(Fotó: Gergely Szilárd)
A szezon egyik leginkább (és több mint 20 éve) várt mérkőzésére mintegy ezer drukker érkezett, a kanizsai szurkolók fehér pólóban fejezték ki egységüket. Az FC Nagykanizsa hazai pályán fogadta a ZTE FC II csapatát az NBIII 8. fordulójában. Farkas László beszámolója szerint feszes tempót diktáltak a játékosok, a kanizsaiak már a 18. percben a hálóba találtak Kovács György jóvoltából. Bár több forró helyzet is akadt a pályán, a csapatok a házigazdák vezetésével mentek pihenni. A ZTE a 89. percben zárkózott fel, Zimonyi Dávid egy tizenegyest értékesített ügyesen. A 6 perces hosszabbításban is keményen küzdöttek a fiúk mindkét oldalon. Míg az első félidőben egyértelműen a kanizsaiak uralták a pályát, a második játékrészre átrendeződtek az erőviszonyok, végül maradt a döntetlen. Az FC Nagykanizsa az utolsó 4 mérkőzésén mindössze 1 pontot szerzett, így visszacsúszott a tabella 10. helyére. A következő megmérettetés szerdán Mosonmagyaróváron lesz.
A serdülő bajnokság „B” döntőjében a kanizsaiak a 12. helyen végeztek.
A SZKES Tánccsoport fiatal növendékei számos éremmel tértek haza.
A Nagykanizsai Futsal Club az első helyezett TFSE gárdáját hazai pályán győzte le.
4:0-ra nyertek a kanizsai futsalosok.
A Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata „Tűzoltóság Nagykanizsa” néven harmadik alkalommal teljesítette a futóversenyt.
A Kanizsa 14 Kerékpáros Egyesület versenyzője, Kőmíves Károly Zsolt 2. helyezéts ért el az MKSZ Liga Kupa sorozatának első fordulóján.
Családi napot és utánpótlás versenyt szervezett a Kanizsa 14 Kerékpáros Egyesület a Csónakázó-tónál.
Rekordot jelentő 22 ezer nevezés érkezett a pénteken rajtoló XVII. NN Ultrabalatonra, mely Magyarország legnépesebb tömegsportrendezvénye.
Kedd este gyertyagyújtással emlékeztek a hahóti motorosbaleset halálos áldozatára, a Nagykanizsai Futsal Club játékosára.
Rangos horgászversenyt rendeztek a nagykanizsai Csónakázó-tónál.