Kurucz Levente ezután már nem a nagykanizsai Csónakázó-tó vizén edz Fotó: Zalakocka
Az ifjúsági Európa-bajnok, U23-as világbajnoki ezüstérmes, felnőtt világkupa-győztes nagykanizsai Kurucz Levente elhagyta a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klubot, vagyis nevelőegyesületét. A sportoló a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia csapatához igazolt.
A 22 esztendős kajakos felkészítését Bakó Zoltán irányítja a jövőben. A versenyző párjával, Opavszky Márkkal K-2 500 méteren szerepel majd a június 19-én kezdődő racicei felnőtt Európa-bajnokságon. Az akadémia honlapján megjelent egy friss interjú az új igazolással, Kurucz Leventével. Íme:
– Egy váltást nem mindig könnyű meghozni az ember életében. Már egyszer volt róla szó, hogy Akadémiánkhoz csatlakozol, a végső döntést azonban idén mondtad ki. Minek köszönhető, hogy csapatunkhoz igazoltál?
– Az Akadémia háttere mellett Bakó Zoltán személye jelentette a hívószót. Én kerestem meg őt, szerettem volna vele készülni. Régebb óta ismerem Zolit, véleményem szerint nagy szakmai tudással bíró edző és mindenképpen szerettem volna az ő irányításával folytatni a pályafutásomat.
– Bár az átigazolásod végére most került pont, nem titok, hogy az elmúlt két hétben Sukorón edzettél. Milyennek találtad a körülményeket?
– Nagyon jól éreztem magam, a lehetőségek tárháza végtelen, így mindenképpen szeretnék sok időt eltölteni az Akadémián. Nagyon jó, hogy minden egy helyen megtalálható, rengeteg prevenciós és regenerációs eszközből tudok választani és számomra a vízfelület is tökéletes, nagyon örülök neki, hogy kibójázott pályán tudok edzeni. Nagykanizsán is nagyon szerettem a Csónakázó-tavat. És ha már itt tartunk, szeretnék köszönetet mondani korábbi klubomnak az eddigi közös munkáért és a város vezetésének a támogatásért.
– Mai hír, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége kihirdette az utazó csapatot a június 19-én kezdődő racicei Európa-bajnokságra. Opavszky Márkkal K-2 500 méteren álltok majd rajthoz. A szegedi világkupán nyújtott szenzációs szereplés után milyen tervekkel vágtok neki a kontinensviadalnak?
– Kicsit visszamennék az időben. A május eleji szegedi válogató nem úgy alakult egyesben, ahogyan azt én elképzeltem, de nagyon boldog voltam, hogy Opival meg tudtuk nyerni a párost, s ezzel jogot szereztünk a világkupa-szereplésre. És nagyon jó érzés volt ilyen fölénnyel megnyerni a döntőt a Maty-éren. A poznani világkupa sajnos nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, Opi egy kisebb betegséggel bajlódott, de úgy érzem, hogy a kontinensviadalon képesek leszünk megmutatni azt, amit valójában tudunk. Ha minden az elképzeléseink szerint alakul, akkor bízom benne, hogy a dobogón tudunk majd zárni – olvasható az interjúban.
A fiatal játékos és társai a program végén egy felkészülési mérkőzésen mérik össze erejüket Montenegróval, április 22-én 16 órától a telki edzőközpontban.
A játékosok egész szezonban fegyelmezett, koncentrált és magas színvonalú teljesítményt nyújtottak.
Fűr András megállíthatatlan, a legkisebbek is remekeltek.
A fiatal sportoló a bronzéremért ismét magabiztos birkózást mutatott be: a Ferencvárosi Torna Club versenyzőjét legyőzve felállhatott a dobogó harmadik fokára.
Balaton Szupermaratonnal készült a szaharai versenyre az ultrafutó.
A fővárosi Kruj Iván sportcsarnokban rendezték meg az U13 korcsoport, szabadfogású országos bajnokságát, ahol a sportág 276 sportolója lépett szőnyegre.
Az idén már tizennegyedszer szervezte meg az ultrafutótábort Zalában dr. Lubics Szilvia ultrafutó.
A verseny tapasztalatai és az elért helyezések további lendületet adhatnak a fiatal sportolóknak a következő megmérettetések előtt.
A grundbirkózás nem csupán testi erőnlétet, hanem fegyelmet és stratégiai gondolkodást is igényel.
650 ezer forinttal segítették a nagykanizsai tűzoltókat