Sport - 2022. május 05., Csütörtök
#Giro #kerékpározás #verseny

Giro: 104, 118, 124

Giro: 104, 118, 124

(A kép forrása: M4 Sport)

Először fordul elő, hogy egy háromhetes körversenyen három rajtszámot is kiemelt figyelemmel kereshetünk. Márpedig ez a helyzet a pénteken Budapesten kezdődő Giro d'Italián, amelyen Fetter Erik (104), Valter Attila (118) és Peák Barnabás (124) révén három magyar versenyzőért szoríthatunk. Megnéztük, hogyan érdemelték ki a Giro-indulást.

Ha lehet ilyen egyáltalán, Fetter Eriknek lesz a legkülönlegesebb lesz a Nagy Rajt a három magyar közül.

Egyrészt az utolsó napokban vált biztossá, hogy az EOLO-Kometa két magyarja közül ő indulhat a Girón (a tavaly azt végigtekerő Dina Mártonnak így marad a kapitányi szerep a Tour de Hongrie-n), másrészt magyar bajnoki trikóban teljesítheti majd a szombati, budapesti időfutamot, Alberto Contador és Ivan Basso sora ráadásul amolyan hazai csapat lesz a kaposvári főszponzor révén.

Az első háromhetesére készülő, 22 éves Fetter a 2018-as ifjúsági olimpia országúti mezőnyversenyében elért 6. hellyel és cyclocrossban szerzett elsőségével jelezte, hogy érdemes lesz rá figyelni a jövőben, a következő idényben pedig a Pannon Cycling Teamben lépett nagyot a profivá válás felé (Valter Attilához és Dinához hasonlóan).2020-ban újabb lépcsőfok következett a Kometába igazolásával, de első éve sajnos leginkább egy edzés közben történt baleset, és az annak következtében elszenvedett súlyos sérülések miatt marad leginkább emlékezetes.

Már tavaly is ott csapata bő Giro-keretében, ám akkor a pompás tavaszt maga mögött tudó Dinára esett a vezetők választása, ő pedig mehetett a Tour de Hongrie-ra, ahol egy bukás húzta keresztül a számításait.A szezon második felében nyújtott teljesítményével viszont gyakorlatilag megalapozta mostani kerettagságát: időfutam bajnoki címet szerzett az ob-n (ezért tekerhet majd piros-fehér-zöldben szombaton), egy bátor támadással szakaszt nyert a Tour de Limousinen, és egy jó kanyarbevétel hiányzott neki az U23-as Eb-dobogóhoz (4. lett).Idén is megjárta a Strade Bianchét, ahol 53 pozíciót javított tavalyi 100. helyezésén, 9.-ként zárta a Giro egyik fő felkészülési versenye, a Coppi e Bartali 4. szakaszát, és ott volt az alpesi körön is.Elsősorban segítőként számít rá a csapata, de amellett, hogy jó időfutamos, nem ijed meg az emelkedőktől, és sprintben is megvan a kellő gyorsasága, szóval egy-két etapon akár kiemelt ember is lehet az EOLO-Kometában.

Valter Attilát talán már senkinek nem kell bemutatni.

Egy ország tanulhatta meg a nevét tavaly, mikor a magyar kerékpársport egyik legnagyobb eredményét elérve három napig viselte a Girón az összetett élén álló versenyzőnek járó rózsaszín és nem mellesleg öt napig a legjobb fiatalt megillető fehér trikót.

A harmadik háromhetesén rajthoz álló (két éve 27.-ként, tavaly 14.-ként zárt Olaszországban) 23 éves bringás esetében egy percig nem volt kérdés, hogy visszatér az olasz körre.

Idén is a minél jobb összetettbeli helyezésért hajt, de saját bevallása szerint nem fog megszakadni érte, egy szakaszgyőzelem tenné igazán boldoggá, ráadásul most ott van mellette a csapatban a franciák topsprintere, Arnaud Démare is, így jobban megoszlik majd a figyelem és az erő.

Abban biztosak lehetünk, hogy a pénteki, visegrádi befutónál mindent belead és megpróbál majd, de az az igazság, hogy a fellegvárhoz vezető emelkedő nem számít különösebben nehéznek ebben a mezőnyben, tehát a Valternél gyorsabb lábú versenyzőknek sem okoz majd gondot papíron. Mondjuk, ők nem edzenek ott nap mint nap.

A formát illetően is bizakodó lehet, hiszen nagyszerűen építette fel magát a tavasz során. A valenciai és az algarvei többnaposon még a versenykilométerek megszerzése volt a cél, hogy aztán a Strade Bianche olasz klasszikuson egy fantasztikus 4. hellyel, a katalán kör barcelonai zárószakaszán pedig egy 2. hellyel tegye le névjegyét.A Giro főpróbájának számító, két hete véget ért alpesi körversenyen már a kiegyensúlyozottság is megvolt. Mind az öt etapon a legjobb 20 között jött meg, kétszer 10., egyszer 3. lett, amivel megágyazott annak, hogy összetettben végül az előkelő 5. helyen zárjon.

Ahogyan a Groupama-FDJ-nek nem lehetett rossz szava Valterra tavasszal, az Intermarché – Wanty – Gobert Matériaux-nek sem Peák Barnabásra.

Az ugyancsak 23 éves versenyző öt évvel ezelőtt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy összetettben – az azóta kétszeres Tour-győztes Tadej Pogacart megelőzve – a második lett a Tour de Hongrie-n a DKSI színeiben.2018-ban már az UCI akadémiáján tekert, majd a Quick-Step és az egyik legjobb utánpótlás-nevelő műhelyként ismert SEG Racing érintésével az ausztrál World Tour-csapathoz, a jelenleg már BikeExhange néven futó istállóhoz szerződött.

Az ott töltött két idény után, decemberben írt alá a belga sorhoz, amely sprintvonatába keresett felvezető embert, elsősorban az eritreai sprintertehetség, Biniam Girmay segítőjének.

A belgák kezdetektől fogva úgy számoltak, hogy nagy körversenyen most, szülővárosában debütáló Peák ott lesz a budapesti rajton, de az utóbbi hónapokban teljesítményével is rászolgált a Giro-indulásra.

A Gironában élő bringás spanyolországi egynaposokkal és a valenciai körrel hangolt a tavaszi klasszikusokra, így ő is kivette a részét Girmay a mallorcai Trofeo Alcúdián aratott győzelméből.

A hollandiai Ronde van Drenthe elnevezésű versenyen saját magáért mehetett, és egy nagyszerű 2. hellyel bizonyította, hogy lehet rá számítani, majd többek között indult a legrégebbi még létező flandriai versenyen, a sprinterek klasszikusának tartott Scheldeprijson, amelynek végén csapattársa, Alexander Kristoff ünnepelhetett.

Peák első számú feladata a Gent-Wevelgem-győztes Girmay segítése lesz (például a visegrádi befutó alkalmával és Balatonfüreden), de könnyen elképzelhető, hogy a második-harmadik hét hegyesebb szakaszain (mikor nem fekszik az útvonal az eritreainak) szökésben is láthatjuk őt.

(Forrás: M4 Sport)

Még érdekes lehet ...


2024. augusztus 29., Csütörtök

Jól szerepeltek a kanizsai kajakosok

Kanizsai és kanizsai kötődésű versenyzők is részt vettek az üzbegisztáni Szamarkandban megrendezett felnőtt gyorsasági nem olimpiai számos világbajnokságon.


2024. július 18., Csütörtök

Szombatról elhalasztották a Balaton-átúszást

Az 5,2 kilométeres Balaton-átúszás tervezett új időpontja vasárnap, de a végleges döntés csak péntek délben születik meg.


2024. július 11., Csütörtök

Balaton-átúszás - Már több mint 10 ezren neveztek

Néhány nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma.


2024. június 30., Vasárnap

A helyek kétharmada már elkelt a Balaton-átúszásra

A július 20-án sorra kerülő, 42. Balaton-átúszásra több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők.


2024. június 26., Szerda

A kanizsai sakk csúcskategóriát képvisel Magyarországon

Tizenhatodik bajnoki címet ünnepelhettek.


Amerikai birkózók a Zsigmondy-csarnokban

A magyarok mindkét fogásnemben felülmúlták tengerentúli vendégeiket.


2024. június 24., Hétfő

Országúti kerékpárverseny Zalakaroson

A versenyzők a fürdővárosban és annak környékén tekertek.


2024. június 21., Péntek

Vitorlázó repülő program indul a nagykanizsai repülőtéren

A Nagykanizsai Vitorlázórepülő Szakosztály a 12-15 év közötti, repülés iránt érdeklődő gyermekeket várja.


2024. június 20., Csütörtök

Zalakaros: országúti kerékpáros verseny egész hétvégén

A verseny ideje alatt Zalakaros teljes területén és a környező falvakban a gépjárműforgalom időszakos és teljes lezárása is várható.


2024. június 14., Péntek

Elkezdődik a foci Eb

A magyarok szombaton lépnek pályára.


2024. június 05., Szerda

Zárásként: 14 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzérem

A nagykanizsai Szivárvány EGYMI fiataljai bizonyították rátermettségüket.

+