Sport - 2023. május 31., Szerda
#Honvéd Kaszinó SZKES Tánccsoportja #Nagykanizsa #versenyeredmény

Éremeső a táncversenyről

Éremeső a táncversenyről

A gyermek csoport Sziromlevél koreográfiája aranyat kapott (Fotó: SZKES)

Remek eredményekkel folytatta az idei versenyszezonját a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő nagykanizsai Honvéd Kaszinó SZKES Tánccsoportja. A fiatalokból álló táncosok jó helyezéssel tértek haza a Magyar Látványtánc Sportszövetség fővárosi országos bajnokságáról.

Szécsényiné Kápolnás Edina, a csapat vezetője és edzője elmondta: kezdő versenyzőik a "B", míg haladó táncosaik az "A" kategóriában versenyeztek.
 
- Büszke vagyok a tanítványaimra - újságolta. - Minden éven nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy nívós produkciókat mutassunk be, ehhez pedig elengedhetetlen a folyamatos, megfeszített munka. Az edzések nem fejeződnek be: nagy erőkkel készülünk a június végén megrendezendő Európa-bajnokságra.

202305310758_mail.jpeg (1500×1000)A Harcosok című koreográfiáért ezüstérmet kaptak a lányok (Fotó: SZKES)

Eredmények. Színpadi látványtánc díszlettel, gyermek, csoport: 1. Sziromlevél (Csalló Gréta, Heckenberger Bíborka, Hegedűs Hanna, Horogh Flóra, Horváth Jázmin, Kaszper Hanna, Navinszky Mira, Pintér Sára, Szécsényi Szonja). Formáció: 2. Süssünk muffint! (Baumann Arabella, Bohn Boglárka, Böröndi Nóra, Csák Júlia Hanna, Cserép Amira Perla, Dala Linett, Farkas Fanni, Gál Alexandra, Horváth Szonja, Kovács Míra Zoé, Kunics Fanni, Németh Norina, Ur Villő, Vörös Emma) különdíj. Mini, formáció: 2. Kirándulás Mexikóba (Balogh Kata, Detre Szonja, Ferenc Mira Bella, Gyimes Hajnalka, Horváth Dorka, Mihovics Johanna, Nyakas Elza, Sárecz Kinga, Simon Luca, Szabados Szofia, Szokol Fanni, Traub Vigh Franciska, Vargyas Maja, Vinkó Luca) különdíj. Junior, formáció: 1. Erdőtűz (Börcsök Jana, Gerencsér Sára, Gőgös Kata, Gyarmati-Litter Lili, Kóbor Rebeka, Lenkovits Lara, Lenkovits Liza, Miskevics Jázmin, Péntek Lilla, Pungor Dorka, Ramocsa Laura, Szalai Fanni, Szécsényi Szonja, Szüreti Aliz, Varga Dóra). Duó, junior: 1. Varjú és madárijesztő (Artner Noémi, Vastagh Vanda), 2. Soul balance (Péntek Lilla, Ramocsa Laura). Szóló, mini: 2. Indiánlány (Németh Norina). Gyermek: 2. A róka szabadulása (Baumann Arabella), Falevél (Szécsényi Szonja). Színpadi látványtánc díszlet nélkül, junior, formáció: 2. Harcosok (Artner Noémi, Bönöcz Luca Maja, Csalló Gréta, Gazdag Gréta, Goór Hanna, Gyimes Mira, Heckenberger Bíborka, Hegedűs Hanna, Horogh Flóra, Horváth Jázmin, Kálovics Kinga, Kanizsai Frida Emese, Kéry Noémi, Kulbencz Csenge, Pelesz Lara, Pintér Sára, Pungor Dorka, Szamos Réka, Szantner Réka, Szilágyi Boglárka, Tóth Kincső, Vastag Vanda) különdíj. Gyermek, szóló: 3. Party time (Bohn Boglárka). Akrobatikus látványtánc, felnőtt, szóló: 1. White flag (Miskevics Jázmin).

Még érdekes lehet ...


2023. szeptember 27., Szerda

Osztrák viadalon álltak szőnyegre a kanizsai birkózók

Összesítésben az ötödik helyen végeztek.


2023. szeptember 05., Kedd

Felkészülési kézilabda mérkőzés ingyen ma a Kanizsa Arénában

Válogatott kézilabda mérkőzés ma délután az Arénában.


Remekeltek a kanizsai szenior teniszezők

Két érmet szereztek az ITF MT700 Lénárt László emlékversenyen Keszthelyen.


2023. augusztus 30., Szerda

Kiváló teniszmeccsek után kanizsai győzelmek születtek

A nagy hőség ellenére 39 induló 56 mérkőzést játszott le a kétnapos 4. PLAPPACARS-HEAD teniszversenyen a hétvégén a Kanizsa TC pályáin.


2023. augusztus 29., Kedd

Birkózóknak rendeztek edzőtábort Nagykanizsán

Közel 40 fiatal és edzőik gyakoroltak a Zsigmondy-csarnokban a szeptemberben kezdődő szezonra.


2023. augusztus 21., Hétfő

Nagykanizsa a jet-ski fővárosa Magyarországon

A rendezvénynek folytatása következik.


2023. augusztus 19., Szombat

Elkezdődött az országos jet-ski bajnokság Nagykanizsán

A verseny mellett szórakoztató programok is várják a látogatókat.


2023. augusztus 09., Szerda

Harcművészeti kurzus a kortárs festmények között

Szigorú menetrend alapján zajlottak a foglalkozások, melyeken 19 fő vett részt.


2023. július 26., Szerda

A tavalyi bajnokok megvédték címüket

A Csónakázó-tónál rendezték meg a hétvégén a mountain bike országos bajnokságot.


2023. július 19., Szerda

Földön, vízen és levegőben

Technikai triatlont tartottak, melyet egy keszthelyi-becsehelyi páros nyert meg.


Nemzetközi táborban járt Johanidesz Gábor harcművész

Torinóban járt Johanidesz Gábor kanizsai harcművész.


Harcművészek nyári tábora a Balaton partján

Balatonszemesen tartotta nemzetközi karate táborát az IKU Hungary.


2023. július 12., Szerda

9 év elteltével a jet-skik visszatérnek a Csónakázó-tóra

A Magyar Jet-Ski Szövetség augusztus 19-20-án Kanizsán rendezi meg az Országos Bajnokság III., egyben záró futamát az Art of Info Kupát.

#Nagykanizsa

Torzó meredezik a Sétakertben

Torzó meredezik a Sétakertben

2023. október 02. - Kanizsa

Közösséggé szövik a horvátságot

Közösséggé szövik a horvátságot

2023. október 01. - Kanizsa

Diákolimpiai sikerek elismerése

Diákolimpiai sikerek elismerése

2023. szeptember 30. - Kanizsa

A szülők is megkóstolhatták

A szülők is megkóstolhatták

2023. szeptember 29. - Érdekes

Programok a hétvégére

Programok a hétvégére

2023. szeptember 28. - Érdekes

Varga Judit érkezik Nagykanizsára

Varga Judit érkezik Nagykanizsára

2023. szeptember 26. - Kanizsa

Már lehet regisztrálni az énekversenyre

Már lehet regisztrálni az énekversenyre

2023. szeptember 26. - Kultúra

Passzold vissza Tesó!

Passzold vissza Tesó!

2023. szeptember 25. - Érdekes

+