Sport - 2025. július 08., Kedd
#MAPEI Tour de Zalakaros #Szabadics Ride #amatőr kerékpáros csapatverseny #pályacsúcs #közösségi élmény

Pályacsúcs az ország legnagyobb amatőr kerékpáros csapatversenyén

Pályacsúcs az ország legnagyobb amatőr kerékpáros csapatversenyén

A SZABADICS Ride Company Challenge nemcsak rekordokat döntött, hanem emlékezetes közösségi élménnyé is vált (A kép forrása: Szabadics Group Fb-oldala)

Az idén 18. alkalommal megrendezett MAPEI Tour de Zalakaros az ország egyik legnépszerűbb kerékpáros rendezvénye, amin belül június 21-én a Szabadics Ride kapott helyet.

Ennek a csapatversenynek a lényege, hogy 4-5 fős csapatok letekernek 37 kilométert, és a negyediknek (idei évtől harmadiknak) beérkező ember ideje számít a csapat idejének. Ez azt jelenti, hogy a csapat úgy lehet sikeres, ha egymást segítve összedolgoznak és támogatják a gyengébbet, aki ezáltal jobb eredményt tud elérni, mint amire önállóan képes lett volna.

Az esemény 2017 óta a SZABADICS Építőipari Zrt. támogatásával valósul meg. A Tour de Zalakaros részeként megrendezett SZABADICS Ride Company Challenge mára az ország legnagyobb amatőr kerékpáros csapatversenyévé vált.

202507072146_4.jpg (1500×999)Az idei versenyen összesen 76 csapat állt rajthoz különböző kategóriákban (A kép forrása: Szabadics Group Fb-oldala)

„Az idei évben is rendkívül nagy sikernek örvendett a SZABADICS Ride Company Challenge Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk az induló cégek csapataitól, és az utána következő pár napban is több dicsérő üzenetet kaphattunk tőlük, amiket ezúton is köszönünk szépen! A fentiek alapján elmondhatjuk, hogy felülmúltuk a tavalyi évek színvonalát, és egy ideig még élveztük ezt a flow élményt” - mondta el Szabadics Rolanddal, a SZABADICS operatív igazgatója.

Rekordszámú induló és új pályacsúcs

„Az idei versenyünkön összesen 76 csapat állt rajthoz különböző kategóriákban, hogy összemérjék erejüket és kitartásukat. A férfiak profi mezőnyében a K3 TT Team egészen kiemelkedő teljesítményt nyújtott: 46 perc 52 másodperces idejükkel megdöntötték a korábbi pályacsúcsot, négy másodpercet javítva saját eddigi rekordjukon”

– tájékoztatott, majd hozzátette: a verseny nem volt mentes a drámától sem. A Kondenz TT Team az időmérés egyes szakaszai alapján megelőzte volna a K3 csapatát, ám egy defekt miatt végül be kellett érniük a második hellyel. Mindez előrevetíti a jövő évi futam izgalmait – szinte biztos, hogy nagy visszavágóra készülnek a kihívók.

202507072147_8.jpg (1500×999)Az útvonal technikailag nem számított nehéznek (A kép forrása: Szabadics Group Fb-oldala)

Több mint verseny – egy közösségi élmény

A szervezők számára mindig is elsődleges cél volt, hogy a verseny ne csupán a sportteljesítményről szóljon. A megmérettetés épp attól különleges, hogy a csapatok tagjai egymást segítve, egymásért dolgozva érhetik el a sikert. Ahogy a szervezők fogalmaznak: „A legnagyobb öröm számunkra az, amikor látjuk, hogy a résztvevők nem csak versenyeznek, hanem közösséggé kovácsolódnak. Mosollyal, egymást biztatva, együtt érik el a célt – ez az igazi érték.”

Bár az útvonal technikailag nem számít nehéznek – komolyabb emelkedők nélkül, mindenki számára teljesíthető –, az idővel való küzdelem, a saját határok feszegetése teszi igazán izgalmassá a megmérettetést – tették hozzá.

202507072150_9.jpg (1500×999)A szervezők a sportolók családtagjait is igyekeznek bevonni a programokba (A kép forrása: Szabadics Group Fb-oldala)

Családbarát programokkal színesített rendezvény

A vállalat nem titkolt célja, hogy a kerékpáros versenyek világába ne csak a sportolókat, hanem családtagjaikat is bevonják. Ezért idén is kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a kísérők, különösen a gyerekek is jól érezzék magukat a helyszínen. A gyereksarok nagy sikert aratott: színes, kényelmes, árnyékos pihenőzónákkal, babzsákokkal, játékokkal és interaktív programokkal várták a legkisebbeket is.

„Egy ilyen rendezvénynél mindig kihívás, hogyan szólítsuk meg a sportolókon kívül a hozzátartozókat is. De az idei tapasztalatok alapján úgy érezzük, jó irányban haladunk. A jövő évre további családbarát fejlesztéseket tervezünk, hogy még inkább közösségi élménnyé váljon az esemény” – mondta Szabadics Roland. További célkitűzések között szerepel, hogy a versenyzők és a családtagok mellett minél több látogatót vonzzanak be a rendezvényre.

202507072146_5.jpg (1500×1000)A csapatok tagjai egymást segítve, egymásért dolgozva érhetik el a sikert (A kép forrása: Szabadics Group Fb-oldala)

A sport összeköt – üzenet a jövő résztvevőinek

A szervezők egyértelmű üzenetet fogalmaztak meg azon a cégek számára is, akik még nem vettek részt a versenyen: „A SZABADICS Ride Company Challenge nemcsak a fizikai teljesítményről szól, hanem egy olyan esemény, ami mentálisan is feltölt – élményekkel, nevetéssel, közös célokkal. És ez az, ami miatt évről évre egyre többen vesznek részt rajta. Mindenképpen próbálják ki a versenyünket, hiszen ahogy mondani szokták: a sport összehozza az embereket, így látjuk ezt mi is.”

(Forrás: magyarepítok.hu)

Még érdekes lehet ...


2026. április 17., Péntek

Válogatott meghívó: kanizsai tehetség bizonyíthat Montenegró ellen!

A fiatal játékos és társai a program végén egy felkészülési mérkőzésen mérik össze erejüket Montenegróval, április 22-én 16 órától a telki edzőközpontban.


2026. március 26., Csütörtök

Történelmi siker a zalai településen

A játékosok egész szezonban fegyelmezett, koncentrált és magas színvonalú teljesítményt nyújtottak.


2026. március 25., Szerda

Kanizsai birkózó ünnep Pécsen

Fűr András megállíthatatlan, a legkisebbek is remekeltek.


2026. március 11., Szerda

Értékes bronzérmet szerzett Böjti Csongor

A fiatal sportoló a bronzéremért ismét magabiztos birkózást mutatott be: a Ferencvárosi Torna Club versenyzőjét legyőzve felállhatott a dobogó harmadik fokára.


2026. március 03., Kedd

Hajrá, Szilvi!

Balaton Szupermaratonnal készült a szaharai versenyre az ultrafutó.


2026. február 17., Kedd

Kanizsai ezüst az év első országos bajnokságáról!

A fővárosi Kruj Iván sportcsarnokban rendezték meg az U13 korcsoport, szabadfogású országos bajnokságát, ahol a sportág 276 sportolója lépett szőnyegre.


2026. február 11., Szerda

Futva fedezték fel Zala vármegyét az ultrafutó közösség tagjai

Az idén már tizennegyedszer szervezte meg az ultrafutótábort Zalában dr. Lubics Szilvia ultrafutó.


2026. február 02., Hétfő

Területi bajnokságon bizonyítottak a birkózók

A verseny tapasztalatai és az elért helyezések további lendületet adhatnak a fiatal sportolóknak a következő megmérettetések előtt.


2026. január 28., Szerda

Remekeltek a piarista grundbirkózók Pécsen

A grundbirkózás nem csupán testi erőnlétet, hanem fegyelmet és stratégiai gondolkodást is igényel.


2026. január 26., Hétfő

Sikerrel zárult a XII. Jótékonysági Kupa +Képgaléria

650 ezer forinttal segítették a nagykanizsai tűzoltókat

+