Sport - 2022. november 07., Hétfő
#Bajnokok Ligája #nyolcaddöntő #sorsolás #szuperrangadó

Bajnokok Ligája: megvan a nyolcaddöntők párosítása, több szuperrangadó is lesz

Bajnokok Ligája: megvan a nyolcaddöntők párosítása, több szuperrangadó is lesz

(Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)

Az Európai Labdarúgó-szövetség hétfőn a svájci Nyonban kisorsolta a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosítását. A címvédő Real Madrid az előző idényben döntős ellenfelével, a Liverpoollal találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, melynek programjából egy másik korábbi finálé, a Paris Saint-Germain Bayern München elleni párharca emelkedik még ki.

Az európai szövetség nyoni központjában hétfőn megtartott sorsoláson az is kiderült, hogy a három magyar válogatott futballistát – Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot – is foglalkoztató RB Leipzig a Manchester City együttesével csap majd össze a legjobb nyolc közé kerülésért.

A Real és a Liverpool az elmúlt öt évben kétszer is egymás ellen játszotta a BL fináléját, s mindkétszer a spanyol együttes diadalmaskodott: 2018-ban 3-1-re, idén májusban pedig 1-0-ra. A Bayern és a PSG 2020-ban játszotta egymás ellen a BL-döntőt, azon pedig a bajor sztárcsapat győzött 1-0-ra.

A nyolcaddöntő sorsolásánál a csoportmásodikak mellé húzták a csoportelsőket úgy, hogy az azonos négyesből továbbjutott, illetve azonos országbeli együttesek nem kerülhettek össze.

A nyolcaddöntők első mérkőzéseit február 14-15-én, valamint 21-22-én rendezik, a visszavágókra március 7-8-án és 14-15-én kerül sor. A BL fináléját Isztambulban rendezik június 10-én.

A BL-nyolcaddöntő párosítása:

  • RB Leipzig (német)-Manchester City (angol)
  • Club Brugge (belga)-Benfica (portugál)
  • Liverpool FC (angol)-Real Madrid (címvédő, spanyol)
  • AC Milan (olasz)-Tottenham Hotspur (angol)
  • Eintracht Frankfurt (német)-SSC Napoli (olasz)
  • Borussia Dortmund (német)-Chelsea (angol)
  • Internazionale (olasz)-FC Porto (portugál)
  • Paris Saint-Germain (francia)-Bayern München (német)

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2023. november 20., Hétfő

Kitűnően szerepeltek a kanizsaiak a karateversenyen

A kanizsai csapat 7 arany-, 7 ezüst- és 10 bronzéremmel az induló klubok között összesítésben az első helyet szerezte meg.


2023. november 17., Péntek

Kijutott az Eb-re a magyar válogatott!

A magyar válogatott Bulgária vendégeként 2-2-es döntetlent játszott csütörtökön a zárt kapus szófiai selejtezőmérkőzésen.


2023. november 14., Kedd

Karate az Arénában

A sportolók két versenyszámban feszülnek egymásnak.


2023. november 08., Szerda

Jobb eredmény reméltek a kanizsai asztaliteniszezők

A mérleg: egy győztes és egy vesztes rangadó.


2023. november 07., Kedd

A kanizsaiak célja a tizenhatodik bajnoki cím megszerzése

Megkezdődött a sakk csapatbajnokság.


Nagyszerű idénykezdés az Extraligában!

A kanizsai asztaliteniszezők egységesebbek, mint valaha.


2023. október 31., Kedd

Nívós mezőnyben bizonyítottak a magyarok

A kanizsai Feszt Norbert a magyar csapat vezetőjeként és a Magyar IKU Karate Szövetség elnökeként vett részt az International Karate Union Európa-bajnokságán. 


2023. október 17., Kedd

Háromból három győzelem

A Kanizsa Vízilabda SE gyermek, ifjúsági és serdülő korosztályú csapatai legutóbb Százhalombattán szálltak medencébe.


2023. október 14., Szombat

Országos sportalapítványt hozott létre egy kanizsai fiatal

A szervezet hátrányos helyzetű gyerekek sport általi integrációját, oktatási intézmények segítését, ösztöndíj programok megvalósítását és sportnapok szervezését szeretné biztosítani.


2023. október 11., Szerda

Crossfit-bajnok kanizsai rendőrök

A versenyzőknek hat, egyenként kettő perces állomáson kellett maximális ismétlésszámmal végrehajtaniuk a saját súlyos, funkcionális és súlyzós elemekből álló gyakorlatokat.


2023. október 10., Kedd

Kanizsai szőnyegen küzdöttek

A Fűr-testvérek két korcsoportból aranyérmeket nyertek, oda kell figyelni rájuk.

#Nagykanizsa

Stratégia, gyakorlatiasság, felelősségvállalás

Stratégia, gyakorlatiasság, felelősségvállalás

2023. december 04. - Vélemények

Összeomlik a civilizációnk?

Összeomlik a civilizációnk?

2023. december 02. - Kanizsa

A sikertelenség az ÉVE bélyege

A sikertelenség az ÉVE bélyege

2023. december 01. - Kanizsa

A kormány kikéri az emberek véleményét

A kormány kikéri az emberek véleményét

2023. november 30. - Kanizsa

Testi és lelki „mankó”

Testi és lelki „mankó”

2023. november 30. - Érdekes

Az iskoláig aszfaltoztak

Az iskoláig aszfaltoztak

2023. november 28. - Kanizsa

Hamarosan visszaköltözhetnek a gyerekek

Hamarosan visszaköltözhetnek a gyerekek

2023. november 23. - Kanizsa

+