Manfred Weber és Magyar Péter. Már rég összenőtt, ami összetartozik Forrás: Facebook
Az európai politika kulisszái mögött gyakran olyan folyamatok zajlanak, amelyek csak később válnak láthatóvá a nyilvánosság számára. Ilyen folyamatokkal a magyar választók is egyre gyakrabban szembesülhetnek: egyre több jel utal arra, hogy nemzetközi politikai erők érdekeltek a magyar belpolitikai erőviszonyok átrendezésében.
Az egyik kulcsszereplő ebben a folyamatban a Európai Néppárt, amely az Európai Parlament legerősebb pártcsaládja. A Fidesz és a Néppárt közötti szakítás óta a viszony kifejezetten feszült, és a magyar kormány gyakran hangoztatta, hogy Brüsszelben egyre nyíltabban keresik azt a politikai erőt Magyarországon, amely leválthatja a jelenlegi vezetést.

Ebben a kontextusban talán már érthető, hogy a Tisza Párt miként tudott rövid idő alatt jelentős támogatottságot kiépíteni. A kormányoldal értelmezése szerint a párt felemelkedése nem csupán belpolitikai jelenség: sokkal inkább illeszkedik abba az európai politikai stratégiába, amelynek célja egy, a brüsszeli főáramhoz jobban igazodó magyar kormány létrejötte.
Ma már az is világosan látható, hogy az ukrajnai háború miatt kialakult geopolitikai helyzet tovább erősítette ezeket az érdekeket. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök számára kulcsfontosságú, hogy az Európai Unió tagállamai egységesen támogassák Ukrajnát. Magyarország azonban a fegyverszállítást, a katonai támogatást, a háborús hitel nyújtását elutasította, ezért konfliktus alakult ki Kijev és Budapest között.
Mindazonáltal
egyre erősebb a gyanú, hogy a nemzetközi politikai térben létezhetnek informális egyeztetések arról, milyen politikai irány lenne kívánatos Magyarországon.
Egyes kommentárok még arra is utalnak, hogy nemzetközi fórumokon – például biztonságpolitikai konferenciákon – olyan találkozók zajlanak, ahol európai és ukrán politikai szereplők egyeztetnek a régió jövőjéről.
Az ilyen zárt ajtók mögötti paktumok eredménye lehet, hogy Volodimir Zelenszkij leállította a Barátság kőolajvezetéket. Dőreség lenne azt hinni, hogy az ukrán elnök magától lenne ilyen bátor, hogy nem számolva a következményekkel felrúgja az államközi megállapodásokat, fittyet hány a szerződésekre. Nyilvánvaló, hogy az ukrán elnök erre felhatalmazást kapott. Az energiabiztonság kérdése viszont nem pusztán gazdasági, hanem stratégiai kérdés is Magyarország számára.

Az ebbe való beavatkozás, az amikor külső szereplők próbálják befolyásolni a hazai politikai folyamatokat, már az ország szuverenitásának kérdését is felveti. Ebben az értelmezési keretben a magyar választások tétje túlmutat a belpolitikán: a kérdés az, hogy az ország megőrzi-e önálló döntéshozatali képességét, vagy a Tisza Párt és Magyar Péter segítségével igazodik majd a nemzetközi politikai erőközpontok elvárásaihoz.
Mindebből egyetlen valósi kérdés rajzolódik ki, mégpedig az, hogy az áprilisi választásokat követően megmarad-e a magyarok önrendelkezése vagy a Tisza bábkormányán keresztül idegen érdekek kiszolgálóivá válik Magyarország? Ha ez utóbbi történik, akkor senkinek se legyen kétsége afelől, hogy megint kirabolják Magyarországot, dráguló energiaárak, megszűnő kedvezmények, magasabb adók, államcsőd fenyeget majd minket.
Az írás kitér arra is, hogy a magyar választások legitimitásának megkérdőjelezése szerinte nem indokolt, hiszen a kormányfőt korábban is demokratikus választásokon erősítették meg.
A tárgyalásokon szó lesz többek között az energiapolitikáról, a gazdasági együttműködésről, a migrációról, valamint a nemzetközi biztonsági kérdésekről is.
J. D. Vance két napra, április 7-től 8-ig Magyarországra látogat, hogy támogatásáról biztosítsa az országgyűlési választásra készülő Orbán Viktor miniszterelnököt.
Meglepőek az incidenst valamilyen úton-módon az oroszokra kenő, megengedő, elnéző nyilatkozatok.
Súlyos vádak a Tisza Párt kampányfinanszírozása körül.
A szomorú hírt családja osztotta meg a sztár Facebook-profilján.
Feszült tárgyalások az olaj és az uniós hitel körül.
Az ukrán elnök gyakorlatilag beismerte: miatta nem kapunk olajat a Barátság-vezetéken.
A központ létrehozását európai irányelvekből fakadó kötelezettségek indokolhatják.
Hangsúlyozta, hogy egy ország elnöke nem beszélhet ilyen módon egy másik állam miniszterelnökéről.
Orbán Viktor: működőképes a Barátság vezeték, felszólítottuk Ukrajnát az újraindításra.