Sport - 2021. augusztus 29., Vasárnap
#paralimpia #Tokió 2020 #asztalitenisz #aranyérem

Pálos Péter aranyérmes a paralimpián

Pálos Péter aranyérmes a paralimpián

Pálos a magyar küldöttség ötödik érmét szerezte (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Aranyérmet szerzett Pálos Péter a tokiói paralimpia asztalitenisz versenyében. A háromszoros világ- és Európa-bajnok magyar versenyző az S11-es kategória fináléjában kétszer is szetthátrányból egyenlített, s végül 3-2-re győzött az ausztrál Samuel Philip von Einem ellen.

Az első játszmában a szerencse többször is a rivális mellé állt, de Pálos sem érezte igazán a játék ritmusát, így hamar hátrányba került. A folytatás aztán már sokkal jobban sikerült neki, remek szervákkal, végig vezetve kiegyenlített, majd a harmadik szettben sokáig fej fej mellett haladtak a felek. Hat-hat után aztán von Einem 10-6-ra ellépett, és innen már nem volt visszaút. A negyedik játszma elején Pálos javított, 4-0-ra elhúzott, s bár a vetélytárs többször próbált közelebb zárkózni, az előnyét sikerült megőriznie, így ismét egyenlített.

A negyed- és az elődöntőhöz hasonlóan újra jöhetett tehát a döntő játszma, amelyben Pálos irányított, 5-2-re, 7-4-re, majd 10-6-ra vezetett, és bár az ellenfél az első három meccslabdát még hárítani tudta, a negyedik már sikerült, ezzel a magyar asztaliteniszező 2012 után újra paralimpiai bajnok lett.

202108291250_osvath.jfif (1500×1000)Osváth Richárd szombaton ezüstöt nyert a férfi kerekesszékes tőrvívók egyéni versenyében (Fotó: MTI/MPB/Szabó Bence)

A BVSC-Zugló két nap múlva 36. születésnapját ünneplő játékosa, Pálos a magyar küldöttség ötödik érmét szerezte. Szerdán Konkoly Zsófia (S9) második lett 400 méteres gyorsúszásban, csütörtökön Veres Amarilla (A) győzött párbajtőrben, szombaton az ugyancsak asztaliteniszező Szvitacs Alexa (S9) harmadik lett, majd Osváth Richárd (A) tőrben ezüsttel zárt.

(Forrás: m4sport.hu)

Még érdekes lehet ...


2025. március 08., Szombat

Országos diákolimpiai döntőt rendeztek Kanizsán

A dobogós helyezésekért a Péterfy és a Kőrösi-iskola diákjai is megküzdöttek.


2025. február 26., Szerda

Remekeltek a kanizsai birkózók!

A kötöttfogásúak mezőnyében bizonyítottak


2025. február 20., Csütörtök

Összecsaptak a tófeji pingpongosok

Izgalmas és jó hangulatú pingpong versenyt rendeztek Tófejen.


2025. február 11., Kedd

Izgalmas kocsmaulti Tófejen

18 jelentkező mérte össze tudását.


2025. február 09., Vasárnap

Már lehet nevezni a Balaton-átevezésre

Az ország egyik legnépszerűbb szabadidős vízisporteseményét július 12-én rendezik meg.


2025. február 02., Vasárnap

Egy bravúr azért belefért

A Debrecen nem érkezett meg, egy győzelem jutott a kanizsaiaknak.


Hazai asztaloknál győzelemmel indította a tavaszt a Sörgyár

A Bonyhád együttesét győzték le a kanizsaiak.


Egyéni sportsiker

8. danos lett a nagykanizsai karatemester.


2025. január 27., Hétfő

Zala legjobb fiatal sakkozói ültek asztalhoz

A Sakk Diákolimpia egyéni amatőr vármegyei döntőjében összesen közel harmincan indultak.


2024. december 29., Vasárnap

Focitornával kezdik az évet az öregfiúk

Január 4-én rendezik meg a XI. Kustán és Társai Nemzetközi Öregfiúk Kispályás Teremlabdarúgó Tornát a Tungsram-csarnokban.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Jól szerepeltek a kanizsai kajakosok

Kanizsai és kanizsai kötődésű versenyzők is részt vettek az üzbegisztáni Szamarkandban megrendezett felnőtt gyorsasági nem olimpiai számos világbajnokságon.


2024. július 18., Csütörtök

Szombatról elhalasztották a Balaton-átúszást

Az 5,2 kilométeres Balaton-átúszás tervezett új időpontja vasárnap, de a végleges döntés csak péntek délben születik meg.

+