Kiválóan szerepeltek a kanizsai birkózók (Fotó: Zalakocka)
A Kanizsai Birkózó SE tehetséges fiataljai Szatmári Zsolt edző vezetésével az U13-as korosztály Nyugat-Magyarország területi bajnokságán szerepeltek Mezőfalván. A kanizsai csapat ifjú tagjai a kötöttfogásúak mezőnyében, vagyis a számukra kevésbé "komfortos" fogásnemben is remekül helytálltak.
A dobogós helyezésekért a Péterfy és a Kőrösi-iskola diákjai is megküzdöttek.
Izgalmas és jó hangulatú pingpong versenyt rendeztek Tófejen.
18 jelentkező mérte össze tudását.
Az ország egyik legnépszerűbb szabadidős vízisporteseményét július 12-én rendezik meg.
A Debrecen nem érkezett meg, egy győzelem jutott a kanizsaiaknak.
A Bonyhád együttesét győzték le a kanizsaiak.
8. danos lett a nagykanizsai karatemester.
A Sakk Diákolimpia egyéni amatőr vármegyei döntőjében összesen közel harmincan indultak.
Január 4-én rendezik meg a XI. Kustán és Társai Nemzetközi Öregfiúk Kispályás Teremlabdarúgó Tornát a Tungsram-csarnokban.
Kanizsai és kanizsai kötődésű versenyzők is részt vettek az üzbegisztáni Szamarkandban megrendezett felnőtt gyorsasági nem olimpiai számos világbajnokságon.
Az 5,2 kilométeres Balaton-átúszás tervezett új időpontja vasárnap, de a végleges döntés csak péntek délben születik meg.
Néhány nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma.