Sport - 2023. január 07., Szombat

A szlovén hajrá volt erősebb

A szlovén hajrá volt erősebb

(Fotók: Gergely Szilárd)

A magyar férfi kézilabda-válogatott 32–29-re kikapott Szlovéniától a világbajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésen.

A két csapat csütörtöki edzőmeccsét Ljutomerben 28-27-re a magyarok nyerték. Nagykanizsán másodszor lépett pályára a magyar válogatott, amely 2001. január 6-án 27-25-re legyőzte Horvátország együttesét, ugyancsak felkészülési mérkőzésen. A magyarok keretéből Palasics Kristóf és Ilic Zoran maradt ki.

A hazaiaknak kedvezett, hogy a szlovén védelem egyik oszlopát, Blaz Blagotinseket az első tíz percben kétszer is kiállították. A várakozásoknak megfelelően a meccs küzdelmes, az állás pedig szoros volt. Mikler Roland bravúros védéseinek köszönhetően nem tudtak ellépni a vendégek, sőt egy 4-0-s sorozattal 7-4-es előnybe kerültek a magyarok. Ezután Mikleren és Lékai Mátén kívül minden kezdőjátékosát lecserélte José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány.

Összeszedettebben, pontosabban, kevesebb hibával kézilabdázott ekkor a magyar válogatott, mint két nappal korábban. Ennek ellenére a szlovénok egyenlítettek (9-9), és a szünetben is döntetlen volt az állás, mert bár a hazaiak védekezése jól működött, támadásban előfordultak rontások, ráadásul kiújult a “magyar betegség”, ugyanis a szélsőket egyszer sem hozták helyzetbe.

A második felvonás elején is remekül küzdöttek a magyarok, ezzel ellensúlyozták, hogy továbbra sem volt olajozott minden támadásuk. Megint elléptek három találattal (17-14), ám újra sokasodtak a kihagyott helyzetek, ezt kihasználva a szlovénok megint egyenlítettek (22-22). Az ötvenedik percben Chema Rodríguez időt kért, mert megakadt csapata játéka, és a kiválóan védekező ellenfél már két góllal vezetett, ráadásul Sipos Adriánt öt percen belül kétszer is kiállították.

A házigazdák több mint hat percig nem találtak be, az ellenfél 26-23-ra ellépett, és ezúttal a hajrá sem sikerült olyan jól, mint csütörtökön idegenben. Sok volt a labdaeladás, a rossz passz, a pontatlan lövés, így a szlovénok visszavágtak a két nappal korábbi vereségért.

A szlovénoknál Jure Dolenec, Aleks Vlah, Stas Slatinek és Rok Ovnicek négy-négy góllal, Joze Baznik tíz védéssel zárt. A magyar kapusok közül Mikler Rolandnak öt, Székely Mártonnak négy védése volt. A két csapat 29. alkalommal találkozott egymással, 14 magyar siker és egy döntetlen mellett ez volt a 14. szlovén győzelem.

A magyarok jövő csütörtökön a Koreai Köztársaság együttese ellen kezdik meg szereplésüket az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörében, Kristianstadban, majd jövő szombaton Izland, január 16-án pedig Portugália válogatottjával találkoznak. A középdöntőbe az első három helyezett jut.

(Forrás: M4 Sport)

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2024. augusztus 29., Csütörtök

Jól szerepeltek a kanizsai kajakosok

Kanizsai és kanizsai kötődésű versenyzők is részt vettek az üzbegisztáni Szamarkandban megrendezett felnőtt gyorsasági nem olimpiai számos világbajnokságon.


2024. július 18., Csütörtök

Szombatról elhalasztották a Balaton-átúszást

Az 5,2 kilométeres Balaton-átúszás tervezett új időpontja vasárnap, de a végleges döntés csak péntek délben születik meg.


2024. július 11., Csütörtök

Balaton-átúszás - Már több mint 10 ezren neveztek

Néhány nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma.


2024. június 30., Vasárnap

A helyek kétharmada már elkelt a Balaton-átúszásra

A július 20-án sorra kerülő, 42. Balaton-átúszásra több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők.


2024. június 26., Szerda

A kanizsai sakk csúcskategóriát képvisel Magyarországon

Tizenhatodik bajnoki címet ünnepelhettek.


Amerikai birkózók a Zsigmondy-csarnokban

A magyarok mindkét fogásnemben felülmúlták tengerentúli vendégeiket.


2024. június 24., Hétfő

Országúti kerékpárverseny Zalakaroson

A versenyzők a fürdővárosban és annak környékén tekertek.


2024. június 21., Péntek

Vitorlázó repülő program indul a nagykanizsai repülőtéren

A Nagykanizsai Vitorlázórepülő Szakosztály a 12-15 év közötti, repülés iránt érdeklődő gyermekeket várja.


2024. június 20., Csütörtök

Zalakaros: országúti kerékpáros verseny egész hétvégén

A verseny ideje alatt Zalakaros teljes területén és a környező falvakban a gépjárműforgalom időszakos és teljes lezárása is várható.


2024. június 14., Péntek

Elkezdődik a foci Eb

A magyarok szombaton lépnek pályára.


2024. június 05., Szerda

Zárásként: 14 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzérem

A nagykanizsai Szivárvány EGYMI fiataljai bizonyították rátermettségüket.

#Nagykanizsa

Ágvágásból lövések

Ágvágásból lövések

2024. október 13. - Kék hírek

Újra lesz éleslövészet Nagykanizsán

Újra lesz éleslövészet Nagykanizsán

2024. október 11. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. október 11. - Érdekes

Magyarország nem gyarmat!

Magyarország nem gyarmat!

2024. október 08. - Kanizsa

Kutatók Éjszakája a PEN-en

Kutatók Éjszakája a PEN-en

2024. szeptember 27. - Kanizsa

Programajánló

Programajánló

2024. szeptember 20. - Érdekes

+