóként csatlakozhat a Béketanácshoz!

A Béketanács célja a tartós béke megteremtése, elsősorban a Közel-Keleten, de hosszabb távon globális konfliktusok kezelésére is új megközelítést kínálna.


2026. január 16., Péntek

Külföldi munka: ígéretek, illúziók és a valóság

Mit tapasztalnak ma a kelet-európai munkavállalók Nyugaton?


2026. január 15., Csütörtök

Hatalmas robbanás a szlovén fő sztrádán!

Tartálykocsi borult lángba az A1-es autópályán.


2026. január 09., Péntek

Donald Trump: Orbán Viktor példaként szolgál az egész világ számára

Hivatalos levélben köszönte meg Orbán Viktor miniszterelnöknek Donald Trump amerikai elnök a jövőbeni magyarországi látogatásról szóló meghívást.


Magyarország vs. Nyugat-Európa: mit mondanak a közbiztonsági adatok?

A magyar statisztikát összevetve a német, francia és svéd adatokat, pontosan kirajzolódik az, amit a nyugat-európai emberek a saját bőrükön éreznek, mégpedig hogy egyre élhetetlenebb és veszélyesebb lett az országuk a tömeges illegális migráció megjelenés


2026. január 05., Hétfő

Harcolnál Európa határaiért? Az Euronews már erről kérdezi nézőit és olvasóit

Ez már nem vicc! És hiába vádolják a lila ködben úszó tiszások hazugsággal az Orbán-kormányt ennek kapcsán: nagyon nem az...


2025. december 27., Szombat

Libsik, bármennyire is fáj, Orbán után megy a világ

Mobiltilalom után közösségimédia-stop? Ausztráliában meglépték, Franciaországban már tervezik.

+