Sport - 2021. január 09., Szombat
#olimpiai bajnok #Keleti Ágnes #születésnap #torna #tornászválogatott

100 éves Keleti Ágnes

100 éves Keleti Ágnes

Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka

Felsorolni is nehéz a 100. születésnapját ma ünneplő ötszörös olimpiai bajnok, ötszörös világbajnok Keleti Ágnes díjait és elismeréseit. A hirado.hu-nak nyilatkozó egyik közeli barátja szerint azonban „Ági néni” számára a legnagyobb siker az, hogy életvidám és egészséges, a legnagyobb elismerés pedig, hogy milyen sokan szeretik.

„Ági néni remekül érzi magát, jó egészségnek örvend, sokat mozog és táncol” – mondta Keleti Ágnes szóvivője, Róth Tamás a hirado.hu-nak. „Nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy néhány nappal ezelőtt róla nevezték el egykori egyesülete, az UTE tornacsarnokát.

Nagyon szereti a gyerekeket, és minden évben meghatódik, amikor az UTE ifjú tornászai videóüzenettel kedveskednek neki a születésnapján”

– tette hozzá.

202101090906_ka_1.jpg (831×550)Keleti Ágnes bemutatja talajtorna-gyakorlatát a helsinki olimpián 1952. augusztus 3-án (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Sérülés miatt lecsúszott az első olimpiájáról

Keleti Ágnes budapesti zsidó családba született Klein Ágnes néven, 1921. január 9-én. Sportolói pályafutását a Nemzeti Torna Egylet színeiben kezdte, 18 évesen mutatkozott be a magyar tornászválogatottban. 1940-ben nyerte első magyar bajnoki érmét a Budapesti Dózsa színeiben. A háború vészterhes éveit Szalkszentmártonban, hamis papírokkal vészelte át.

Az 1948-as londoni nyári olimpiára készülő női tornászválogatott tagja volt, de bokaszalag-szakadás miatt nem vehetett részt a viadalon,

helyette a tartalék Balázs Erzsébet jutott lehetőséghez. Ezzel Keleti Ágnes lecsúszott élete első olimpiai (csapat-)ezüstérméről.

202101090907_ka2.jpg (768×985)„Éljen Keleti Ágnes!” címmel köszöntötte a Képes Sport egyik 1954-es lapszáma a helsinki olimpián talajtornában aranyérmet, csapatban ezüstérmet nyert sportolónőt (Arcanum)

A következő évben négy aranyérmet nyert a főiskolai világbajnokságon, ezzel a magyar tornasport állócsillagává vált. Az 1952-es olimpiára a felkészülését már semmi sem hátráltatta, így Helsinkiben megszerezte első aranyérmét talajtornában, ezenkívül csapatban ezüst- és felemás korláton pedig bronzérmet nyert. 1954-ben felemás korláton világbajnoki címet szerzett.

Az 1956-os melbourne-i olimpia előtt sokan tartották aranyesélyesnek a magyar tornászválogatottat, politikailag pedig pikánssá tette a december elején zajló küzdelmeket, hogy éppen a szovjet válogatott ígérkezett a legnagyobb ellenfélnek. Nem is tévedtek a szakemberek.

Keleti Ágnes mindennek ellenére három szeren (talajon, gerendán és felemás korláton), valamint a kéziszercsapat tagjaként is aranyérmet nyert.

202101090909_ka3.jpg (1024×773)A magyar sportolók a tatai edzőtáborban készülnek fel az olimpiára 1952. július 6-án (Fotó: Nemzeti Fotótár/Farkas Tamás)

Sokat segített Izraelben, de hazavágyott

Közvetlenül az olimpia után – a 45 magyar sportoló egyikeként – Ausztráliában kért és kapott politikai menedékjogot, majd 1957-ben Izraelben telepedett le, ahol főiskolai tanárként és edzőként dolgozott. Itt ismerkedett meg második férjével, a szintén tornász Bíró Róberttel, akitől két fia született. Dániel ma marketingvállalkozást vezet Ausztráliában, kisebbik fiuk, Rafael pedig divattervezőként helyezkedett el.

Keleti Ágnes jelentősen hozzájárult a sportág izraeli fejlődéséhez a tornászképzés és tornatanárképzés területén. Ő volt 1958-tól 1980-ig az izraeli tornászválogatott edzője, közben három évig az olasz tornászválogatott olimpiai felkészítését is segítette. Tanított a tel-avivi testnevelési főiskolán, emellett nemzetközi versenybíróként is dolgozott.

A szíve azonban hazahúzta: az 1990-es rendszerváltás után egyre gyakrabban látogatott a szülőhazájába, majd nem sokkal később hazatelepült Budapestre.

202101090911_ka4.jpg (1500×1027)

Az 1956-os melbourne-i olimpiai bajnok szertornász csapat tagja, Keleti Ágnes átveszi Schmitt Pál volt köztársasági elnöktől a Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetést 2011-ben (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/Beliczay László)

A legidősebb élő olimpiai bajnok

Az ötszörös olimpiai bajnok és ötszörös világbajnok tornásznő élete során számos díjat és kitüntetést kapott. Különösen büszke a 2004-ben átvett Nemzet Sportolója címre, illetve a Magyar Olimpiai Bizottság 1995-ben átadott aranygyűrűjére. „Ági néni számára azonban az a legnagyobb elismerés, hogy milyen sokan szeretik, és mennyien emlékeznek a sportolóként elért sikereire” – tette hozzá Róth Tamás a hirado.hu-nak.

Beoltatta magát a koronavírus ellen

Az ötszörös olimpiai bajnok tornásznő szerint az egészség a legfontosabb. Ezért – szóvivője segítségével – online regisztrált a napokban a koronavírus elleni védőoltásra a Vakcinainfo.gov.hu honlapon, és csütörtökön meg is kapta az oltást.

Tarics Sándor 2016-ban bekövetkezett halála után Keleti Ágnes lett a legidősebb még élő magyar olimpiai bajnok. A finn Lydia Wideman halála óta (2019. április 13.) pedig ő a legidősebb élő olimpiai bajnok is, amelyről 100. születésnapja alkalmából várhatóan a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is megemlékezik.

Keleti Ágnest 100. születésnapja alkalmából szombaton 19 órától a róla készült portréfilmmel köszönti a közmédia. A nemzet sportolójáról szóló mozit az M4 Sport+ csatorna és az M4sport.hu mutatja be.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2025. április 10., Csütörtök

Legendák a sakktáblánál

Generációk küzdöttek a fekete-fehér bábukkal.


Bizonyítottak a birkózók

Aranyérem és ötödik helyezés a világversenyről.


2025. április 06., Vasárnap

Megtisztelő feladat

Világversenyen irányít a kanizsai edző.


2025. március 08., Szombat

Országos diákolimpiai döntőt rendeztek Kanizsán

A dobogós helyezésekért a Péterfy és a Kőrösi-iskola diákjai is megküzdöttek.


2025. február 26., Szerda

Remekeltek a kanizsai birkózók!

A kötöttfogásúak mezőnyében bizonyítottak


2025. február 20., Csütörtök

Összecsaptak a tófeji pingpongosok

Izgalmas és jó hangulatú pingpong versenyt rendeztek Tófejen.


2025. február 11., Kedd

Izgalmas kocsmaulti Tófejen

18 jelentkező mérte össze tudását.


2025. február 09., Vasárnap

Már lehet nevezni a Balaton-átevezésre

Az ország egyik legnépszerűbb szabadidős vízisporteseményét július 12-én rendezik meg.


2025. február 02., Vasárnap

Egy bravúr azért belefért

A Debrecen nem érkezett meg, egy győzelem jutott a kanizsaiaknak.


Hazai asztaloknál győzelemmel indította a tavaszt a Sörgyár

A Bonyhád együttesét győzték le a kanizsaiak.


Egyéni sportsiker

8. danos lett a nagykanizsai karatemester.


2025. január 27., Hétfő

Zala legjobb fiatal sakkozói ültek asztalhoz

A Sakk Diákolimpia egyéni amatőr vármegyei döntőjében összesen közel harmincan indultak.


2024. december 29., Vasárnap

Focitornával kezdik az évet az öregfiúk

Január 4-én rendezik meg a XI. Kustán és Társai Nemzetközi Öregfiúk Kispályás Teremlabdarúgó Tornát a Tungsram-csarnokban.

+