Sport - 2021. május 14., Péntek
#Valter Attila #verseny #kerékpár

Az életem árán is küzdeni fogok a rózsaszín trikóért

Az életem árán is küzdeni fogok a rózsaszín trikóért

(A kép forrása: Facebook)

Ezt gondolta magában Valter Attila, miközben haladt a cél felé a Giro d'Italia hatodik, Grotte di Frasassi és Ascoli Piceno közötti 160 kilométeres hegyi szakaszán, melynek végén átvette a vezetést összetettben, így a rózsaszín trikót is. A 22 éves kerékpáros fantasztikust sikert ért el, hiszen magyar versenyző még soha nem viselt élen állónak járó dresszt háromhetes viadalon.

„Sajnálom, ha csalódást okoztam valakinek” – felelte a futamot követő sajtótájékoztatón arra az újságírói kijelentésre, hogy szakasz előtt a szakértők nem őt várták az összetett élére.

Valter a szerdai ötödik szakaszon a negyedik helyre jött fel összetettben, hátránya egy perc volt az élen álló Alessandro De Marchi mögött, de a legjobb 25 éven alulinak járó fehér trikót már aznap felvehette. Így vágott neki a hatodik szakasznak, melyen a 12. helyen ért célba, de az előtte álló mindhárom versenyzőt megelőzte, a mögötte lévő nagy esélyesektől pedig alig maradt el, így a fehér mellé megszerezte az éllovast megillető, legendás rózsaszín trikót.

„A különbség nem volt jelentős, így tudtam, hogy csak lépést kell tartanom a legjobbakkal. Ahogy közeledtünk a célhoz, úgy erősödött a hit is bennem, hogy meglehet a rózsaszín trikó, elképesztő motivációt adott, a végén pedig már tudtam, nem engedhetem ki a kezemből, azt gondoltam magamban, az életem árán is küzdeni fogok ezért a trikóért, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült.”


(Fotó: MTI/EPA-ANSA/Luca Zennaro)

„Már a körverseny előtt is hittem a rózsaszín trikó megszerzésében, tudtam, hogy a hatodik szakasz kedvezhet nekem. Igen, ez volt az a meglepetés, amire a Giro előtt utaltam, de okozhatok még újabbakat is. Ha át is veszik tőlem az összetett első helyét, több olyan szakasz is van még, amelyen újabb kiugró eredményt érhetek el.

Magabiztos vagyok, nem lennék meglepődve, ha újabb meglepetést okoznék a Girón.”

Hozzátette, nem nyomasztotta, segített neki, hogy a szakasz reggelén kimondta, esélye lehet az élre állni.

Mint mondta, hosszú távú célja a három nagy körverseny valamelyikének megnyerése, és egyre közelebb érzi magát ehhez, a mostani eredmény pedig egy fontos lépés ezen az úton, de nem akar túl nagy terhet pakolni saját magára.

Boldog és büszke, hogy barátja, az összetettben 87. helyen álló Dina Márton is a mezőny tagja, megkönnyebbülés számára, hogy nem ő az egyetlen magyar a Girón.

Megjegyezte, nagyon boldog, hogy a Groupama-FDJ csapat tagja lehet, az elmúlt félévben rengeteget tanult és fejlődött, csütörtöki rózsaszín trikóját is csapatának ajánlja, illetve édesapjának, Valter Tibornak, aki jelenleg is segít neki a felkészülésben.

Valter az Eurosport kamerája előtt magyarul is üzent: „Köszönöm a lehetőséget, nagyon örülök a trikónak. Örülök, hogy ennyien szurkoltok és követtek. Köszönöm nektek, elképesztőek vagytok. Menjünk tovább, folytassuk, nyomjuk neki! Mindenkinek kellemes kilométereket kívánok a Tour de Hongrie-n, remélem, hogy sokat láthattok még a tévében… Hajrá, magyarok!” – mondta.

(Forrás: M4 Sport)

Még érdekes lehet ...


2025. március 08., Szombat

Országos diákolimpiai döntőt rendeztek Kanizsán

A dobogós helyezésekért a Péterfy és a Kőrösi-iskola diákjai is megküzdöttek.


2025. február 26., Szerda

Remekeltek a kanizsai birkózók!

A kötöttfogásúak mezőnyében bizonyítottak


2025. február 20., Csütörtök

Összecsaptak a tófeji pingpongosok

Izgalmas és jó hangulatú pingpong versenyt rendeztek Tófejen.


2025. február 11., Kedd

Izgalmas kocsmaulti Tófejen

18 jelentkező mérte össze tudását.


2025. február 09., Vasárnap

Már lehet nevezni a Balaton-átevezésre

Az ország egyik legnépszerűbb szabadidős vízisporteseményét július 12-én rendezik meg.


2025. február 02., Vasárnap

Egy bravúr azért belefért

A Debrecen nem érkezett meg, egy győzelem jutott a kanizsaiaknak.


Hazai asztaloknál győzelemmel indította a tavaszt a Sörgyár

A Bonyhád együttesét győzték le a kanizsaiak.


Egyéni sportsiker

8. danos lett a nagykanizsai karatemester.


2025. január 27., Hétfő

Zala legjobb fiatal sakkozói ültek asztalhoz

A Sakk Diákolimpia egyéni amatőr vármegyei döntőjében összesen közel harmincan indultak.


2024. december 29., Vasárnap

Focitornával kezdik az évet az öregfiúk

Január 4-én rendezik meg a XI. Kustán és Társai Nemzetközi Öregfiúk Kispályás Teremlabdarúgó Tornát a Tungsram-csarnokban.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Jól szerepeltek a kanizsai kajakosok

Kanizsai és kanizsai kötődésű versenyzők is részt vettek az üzbegisztáni Szamarkandban megrendezett felnőtt gyorsasági nem olimpiai számos világbajnokságon.


2024. július 18., Csütörtök

Szombatról elhalasztották a Balaton-átúszást

Az 5,2 kilométeres Balaton-átúszás tervezett új időpontja vasárnap, de a végleges döntés csak péntek délben születik meg.

+