Sport - 2020. szeptember 07., Hétfő
#Kanizsai Military #gondok voltak a pályával #lovastusa #Nagykanizsa

23. Kanizsai Military – galériával

23. Kanizsai Military – galériával

23. alkalommal rendezték meg a lovastusát a Csónakázó-tónál (Fotó: Gergely Szilárd)

Törölni kellett a bajnokság legmagasabb kategóriáját, mert balesetveszélyes volt a pálya, erről a versenybizottság döntött – áll a szervező Kanizsa Lovasklub közleményében.

Bázár György nemzetközi steward azt mondta a szervezőknek, a kanizsai pálya ilyen rosszul még nem nézett ki. Mint fogalmazott, nem rendeződött a partszakasz használata, vagyis hogy autóval ne lehessen bejárni, ezért tulajdonképpen a szóban forgó terület lóversenyre használhatatlan lett. Bár a szervező egyesület megpróbálta a verseny előtt pár héttel rendezni a talaj minőségét, azonban ennyi idő kevés volt ehhez, így csak alacsonyabb kategóriában lovagolhattak a versenyzők.

Korábban háromcsillagos minőségű tereppályára volt alkalmas a Csónakázó-tó területe, most egycsillagos minőséget kapott. A gondot nemcsak az említett szakasz okozta, hanem az is, hogy a többi területen rengeteg volt a kisebb-nagyobb lyuk, ami balesetveszélyessé tette a pályát.

A közlemény Egyed Lászlót, a felnőtt military válogatott oszlopos tagját is idézi. Ő 20 éven keresztül folyamatosan versenyzett Kanizsán, a Csónakázó-tó mellet lovagolt Landliche Európa Bajnokságot. A lovas elmondta, hogy ugyan a szervezőktől függetlenül, de ezúttal csak 3 kategóriával a korábbi szint alatt lehetett versenyezni, de még ott is kérdésesen. Az akadályokat viszont nagyon jó minőségűeknek találta. Hozzátette, Nagykanizsára mindig úgy jöttek, hogy itt új és új feladatok elé állították a lovasokat, a helyszínt pedig kuriózumnak nevezte, mert itt nem lehet gyakorolni. Kiemelte, a versenyzők nagyon nem szeretnénk, hogy ne lehessen a jövőben Kanizsán nemzetközi versenyt rendezni.

Dobri Noémi, a lovastusa egyik szervezője közölte, a pálya körülményei ellenére baleset nélkül ért véget a hétvége. A rendezőknek a részt vevő lovasok azt mondták, a gondoktól eltekintve jó hangulatú volt az idei megmérettetés, és jól érezték magukat Kanizsán.

 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2024. március 28., Csütörtök

Értékes ezüstérem

Az év első válogató versenyén bizonyított Fata József birkózó.


2024. március 27., Szerda

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

A diákok a budapesti BOK-csarnokban megrendezett viadalon bizonyítottak.


2024. március 25., Hétfő

Judokák seregszemléje

Aranyérmet szerzett a serdülő Orbán Noémi.


2024. március 20., Szerda

Négy év után ismét elrajtol a Balaton Szupermaraton

A 14 éves múltra visszatekintő futóeseményen több mint 196 kilométert vállalnak a tókerülők.


2024. március 16., Szombat

Elkezdődött a tavaszi szezon

Megállíthatatlan az FC Nagykanizsa U12-es regionális labdarúgó bajnokságban szereplő együttese.


2024. március 13., Szerda

Az első két helyezett találkozott

Rangadót nyert idegenben az FC Nagykanizsa U17-es csapata.


2024. március 11., Hétfő

Ajkán nyertek az U13-as labdarúgók

Továbbra is remek formában játszanak Kisharmadás Gábor edző tanítványai.


Bizonyítottak a birkózók

Kötöttfogásban szereztek bronzérmeket.


Negyedik helyen végzett a Péterfy-iskola csapata

Erős mezőnyben bizonyítottak a Játékos Sportverseny diákolimpia országos döntőjében.


2024. február 29., Csütörtök

Kivételes teljesítményt nyújtottak a labdarúgók

A Zala vármegyei futsal torna bajnoka lett az FC Nagykanizsa csapata.


2024. február 23., Péntek

Remekeltek a labdarúgók

A döntőig menetelt az FC Nagykanizsa U10-es csapata.


2024. február 21., Szerda

Pályán a labdarúgó utánpótlás

A Németh István és Kovács Dávid vezette gárda remek csatában a második helyet szerezte meg a Szőke Miklós emléktornán. 

#Nagykanizsa

Gyurcsány emberei...

Gyurcsány emberei...

2024. március 28. - Kanizsa

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

2024. március 27. - Sport

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

2024. március 26. - Kanizsa

Közönséges bükkfa került az időspirálba

Közönséges bükkfa került az időspirálba

2024. március 25. - Kanizsa

Amerikából jöttek

Amerikából jöttek

2024. március 22. - Kanizsa

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

2024. március 19. - Érdekes

Parkolóbővítés, útfelújítás

Parkolóbővítés, útfelújítás

2024. március 19. - Kanizsa

+