Sport - 2021. augusztus 30., Hétfő
#paralimpia #bronzérem #női tőrcsapat

Egy tus döntött, bronzérmes a magyar női tőrcsapat a paralimpián

Egy tus döntött, bronzérmes a magyar női tőrcsapat a paralimpián

(Fotó: M4 Sport)

A mezőnyt nyolc együttes alkotta, mindegyikben két A sérültségi kategóriájú és egy B besorolású, komolyabban sérült vívó szerepelt. A magyaroknál Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna és Madarászné Mező Boglárka vívott a nap elején. A küzdelmek két csoportban kezdődtek el, és az első két-két helyezett jutott az elődöntőbe.

A magyarok – akik Hajmási, Krajnyák, Dani Gyöngyi összeállításban öt éve, Rióban ezüstérmesek voltak, Mező Boglárkával együtt pedig 2019-ben vb-győzelmet arattak – magabiztosan nyertek első mérkőzésükön a georgiaiak ellen, majd tíz tussal kikaptak az egyik nagy esélyestől, a kínai csapattól, harmadjára pedig 15 találatnyi hátrányt ledolgozva győzték le az oroszokat. Ezen a mérkőzésen, menet közben Mezőt Dani váltotta. Az elődöntőben a kínaiak mellett szintén győzelemre esélyesnek tartott olaszok voltak az ellenfelek, akik fokozatosan elhúztak és fölényesen nyertek.

A bronzéremért a hongkongiakkal kellett megmérkőzni. Krajnyák és Hajmási nyolctusos előnyt harcolt ki, azután a B kategóriás – vagyis kevésbé dinamikusan mozgó – Dani három találatot tudott adni, így a fordító hongkongiak 15-13-ra vezettek. Ezután 7-0-ra nyert Krajnyák, majd 10-0-ra kapott ki Dani, aztán Hajmási 6-5-re hozta az asszóját. A harmadik kör előtt 26-30 volt az állás. Dani ekkor a szintén B kategóriás Csunggal 7-5-öt vívott, ezzel kettőre csökkent a hátrány. Végül Krajnyák 7-2-re nyert, 40-37-ről pedig Hajmási ellépett 44-40-re, majd a hongkongiak egyenlítettek, de az utolsó tust a magyar vívó adta, amit felszabadult örömmel fogadott a magyar tábor.

(Forrás: m4sport.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. április 18., Csütörtök

Megyei diákolimpiát nyert a BLG leány és fiú csapata

Mindkét csapat felkészítő tanára Török Tamás volt.


2024. április 17., Szerda

Manótorna az óvodásoknak

A legkisebb gyerekeknek is kell a mozgás.


2024. április 13., Szombat

Jól indította az évet a SZKES

Tizenegy koreográfiával indulhatnak az országos bajnokságon.


2024. március 28., Csütörtök

Értékes ezüstérem

Az év első válogató versenyén bizonyított Fata József birkózó.


2024. március 27., Szerda

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

A diákok a budapesti BOK-csarnokban megrendezett viadalon bizonyítottak.


2024. március 25., Hétfő

Judokák seregszemléje

Aranyérmet szerzett a serdülő Orbán Noémi.


2024. március 20., Szerda

Négy év után ismét elrajtol a Balaton Szupermaraton

A 14 éves múltra visszatekintő futóeseményen több mint 196 kilométert vállalnak a tókerülők.


2024. március 16., Szombat

Elkezdődött a tavaszi szezon

Megállíthatatlan az FC Nagykanizsa U12-es regionális labdarúgó bajnokságban szereplő együttese.


2024. március 13., Szerda

Az első két helyezett találkozott

Rangadót nyert idegenben az FC Nagykanizsa U17-es csapata.


2024. március 11., Hétfő

Ajkán nyertek az U13-as labdarúgók

Továbbra is remek formában játszanak Kisharmadás Gábor edző tanítványai.


Bizonyítottak a birkózók

Kötöttfogásban szereztek bronzérmeket.


Negyedik helyen végzett a Péterfy-iskola csapata

Erős mezőnyben bizonyítottak a Játékos Sportverseny diákolimpia országos döntőjében.

+