Magyar huszárok a mezőny mellett (Fotó: Twitter, Giro d'Italia)
Pénteken a Hősök teréről indultak el a 2022-es Giro d’Italia versenyzői, a Budapest és Visegrád közötti nyitószakasz pedig a holland Mathieu van der Poel győzelmét hozta.
Az első etap viszont nemcsak a bringások miatt volt érdekes, hanem azért is, mert egy ponton a martonvásári Szent László Huszáregyesület huszárjai is becsatlakoztak melléjük, az élen haladó lovas pedig kivont karddal vezette rohamra négy társát.
A mezőny vasárnap érkezik Nagykanizsára, minden fontos információt ezzel kapcsolatban itt találnak: LINK
A versennyel kapcsolatos összes cikket pedig IDE KATTINTVA érheti el.
(Forrás: propeller.hu)
A nagykanizsai Piarista-iskola adott otthont a Zala vármegyei asztalitenisz diákolimpia döntőjének.
A Piarista-iskola adott otthont nemrégiben az asztalitenisz diákolimpia városi és városkörnyék döntőjének.
A Budapesti Sportiroda (BSI) Fonyódon rendezte meg a "Balaton Minimaratonon" versenyt, melyen a Nagykanizsa palini városrész Inkey-iskolája 5 fős mini csapattal indult.
Kismárton Kevin felnőtt férfi, „K1 light” 81 kg-ban állhatott a dobogó második fokára a Zalaegerszegen megrendezett versenyen.
A találkozón a piros-kékek végig fölényben futballoztak, és a hajrában szerzett góllal megérdemelten hozták el a három pontot.
Wilheim Dávid több európai állomáson keresztül
Élőben követhetik a küzdelmét!
Közel 200 sportoló részvételével rendezték meg Püspökladányban az év utolsó diákolimpia döntőjét.
Különleges hangulatú rangadót rendeztek az Olajbányász Stadionban, ahol az FC Nagykanizsa nemcsak a bajnoki pontokért, hanem egy nemes ügyért is pályára lépett.
Az Olajbányász-pályán november 2-án (vasárnap) 13 órakor kezdődő, Iváncsa elleni mérkőzés teljes jegybevételét Dósa Zsolt gyógyulásáért ajánlják fel.
A magyar bajnok öt siker és egy döntetlen után csúszott vissza az ötödik pozícióba.
A világ legerősebb és legnagyobb presztízsű sakk klubcsapat-bajnokságán a legmagasabban rangsorolt csapat ellen elképesztő küzdelemben sikerült hihetetlen döntetlent elérnie a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klubnak.