Sport - 2021. április 09., Péntek
#gyászhír #Igaly Diána #sport #sportlövő #olimpia

Elhunyt Igaly Diána olimpiai bajnok sportlövő

Elhunyt Igaly Diána olimpiai bajnok sportlövő

(A kép forrása: M4 Sport)

Ötvenhat éves korában meghalt Igaly Diána olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportlövő, aki három nappal ezelőtt koronavírus-fertőzéssel került kórházba, számolt be róla az M4 Sport.

Halálának hírét Sinka László, a magyar szövetség főtitkára erősítette meg pénteken reggel az MTI-nek.

Igaly Diána – aki a Magyar Sportlövő Szövetség alelnöke volt – a magyar sportlövészet egyik legnagyobb alakja, női skeetben mindent megnyert, amit lehetett. Olimpián 2004-ben, világbajnokságon 1998-ban és 2002-ben, Európa-bajnokságon pedig 1989-ben diadalmaskodott egyéniben.

A szakág ötkarikás debütálásán, a 2000-es sydneyi játékokon bronzérmet nyert, összességében vb-n 11, Eb-n pedig 13 alkalommal állt dobogóra.

Az MSSZ közleményében jelezte, hogy az év sportlövőjének ötször megválasztott, 2019-ben pedig életműdíjjal jutalmazott bajnokát saját halottjának tekinti.

Igaly az MTI-nek 2015-ben, 50. születésnapja alkalmából adott interjúban versenyzői karrierét három szakaszra bontotta. Elárulta, hogy 1997-ben, amikor az első szakasz édesapja, a korábbi kiváló versenyző, Igaly Miklós halálával lezárult, ő a visszavonuláson is elgondolkodott, ám végül éppen apja szavai győzték meg arról, hogy folytatnia kell.

„Édesapám úgy halt meg, hogy már tudta, az ötkarikás indulás is elérhetővé vált a számomra, s nekem ugyan nem, de édesanyámnak azt mondta, hogy ott leszek. Amikor halála után anyukám elmondta mindezt, akkor döntöttem úgy, hogy folytatom, s noha addig is sikeres voltam, a következő évben világbajnokságot és ezzel kvótát nyertem” – mondta akkor Igaly, hozzátéve, hogy egészen az athéni olimpiai sikerig minden évben tudott komoly versenyt nyerni, a csúcson volt.

Később komoly lőtérproblémákkal küzdött éveken át, a 2008-as pekingi játékokra ennek ellenére ki tudott jutni és ott a 13. helyen végzett, majd a londoni olimpiára is megpróbált kijutni, ám az már nem sikerült neki. A 2012-es évben helyet kapott a magyar szövetség új vezetésében, és - amellett, hogy edzőként is tevékenykedett - egészen haláláig az MSSZ alelnökeként dolgozott.

Igaly Dianát a Magyar Olimpiai Bizottság is saját halottjának tekinti.
 

Igaly Diána:
Születési idő, hely, idő: 1965.01.31., Budapest
Elhunyt: 2021.04.08., Budapest
Klubjai: MHSZ KLK, BPLE, Igaly József LKSE
Versenyszáma: skeet
Olimpiai eredményei: 2004 -1., 2000-3., 2008-13., 1992-42.
További kiemelkedő eredményei: egyéni világbajnok (1998, 2002), egyéni vb-2. (1994), egyéni vb-3. (2003), egyéni Európa-bajnok (1989), egyéni Eb-2. (2000), csapat világbajnok (1990, 1994), csapat vb-3. (1989, 1991, 1993, 2002), csapat Európa-bajnok (1989, 1993, 1994)
Elismerései, díjai: Az év magyar sportlövője (1994, 1998, 1999, 2000, 2002, 2004), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2000), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2004), Athén díszpolgára (2005)
Egyéb tisztsége: a Magyar Sportlövő Szövetség alelnöke (2012-2021)

Még érdekes lehet ...


2025. április 23., Szerda

2025. április 10., Csütörtök

Legendák a sakktáblánál

Generációk küzdöttek a fekete-fehér bábukkal.


Bizonyítottak a birkózók

Aranyérem és ötödik helyezés a világversenyről.


2025. április 06., Vasárnap

Megtisztelő feladat

Világversenyen irányít a kanizsai edző.


2025. március 08., Szombat

Országos diákolimpiai döntőt rendeztek Kanizsán

A dobogós helyezésekért a Péterfy és a Kőrösi-iskola diákjai is megküzdöttek.


2025. február 26., Szerda

Remekeltek a kanizsai birkózók!

A kötöttfogásúak mezőnyében bizonyítottak


2025. február 20., Csütörtök

Összecsaptak a tófeji pingpongosok

Izgalmas és jó hangulatú pingpong versenyt rendeztek Tófejen.


2025. február 11., Kedd

Izgalmas kocsmaulti Tófejen

18 jelentkező mérte össze tudását.


2025. február 09., Vasárnap

Már lehet nevezni a Balaton-átevezésre

Az ország egyik legnépszerűbb szabadidős vízisporteseményét július 12-én rendezik meg.


2025. február 02., Vasárnap

Egy bravúr azért belefért

A Debrecen nem érkezett meg, egy győzelem jutott a kanizsaiaknak.


Hazai asztaloknál győzelemmel indította a tavaszt a Sörgyár

A Bonyhád együttesét győzték le a kanizsaiak.


Egyéni sportsiker

8. danos lett a nagykanizsai karatemester.


2025. január 27., Hétfő

Zala legjobb fiatal sakkozói ültek asztalhoz

A Sakk Diákolimpia egyéni amatőr vármegyei döntőjében összesen közel harmincan indultak.

+