Sport - 2020. augusztus 14., Péntek
#birkózás #regionális edzőtábor

Fiatal birkózók edzőtáboroznak Kanizsán

Fiatal birkózók edzőtáboroznak Kanizsán

Szatmári Zsolt az utánpótláskorú birkózókkal (Fotó: Gergely Szilárd)

4 megye 12 egyesületének fiatal birkózói edzőtáboroznak Kanizsán. A sportolókhoz a határon túlról érkezők is csatlakoztak. Ezt a programot már harmadik alkalommal rendezik meg a városban, idén azonban a járványhelyzet miatt nehezebb volt a szervezés, néhány országból nem is fogadtak jelentkezőket, pedig még egy turnusra való fiatal sportoló érkezett volna – mondta Szatmári Zsolt, a Kanizsai Birkózó Sportegyesület vezetőedzője, a birkózó szövetség régiós vezetője.

 – 70 és 80 között változik a napi létszám, mert a kanizsaiak egész nyáron edzettek, így nem kötelező nekik minden nap ez a tábor. A felkészülést a 10-15 éves korosztálynak szerveztük, de néhány idősebb sportoló is részt vesz, mert jó edzőpartner a többieknek. A járványhelyzet miatt sok rugalmasságra volt szükség, ugyanis nem egy-két hét egy ilyen tábort megszervezni. Kellett a rugalmasság a kollégiumtól és az edzőkollégák részéről is – árulta el Szatmári Zsolt, aki hozzátette, a helyi célok között már ott van a strandbirkózás meghonosítása, hiszen a párizsi olimpián bemutatósportágként szerepel, az ifjúsági olimpiai programba felvették, jövőre pedig külön szakág lesz Magyarországon.

 

 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2022. január 23., Vasárnap

Végső búcsú...

Tegnap délelőtt Agárdon több százan kísérték utolsó útjára Sári Nándort.


2022. január 19., Szerda

Szoros meccsen Izland bizonyult jobbnak

Magyarország a csoportkörben búcsúzott a kézilabda-Eb-től.


2022. január 17., Hétfő

Győzelem az utolsó pillanatban

A második félidőre feljavultak Gulyás István fiai, a véghajrá pedig igazán drámaira sikerült.


2022. január 14., Péntek

Sportfesztivált rendeznek holnap a Kanizsa Arénában

Az egész napos programot kézilabda- és kosárlabda mérkőzések, interaktív sport- és gyerekprogramok színesítik.


2022. január 13., Csütörtök

Kézilabda-fesztivál Magyarországon

Minden, amit a ma kezdődő Eb-ről tudni érdemes.


2022. január 09., Vasárnap

Focival segítenének

Ha a járványhelyzet engedi, idén újra lesz Jótékonysági Kupa.


2021. december 29., Szerda

Nehéz sorsú gyerekekért fut Lubics Szilvia

És másokat is jótékonysági kilométergyűjtésre buzdít a kanizsai ultramaratonista.


2021. december 27., Hétfő

Drukkerek a javából!

Így szurkolták végig 2021-et a Fenegyerekek.


2021. december 23., Csütörtök

Új szakmai igazgató a kanizsai futsalosoknál

A kiváló szakember, Várhidi Péter tölti be mától a posztot.


Szabó-Thomka Hanna újra az Exatlonban

A Dominikai Köztársaságban szabadtéri akadálypályákon futnak végig a játékosok, a pálya végén pedig különböző célbadobó feladatokat kell végrehajtaniuk.


2021. december 21., Kedd

Gálaműsort rendezett a Szan-Dia

A mintegy 100 szan-diás mind fellépett a legkisebb 4 évesektől a huszonéves korosztályig.

+