Panoráma - 2022. október 21., Péntek
#Liz Truss #Egyesült Királyság #külpolitika

Belebukott a sorozatos botrányokba a brit kormányfő

Belebukott a sorozatos botrányokba a brit kormányfő

(A kép forrása: VG)

Bejelentette lemondását Liz Truss brit kormányfő, miután megbeszélést folytatott a helyettesével, valamint a konzervatív párt és a frakció vezetőjével; mint mondta, a döntéséről már értesítette is III. Károly királyt.

Liz Truss mindössze 44 napja volt hivatalban, így a brit történelemben ő töltötte a legrövidebb időt a kormány élén. A miniszterelnökségét azonban az első perctől kezdve botrányok kísérték, kezdve a font összeomlását és pénzpiaci vihart okozó, majd azóta visszavont miniköltségvetéstől a pénzügyminisztere leváltásán keresztül a belügyminiszterének lemondásáig. Az utolsó csepp a frakció számára a szerda éjszakai parlamenti szavazás volt, amelynek során szemtanúk szerint több konzervatív képviselőt fizikai erőszakkal kényszerítettek a kormány támogatására. Bár a szavazás a rétegrepesztéses gázkitermelésről szólt, a kabinet a kormányfővel szembeni bizalmatlansági indítványként értékelte, az eljárás azonban hatalmas vihart kavart.

Truss lemondása egyébként már a bejelentés előtt biztosnak tűnt, ugyanis addigra már 16 konzervatív képviselő nyújtotta be a bizalmatlansági indítványt támogató levelét a miniszterelnökkel szemben.

A kormányfő távozását vegyesen fogadták a piacok, a font azonnal erősödni kezdett a dollárral szemben, elérte az 1,13-os szintet, de hamar visszagyengült 1,12 körülire. A vezető brit tőzsdeindexek a bejelentés előtti napi csúcsról veszteségesbe fordultak. Az FTSE 100 0,4 százalékos pluszból mínusz 0,1 százalékra fordult, a hazai gazdaságnak jobban kitett FTSE 250 nyeresége egy százalékról 0,4-re csúszott vissza.

„Még soha nem láttam ilyesmit” – értékelte a BBC vezető politikai kommentátora a hírt, és emlékeztetett, hogy Truss tegnap még a parlament alsóházában harcosnak nevezte magát, és esküdözött, hogy hivatalban marad.

Távozásával a modern idők leggyorsabb hatalomváltása következik, a kérdés csak az, hogy a szokatlanul személyeskedő és éles nyári miniszterelnök-választási kampány után mennyire képesek a toryk egységbe tömörülni az új vezető mögött, és elkerülni a parlamenti választás előrehozatalát, amelyet az ellenzéki Munkáspárt és Liberális Demokraták is sürgetnek.

Lemondóbeszédében Truss bejelentette, hogy az új miniszterelnököt a jövő héten megválasztják, addig ügyvezetőként ő irányítja tovább a kabinet munkáját. Azt még nem tudni, ki indul a megmérettetésen, egyelőre csak az biztos, hogy ki nem: a Sky News értesülése szerint a frissen kinevezett pénzügyminiszter, Jeremy Hunt nem tervez harcba indulni a posztért. A fogadóirodák szerint a toronymagas esélyes Rishi Sunak, aki alulmaradt Truss-szal szemben a nyáron, és akit egyébként a versenyben a frakció többsége támogatott. A legérdekesebb hírt ezzel kapcsolatban a The Telegraph című lap robbantotta ki. Értesülésük szerint beszállhat a versenybe a jelenleg karibi nyaraláson tartózkodó volt kormányfő, Boris Johnson.

(Forrás: VG)

Még érdekes lehet ...


2023. június 21., Szerda

Magyar katonai helikopter tragédiája Horvátországban

Kötelességteljesítés közben hősi halált haltak magyar katonák - számolt be a szomorú hírről a Honvédelmi Minisztérium közösségi oldalán.


2023. február 23., Csütörtök

Szinte porzik a csatorna a velencei gondolák alatt

Lehetetlenné vált a gondolák, vízitaxik, mentőhajók közlekedése.


2023. február 19., Vasárnap

Vannak csodák!

Egy napig küzdöttek Ali életéért a magyarok, most örömteli hírek érkeztek róla.


2023. február 14., Kedd

Újabb közepes erősségű földrengés volt Romániában (videóval)

Szemtanúk, illetve a nézők által beküldött videófelvételek tanúsága szerint Zsilvásárhelyen kémények dőltek le, a lehulló téglák pedig autókat rongáltak meg.


2023. február 13., Hétfő

Mi történik itt? Románia után Horvátországban is földrengés volt

Mindkét mai földmozgás relatíve közel volt a magyar határhoz.


2023. február 09., Csütörtök

27 túlélőt mentettek ki eddig a magyar mentőalakulatok

A külképviseletnek magyar állampolgárságú érintettről nincs tudomása.


2023. február 07., Kedd

Magyarország az elsők között ajánlotta fel segítségét a katasztrófa sújtotta Törökországnak

A hivatásos tűzoltókból, mentősökből és katonaorvosokból álló 55 fős csapat munkáját két keresőkutya is segíti. 


2023. február 06., Hétfő

Ismét látták a gyanús léggömböt, ezúttal Kolumbia fölött

Az Egyesült Államok légterébe behatolt léggömbbel kapcsolatban az amerikai álláspont az, hogy hírszerző eszköz volt, míg a kínai kormány eltévedt meteorológiai eszközt emlegetett.


2023. február 04., Szombat

Farkasok tűntek fel a vadkamerák előtt a Plitvicei-tavaknál

Öt szürke farkas masírozott el a hóban a horvátországi nemzeti park kameracsapdája előtt.


2023. január 05., Csütörtök

Putyin fegyvernyugvást rendelt el az ortodox karácsony idejére

Putyin arra utasította az orosz védelmi minisztert, hogy a harci érintkezés egész vonalán vezessen be fegyvernyugvást január 6-án déltől január 7-én éjfélig az ortodox karácsony alkalmából.

+