Közel 40 fiatal és edzőik gyakoroltak a Zsigmondy-csarnokban a szeptemberben kezdődő szezonra (Fotó: Kanizsai Birkózó SE)
Közel 40 sportoló vett részt a közös rendezésű edzőtáborban nemrégiben Nagykanizsán a Zsigmondy-csarnokban. A kőszegi, körmendi, tófeji és nagykanizsai fiatalok egy héten át együtt hangolódtak a szeptemberbe kezdődő megmérettetésekre.
A Kanizsai Birkózó SE éveken keresztül a Magyar Birkózó Szövetség támogatásával szervezte a felkészítő táborokat, viszont az idén erre már nem jutott pénz. Szatmári Zsolt, a kanizsaiak edzője szerint azonban ezek az alkalmak olyan hasznosak voltak, hogy folytatták.
- A résztvevő egyesületekben különösen jól működik a szabadfogás - mondta. - Ebből a körből hiányoztak a győriek, ahol szintén országos szinten kiemelkedő birkózók küzdenek, de reméljük hamarosan velük is találkozhatunk hasonló körülmények között.
Szatmári Zsolt évek óta az U15-ös korcsoport magyar válogatottjának edzőjeként is tevékenykedik. Ezúttal a nemzetközi szőnyegeken szerzett tapasztalataira is kíváncsiak voltak a tréner kollégái, melyeket akár épp a saját sportkörükben is kamatoztathatnak.
- Az edzőtáborban szabadfogású alaptechnikákat gyakoroltunk a fiatalokkal, illetve különféle taktikai elemeket beszéltünk át - folytatta a kanizsaiak edzője. - Van egy megállapodásunk is a kőszegi, körmendi és tófeji klubokkal, hogy bizonyos pályázatokon együtt indulunk. A közös akarattal talán még jobban népszerűsíthetjük a szabadfogást. A gyerekek nagyon sokat birkóztak együtt és kiderült közben, hogy melyik fiatalnak mi az erőssége és a gyengesége. Kíváncsian várom az október 7-ét (szombat), hiszen akkor rendezzük a kanizsai Zsigmondy-csarnokban a Nyugat-magyarországi területi diákolimpiát, melyen remélhetőleg ennek a befektetett munkának az eredménye meglátszódik majd.
A kanizsai csapat 7 arany-, 7 ezüst- és 10 bronzéremmel az induló klubok között összesítésben az első helyet szerezte meg.
A magyar válogatott Bulgária vendégeként 2-2-es döntetlent játszott csütörtökön a zárt kapus szófiai selejtezőmérkőzésen.
A sportolók két versenyszámban feszülnek egymásnak.
A mérleg: egy győztes és egy vesztes rangadó.
Megkezdődött a sakk csapatbajnokság.
A kanizsai asztaliteniszezők egységesebbek, mint valaha.
A kanizsai Feszt Norbert a magyar csapat vezetőjeként és a Magyar IKU Karate Szövetség elnökeként vett részt az International Karate Union Európa-bajnokságán.
A Kanizsa Vízilabda SE gyermek, ifjúsági és serdülő korosztályú csapatai legutóbb Százhalombattán szálltak medencébe.
A szervezet hátrányos helyzetű gyerekek sport általi integrációját, oktatási intézmények segítését, ösztöndíj programok megvalósítását és sportnapok szervezését szeretné biztosítani.
A versenyzőknek hat, egyenként kettő perces állomáson kellett maximális ismétlésszámmal végrehajtaniuk a saját súlyos, funkcionális és súlyzós elemekből álló gyakorlatokat.
A Fűr-testvérek két korcsoportból aranyérmeket nyertek, oda kell figyelni rájuk.