(Fotó: Gergely Szilárd)
Különleges miliőben, kortárs festmények között, a kendlimajori Ludvig művészeti galériában tartotta nyári Thai Chi edzőtáborát a gödöllői Tarján Krisztián instruktor.
Szigorú menetrend alapján zajlottak a foglalkozások, melyeken 19 fő vett részt. Tarján Krisztián instruktor fontosnak tartotta kiemelni: a „Yi Tai Chi” stílus alapja a figyelem, azaz a „Yi” használatára épülő belső erő, melyet a tudatos jelenlét alkalmazásával hívhatunk elő.
A kínai klasszikusok úgy tartják, hogy ahol jelen van a „Yi”, vagyis a figyelem, ott megjelenik a „Chi”, az energia és ahol utóbbi áramlik, ott megszületik és kifejeződik a „Jin”, tehát az erő. Egészségmegőrző rendszerként ismerik, bár nemcsak ezt a területét használják, hanem harcművészetként tekintenek rá.
A kanizsai csapat 7 arany-, 7 ezüst- és 10 bronzéremmel az induló klubok között összesítésben az első helyet szerezte meg.
A magyar válogatott Bulgária vendégeként 2-2-es döntetlent játszott csütörtökön a zárt kapus szófiai selejtezőmérkőzésen.
A sportolók két versenyszámban feszülnek egymásnak.
A mérleg: egy győztes és egy vesztes rangadó.
Megkezdődött a sakk csapatbajnokság.
A kanizsai asztaliteniszezők egységesebbek, mint valaha.
A kanizsai Feszt Norbert a magyar csapat vezetőjeként és a Magyar IKU Karate Szövetség elnökeként vett részt az International Karate Union Európa-bajnokságán.
A Kanizsa Vízilabda SE gyermek, ifjúsági és serdülő korosztályú csapatai legutóbb Százhalombattán szálltak medencébe.
A szervezet hátrányos helyzetű gyerekek sport általi integrációját, oktatási intézmények segítését, ösztöndíj programok megvalósítását és sportnapok szervezését szeretné biztosítani.
A versenyzőknek hat, egyenként kettő perces állomáson kellett maximális ismétlésszámmal végrehajtaniuk a saját súlyos, funkcionális és súlyzós elemekből álló gyakorlatokat.
A Fűr-testvérek két korcsoportból aranyérmeket nyertek, oda kell figyelni rájuk.