Jaszin Bunu marokkói kapus (j) nem tudja kivédeni a horvát Mislav Orsic lövését a katari labdarúgó-világbajnokság harmadik helyéért játszott mérkőzésen (Fotó: MTI/AP/Haszan Ammar)
A csoportmeccsek során egy gyengébb meccset produkáltak, ezúttal azonban egy kifejezetten izgalmas találkozón lett a horvátoké a bronzérem. Az elején egy pazar fejes gól, gyors egyenlítés, majd a szünet előtt egy mesteri csavarás. A horvátok nagy küzdelem után lettek ismét érmesek.
Talán a tét és az azzal járó izgalom miatt, a 3. percben Bounou, a marokkóiak kapusa majdnem saját kapujába rúgta a labdát. Négy perccel később pedig már vehette is ki onnan, egy pazar horvát szabadrúgásvariációt követően Gvardiol fejelt a kapuba. Másfél perccel később azonban már ismét egyenlő volt az állás, ezúttal egy marokkói szabadrúgás után nem figyelt a horvát védelem, Dari pedig közelről fejelt a kapuba.
A gyors gólváltás után kicsit vissza vettek a csapatok, de így is változatos, izgalmas volt a találkozó, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek. A 42. percben úgy tűnt, ismét kimarad egy horvát lehetőség, de Orsic egy lecsorgó labdát csavart a bal felső sarokba, a labda a kapufáról pattant a kapuba.
A marokkóiak egyenlítő találatát Dari szerezte (Fotó: MTI/AP/Frank Augstein)
A második játékrész is az ő lövésével kezdődött, ezúttal azonban ha csak centikkel is de mellé ment. A folytatásban a horvátok védekeztek és kontrákkal kísérleteztek, míg a marokkóiak nem igazán tudtak helyzetbe kerülni Livakovic kapuja előtt. A marokkói kapitány cserékkel próbált frissíteni, de nem sok sikerrel.
Az utolsó negyedórára felpörögtek az események, a marokkóiak feltolták a védekezésüket egészen a horvát tizenhatosig, míg az európai együttes kontrákra várt. Az utolsó percekre kezdtek elszabadulni az indulatok, amihez hozzájárult a katari játékvezető több hibája is.
Az eredmény azonban már nem változott, így a horvátok a négy évvel ezelőtti ezüst után ezúttal bronzérmet szereztek, míg a marokkóiak minden idők legjobb afrikai eredményét elérve lettek negyedikek. A találkozó után mindkét kapitány elégedetten nyilatkozott. Zlatko Dalic elmondta, számukra aranyként fénylik a bronz, Walid Regragui, Marokkó kapitánya pedig úgy vélte, semmit nem vethet a játékosok szemére.
(Forrás: M4 Sport)
Generációk küzdöttek a fekete-fehér bábukkal.
Aranyérem és ötödik helyezés a világversenyről.
Világversenyen irányít a kanizsai edző.
A dobogós helyezésekért a Péterfy és a Kőrösi-iskola diákjai is megküzdöttek.
A kötöttfogásúak mezőnyében bizonyítottak
Izgalmas és jó hangulatú pingpong versenyt rendeztek Tófejen.
18 jelentkező mérte össze tudását.
Az ország egyik legnépszerűbb szabadidős vízisporteseményét július 12-én rendezik meg.
A Debrecen nem érkezett meg, egy győzelem jutott a kanizsaiaknak.
A Bonyhád együttesét győzték le a kanizsaiak.
8. danos lett a nagykanizsai karatemester.
A Sakk Diákolimpia egyéni amatőr vármegyei döntőjében összesen közel harmincan indultak.
Január 4-én rendezik meg a XI. Kustán és Társai Nemzetközi Öregfiúk Kispályás Teremlabdarúgó Tornát a Tungsram-csarnokban.