Sport - 2022. szeptember 22., Csütörtök
#Szalai Ádám #bejelentés #visszavonulás

Szalai Ádám bejelentette: visszavonul a válogatottságtól

Szalai Ádám bejelentette: visszavonul a válogatottságtól

Szalai Ádámnak a németek és az olaszok elleni találkozó lesz az utolsó két meccse címeres mezben (Fotó: MTI/Kovács Anikó)

A válogatott 34 éves csapatkapitánya, az FC Basel csatára szerdán – az M4 Sporton élőben közvetített –  sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a pénteki, németországi, majd a hétfői, olaszok elleni budapesti Nemzetek Ligája-mérkőzés lesz az utolsó két fellépése nemzeti színekben.

Kezdésként, még bejelentése előtt azoknak újságíróknak címezte mondadóját, akik szerda délelőtt és a nap folyamán megszellőztették a sajtótájékoztató témáját: „Ennyi év után, csapatkapitányként több tisztelet járt volna nekem annál, hogy már délelőtt mindenféle találgatások megjelennek a sajtóban. Az elmúlt években ezért is próbáltam kevesebbet szerepelni, de úgy látszik, 14 év sem volt elég hogy saját magam mondjam el a történetem” – mondta a válogatott csapatkapitánya némi csalódottsággal.

Majd így folytatta:

„Egy dolog miatt vagyok itt, azok a szurkolóink. Remélem, a jövőben is ugyanúgy támogatnak minket, mint eddig. A lényeg, hogy az olaszok elleni mérkőzés után befejezem a válogatott pályafutásomat.”

202209212108_sza.jpg (1200×675)(Fotó: archív, MTI/Koszticsák Szilárd)

Elárulta, nem egy hirtelen döntés a mostani, megfontolta, több hónapon, akár egy év is volt, amíg kerteste a megfelelő alkalmat, mikor jön a lehetőség. „Jó úton van a válogatott, jó a kapitány és jó csapatunk van. A következő tétmérkőzés a márciusi Eb-selejtező, elég idő lesz, ha esetleg hiányt jelentenék, lehessen találni megoldást és a legerősebb csapattal álljunk ki.”

„Óriási álmom volt, hogy a válogatottban szerepeljek, mondhatni ez volt a legnagyobb álmom. Két Eb-n szerepelhettem, csapatkapitányként lehettem részese ennek a válogatottnak, ami óriási élmény. Az elmúlt évek sikerei, balsikerei sokat segítettek benne, hogy egy felnőtt ember legyek” – mondta Szalai kissé elcsukló hangon.

202209212110_sza_2.jpg (1200×675)(Fotó: archív, AFP/Adriann Denis)

Külön megköszönte a szövetségnek, az MLSZ elnökének, aki midig is támogatta őt és a csapatot is. De szintén kitért a pályafutása alatti kapitányokra, játékostársakra. „És külön köszönet a szurkolóinknak, akik nélkül ez a csapat nem funkcionálna úgy, ahogy teszi. Olyan meccseket éltünk át velük, ami hihetetlen. Merem állítani, egyedülálló a világon amit tesznek, mellettük mindig kijött az összefogás, a hazaszeretet. Remélem, a válogatott ezen az úton fog továbbmenni, szeretném, ha a két meccsre koncentrálnánk, nem szeretném, ha ez bármiféle búcsú dolog lenne.”

Elmondta, ezután is itt lesz, segít amiben tud, csak kevesebb időt tölt majd Telkiben. „Tervezem, gondolkozom a jövőn, hogyan tovább. Ez egy olyan döntés volt, amivel felelősséggel tartozom a csapat iránt. Kihangsúlyoznám, saját döntés, nem vagyok rákényszerítve semmire, remélem, senki nem fogja kiforgatni a szavaimat és egy-egy szót kiemelni belőle.”

(Forrás: M4 Sport)

Még érdekes lehet ...


2022. szeptember 27., Kedd

Jubilált a Tour de Zalakaros

A különféle kategóriákban és számokban meghirdetett kerékpáros versenyen több tucat csapat és versenyző indult.


Az olaszok ellen az újabb csoda elmaradt

De így is örökké emlékezetes marad a magyar csapat menetelése a Nemzetek Ligájában.


2022. szeptember 24., Szombat

2022. szeptember 19., Hétfő

Fekvenyomó bajnokság az Arénában

Az ország számos pontjáról érkeztek indulók.


2022. szeptember 15., Csütörtök

A Tour de Zalakaros versenyzői tizenötödször állnak rajthoz

Az országúti maratonon, a Tour de Zalakaros versenyen kis forgalmú utakon, de néha gyilkos emelkedőkön tekernek a versenyzők a zalai vidék legszebb tájain, a táv 137 km.


2022. szeptember 13., Kedd

Sakkban nagy Kanizsa!

Megtartották a 32. Batthyány-Kanizsa Sakk-kupát, ami egyben a 11. Bagonyai Attila Emlékverseny is volt


2022. szeptember 11., Vasárnap

Varga Zsolt: folytatni kell ezt a munkát

A házigazda horvátokkal szemben elveszített Európa-bajnoki döntő után csalódottan értékeltek a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai.


2022. szeptember 04., Vasárnap

A huszárvágta volt a legkreatívabb szurkolói aktivitás a Girón

Az egész világot körbejárta a videó, amelyen Martonvásár határában huszárvágta kísérte egy darabon a mezőnyt. Most díjat kaptak a kreatív szurkolók.


2022. augusztus 27., Szombat

Telt ház várja az olaszokat, minden jegy elkelt egy nap alatt a Puskásba

Péntek délelőtt 10 órakor egyszerre próbáltak meg százezren jegyhez jutni, emiatt az MLSZ honlapja jelentősen le is lassult. 


2022. augusztus 25., Csütörtök

Harcművészeti vb lesz októberben a Kanizsa Arénában

A világbajnokságon várhatóan 30-34 ország képviselteti magát mintegy 1000 versenyzővel.


2022. augusztus 21., Vasárnap

Kiss Péter Pál Európa-bajnok

Kiválóan sikerült a vasárnap délelőtt a magyar parakajakosoknak: a kétszáz méteres döntőkben egy arany-, egy bronzérem, valamint több értékes helyezés a mieink mérlege.

+