Sport - 2020. szeptember 23., Szerda
#horgászverseny #Kanizsa Kupa #Csónakázó-tó #Nagykanizsa

Nem csak a győzelemről szólt…

Nem csak a győzelemről szólt…

(Fotó: Gergely Szilárd)

Elégedetten távoztak a résztvevő horgászok az idei Kanizsa Kupáról, amelyet a Csónakázó-tó mellett rendeztek a hétvégén.

A szoros verseny végül a Nagykanizsai Szúnyog Horgászegyesület csapatának győzelmével ért véget, a második helyet – egy ponttal lemaradva – a Zrínyi Horgászegyesület csapata szerezte meg. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára az Egyesült Izzó Horgász Egyesület állhatott fel, holtversenyben a házigazda Kőolajipari Dolgozók Sporthorgász Egyesületével.

Az ötödik helyen a Thury Horgászegyesület végzett – érdekesség, hogy noha a szervezet már megszűnt, a verseny tiszteletére minden évben összeáll egy csapata.


(Fotó: Gergely Szilárd)

A versenyről készült beszámoló szerint a résztvevők elégedettek voltak a szervezéssel és magával a versennyel is, amely „szimbolizálta és megmutatta az egyesületek egymás közötti jó kapcsolatát, barátságát, amely az egész évet jellemezte.” Szépligeti Ferenc, a Zrínyi Horgászegyesület elnöke úgy fogalmazott: ez a jó baráti és szakmai kapcsolat, az egymás iránti tisztelet segítheti majd a jövőben a kanizsai horgászokat közös céljaik megvalósításában is.

Még érdekes lehet ...


2025. április 10., Csütörtök

Legendák a sakktáblánál

Generációk küzdöttek a fekete-fehér bábukkal.


Bizonyítottak a birkózók

Aranyérem és ötödik helyezés a világversenyről.


2025. április 06., Vasárnap

Megtisztelő feladat

Világversenyen irányít a kanizsai edző.


2025. március 08., Szombat

Országos diákolimpiai döntőt rendeztek Kanizsán

A dobogós helyezésekért a Péterfy és a Kőrösi-iskola diákjai is megküzdöttek.


2025. február 26., Szerda

Remekeltek a kanizsai birkózók!

A kötöttfogásúak mezőnyében bizonyítottak


2025. február 20., Csütörtök

Összecsaptak a tófeji pingpongosok

Izgalmas és jó hangulatú pingpong versenyt rendeztek Tófejen.


2025. február 11., Kedd

Izgalmas kocsmaulti Tófejen

18 jelentkező mérte össze tudását.


2025. február 09., Vasárnap

Már lehet nevezni a Balaton-átevezésre

Az ország egyik legnépszerűbb szabadidős vízisporteseményét július 12-én rendezik meg.


2025. február 02., Vasárnap

Egy bravúr azért belefért

A Debrecen nem érkezett meg, egy győzelem jutott a kanizsaiaknak.


Hazai asztaloknál győzelemmel indította a tavaszt a Sörgyár

A Bonyhád együttesét győzték le a kanizsaiak.


Egyéni sportsiker

8. danos lett a nagykanizsai karatemester.


2025. január 27., Hétfő

Zala legjobb fiatal sakkozói ültek asztalhoz

A Sakk Diákolimpia egyéni amatőr vármegyei döntőjében összesen közel harmincan indultak.


2024. december 29., Vasárnap

Focitornával kezdik az évet az öregfiúk

Január 4-én rendezik meg a XI. Kustán és Társai Nemzetközi Öregfiúk Kispályás Teremlabdarúgó Tornát a Tungsram-csarnokban.

+